A Magyar Közlönyben jelent meg az a belügyminiszteri rendelet, melyben a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról szóló korábbi rendeletet módosítják. Pintér Sándor egy 20 éve érvényben lévő rendelet mellékletén módosított - vette észre a 24.hu.
A terhesség megszakításához szükséges kérőlap változott most: a jövőben az abortusztra jelentkezők nőknek be kell mutatniuk egy olyan, szülész-nőgyógyász által kiállított leletet is, amely rögzíti, hogy "az állapotos nő számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta."
A magzati életfunkciók működésére utaló tényező a szívhangot jelentheti, tehát úgy tűnik,
ezentúl csak azután dönthet egy nő az abortusz kérelmezéséről, hogy meghallgatta a magzat szívhangját - és erről orvosi igazolással is rendelkezik.
Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese szerint ezzel a döntéssel a kormány az ő javaslatát vette át - ő már korábban is a szívhang meghallgatásához kötötte volna az abortusz elvégzését. Úgy véli, fontos lenne tudatosítani mindenkiben, hogy az élet a fogantatás pillanatában kezdődik:
"Erre az egyik legjobb lehetőség, ha a szívhang meghallgatásával maga a magzat üzen édesanyjának: élek és érzek. Mindez ugyanakkor nem jelent szigorítást, tájékoztatás csupán a döntés súlyáról, valódi tétjéről, sokan ugyanis csak egy sejtcsomónak tekintik a gyermeket még ekkor. Az abortusz nem fogamzásgátlás, élő emberről van szó, ráadásul az anyát is rendkívüli módon megviseli, az ő testi-lelki egészségét is brutálisan károsítja, így elmondható, hogy a nőket is sérti az abortusz" - írta mai posztjában, melyben Pintér Sándor döntésére reagált.
A módosítás ellen azonban sokan tiltakoznak, köztük Mérő Vera író, emberi jogvédő is:
Mérő Vera a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű oldalán is komoly kérdéseket fogalmazott meg a döntéssel kapcsolatban:
"A magzati szívhang meghallgattatásának van valami célja a nők megfélemlítésén, kínzásán és önrendelkezésének fenyegetésén kívül?
Tegyük fel, hogy nő meggondolja magát a mondjuk ki, hogy érzelmi zsarolás hatására.
Készen van már a koncepció arra, hogy hogyan segítik abban, hogy a körülményei, ami miatt úgy döntött, hogy nem tudja vállalni a terhességet, megváltozzanak?"
A Luca féle blog szerzője is kifejtette véleményét:
Jámbor András országgyűlési képviselő kegyetlennek nevezte a döntést - azokra az esetekre utalva, amikor az édesanya erőszak áldozatává válik, és ezért döntene az abortusz mellett.
"(...) az erősen aggályos, hogy olyan esetben, mint például erőszak áldozatánál, vagy a terhes nő életét veszélyeztető terhesség, esetleg életre képtelen magzat esetén is meg kell hallgatnia az anyának a szívhangot, ez nem tűnik a legjobb döntésnek. Inkább kicsit még kegyetlennek is tűnik.🔥
Ne felejtsük el, senki se jókedvében megy el abortuszra. Pontosan ezért, a magyar állam feladata nem a korlátozás lenne, hanem annak segítése, hogy minél kevesebb pár kényszerüljön ilyen döntésre. Nem kéne például ahogy tavasszal tették a népszavazással démonizálni az iskolai szexuális felvilágositást. Sőt, ha kevesebb nem kívánt terhességet akarunk akkor egy jobb szexuális felvilágosítási rendszerre lenne szükség.
👉Segíteni kéne a védekezést, például azzal, hogy olcsóbbak legyenek a férfi és női óvszerek, fogamzásgátlók a védekezéshez szükséges eszközök. Erősebb családsegítői hálózat kéne, akik tudnának a családtervezésben is segíteni az erre készülő, vagy éppen nem készülő pároknak. És bőven lehetne folytatni a sort olyan intézkedésekben, amelyek az abortuszok számát csökkentenék" - írta a Facebookon.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)