Mit kell tudni a hátrahajló méhről?
Olyan, mint a testalkat: kinek ilyen, kinek olyan
Ha a nőgyógyász csupán annyit mond, hogy hátrahajló méhed van, az első hallásra ijesztő lehet. Azonban olyan ez, mint a testalkat vagy a szemszín. Van, akinek kék szeme van, másoknak barna vagy zöld. Így van ez a méh típusainál is: van, akinek előre, másoknak hátrafelé hajlik. A hátrahajló méh tehát mindössze egy anatómiai variáns, nem pedig betegség. Körülbelül minden negyedik nőnél fordul elő, és a legtöbb esetben semmilyen panaszt vagy problémát nem okoz.
Tényleg nehezebb hátrahajló méhhel teherbe esni?
Régóta fennálló mítosz, hogy hátrahajló méh esetén nehéz teherbe esni, azonban mára kiderült, hogy ennek nem sok valóságalapja van.
Hátrahajló méh esetében a méhnyak a mellső hüvelyfal felé hajlik, így a fogantatáskor a spermák útja valóban hosszabb lehet, mint előrehajló méh esetében. Ha segíteni akarunk a fogantatásban, azt egy pofonegyszerű trükkel megtehetjük: elég, ha együttlét után hasra fordulunk, amivel máris lerövidítettük az utat a hímivarsejtek számára.
Ezt az apróságot leszámítva a hátrahajló méh egyáltalán nincs hatással a fogamzóképességre, ugyanannyi a teherbeesési esélye azoknak a nőknek, akiknek hátrahajló a méhük, mint azoknak, akik nem.
Hátrahajló méh a terhesség elején
Gyakori tévhit az is, hogy a hátrahajló méh a terhesség alatt veszélyt jelenthet a babára. Ebben kevés igazság van, azonban valóban nem árt, ha odafigyelünk néhány dologra!
Amennyiben hátrahajló méhed van, a terhesség elején, vagyis az első trimeszterben sor kerülhet néhány kisebb kellemetlenségre.
Lehetséges például, hogy az orvos nehezebben találja meg a babát az ultrahangon. A hátrahajló méh ultrahang-vizsgálatakor nehezebb dolga lehet a nőgyógyásznak, hiszen a baba ilyenkor távolabb helyezkedik el, mint más esetekben, hüvelyi ultrahanggal viszont biztosan megfelelő képet fog kapni a magzatról.
Előfordulhat vizelési nehézség, ami növeli a húgyúti fertőzések kockázatát. Amennyiben vizelési nehézséggel küzdesz az első trimeszterben, megpróbálhatod a következő trükköt: dőlj hátra pisilés közben, így a méhed nem fogja nyomni a húgyhólyagodat!
Vizelési nehézség esetén a pangó vizelettől könnyen kialakulhatnak húgyúti fertőzések, így fokozottan figyelj oda a tünetekre (pl. égő érzés vizelés közben, alhasi fájdalom), és időben fordulj orvoshoz!
A méh helyzete változhat a terhesség alatt
A várandósság alatt a méh helyzete legtöbbször változik. Az első trimeszter végével a fent említett kellemetlenségek is rendszerint megszűnnek, mivel a méh kiemelkedik a kismedencéből.
Az is előfordulhat, hogy akinek a terhesség elején még hátrahajló volt a méhe, a terhesség végére előrehajló állapotba húzódik vissza. Ez egy teljesen egészséges és természetes folyamat.
Gond inkább akkor van, ha a méh helyzete egyáltalán nem változik a terhesség során. Ebben az esetben fordulhat elő, hogy a méh beszorul a kismedencébe, a méhnyak a hasüreg alsó részében rögzül. Bár a jelenség igen ritka, 3000-10.000 terhességből egyszer történik meg, mégis érdemes rá odafigyelnünk, hiszen a vetélés fokozott kockázatával jár.
Hogyan tudod ezt kiküszöbölni? Abban az esetben, ha a méhnyak a hasüreg alsó részében rögzült, szinte biztos, hogy vizelési nehézségeid lesznek, hiszen a méhnyak összenyomja a húgycsövet. Ha tehát az első trimeszter után is vizelési nehézséget tapasztalsz, feltétlenül keresd fel a nőgyógyászodat!
Jó hír, hogy a méhnyak ebből a helyzetből egy szimpla ujjvizsgálattal kimozdítható, ami után a tünetek is rögtön megszűnnek.
Kép: Depositphotos.com
Mi okozhatja a méh hátrahajlását?
A hátrahajló méh legfőbb "okozója" természetesen a genetika, azonban van pár dolog, ami ezen kívül befolyásolhatja a méh helyzetét, akkor is, ha korábban előrehajló volt.
- Ilyen például a várandósság. Mint azt már korábban is írtam, a terhesség során a méh helyzete a növekedésének köszönhetően folyamatosan változik, így lehetséges, hogy korábban hátrahajló méhből előredőlő lesz, ez azonban fordítva is igaz. Mivel a terhesség alatt a méhet tartó szalagok megnyúlnak, előfordulhat, hogy a várandósság alatt a korábban előrehajló méh hátrafelé fog hajlani. Ez a terhesség végére legtöbbször visszaáll az eredeti helyzetébe, azonban az is lehetséges, hogy úgy marad.
- Hasonló a helyzet a menopauzánál is. A méhet tartó szalagok meggyengülhetnek az ösztrogénszint csökkenése miatt, aminek eredményeképpen a méh hátrafelé dőlhet.
A méh helyzetét megváltoztathatja még az
- endometriózis,
- a mióma,
- a kismedencei gyulladás
- vagy a műtétek utáni összenövések is.
Hátrahajló méh és a székrekedés
Van még egy kellemetlen probléma, ami hátrahajló méh esetén megkeserítheti a napjainkat: a székrekedés. Szerencsére nem fogunk vele a hétköznapokon is találkozni, leginkább a menstruáció során jelentkezhet.
Mivel a méh és a vastagbél egymás mellett vannak, menstruáció közben a megvastagodott méhnyálkahártya és a fokozott vérkeringés miatt a méh jobban nekifeszül a vastagbélnek, ezzel pedig székrekedést okozhat.
Hogyan segíthet a torna?
Azoknál a nőknél, akiknek hátrahajló méhük van, többször fordulhat elő méhsüllyedés a nem megfelelő életmód következtében. Amennyiben ezt ki szeretnéd küszöbölni, segítheted a testedet intimtornával. A méhet tartó szalagok és a hüvelyfal erősítése rengeteget segíthet abban, hogy megelőzd a méhsüllyedést.
Ha biztosra szeretnél menni, keress fel egy szakembert, aki segítségedre lesz az intimtorna gyakorlatok elsajátításában és a tested megismerésében!
Hátrahajló méh esetén tehát valóban van néhány dolog, amire érdemes odafigyelned, nem kell azonban bepánikolnod, ha a nőgyógyásztól ezt a kifejezést hallod, hiszen a hátrahajló méh egyáltalán nem akadályoz a teljes életben, a teherbeesésben, de a terhességben sem.
Reméljük, Neked sem kell sokat várnod a két csíkra a terhességi teszten hátrahajló méhhel sem: nyugodt és problémamentes babavárást kívánunk! Veled tartunk ebben az izgalmas 9 hónapban is, ha szeretnéd: iratkozz fel Kismama hírlevelünkre, és nézz szét cikksorozatunkban, melyben a terhességi heteit mutatjuk be.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)