Fárasztó az egész napos rohanás, a mindenre kiterjedő figyelem, lavírozni a munka és a gyereknevelés között
Egy olvasónk, Anna osztotta meg velünk a gondolatait. Mint mondja, régen valahogy természetes volt, hogy az anya is elfárad és pihennie kell - régebben jobban segítették egymást ilyen esetben a családtagok.
"Én sem vagyok robot, hanem egy érző ember, aki igenis néha elfárad - és szükségem lenne arra, hogy pihenjek. De nemhogy pihenni nem tudok, hanem sokszor még hivatalos ügyeket sem tudok intézni a kicsik mellett.
A nagyszülők nem szívesen jönnek segíteni és én sem szívesen kérek tőlük segítséget. Mert ha kérek, és jönnek, akkor megkapom, hogy hogy néz ki már megint a lakás, miért nincs kitakarítva, miért nincs rend, és hogy bezzeg ő az én koromban minden nap főzött és takarított, ráadásul sokkal több gyereket látott el, és még dolgozott is mellette."
Talán az állandó időhiány a legnyomasztóbb. Ha egy nap nem 24, hanem 48 órából állna, akkor érnének az anyák kényelmesen a dolgaik végére. Vagy még akkor sem?
Fárasztó az egész napos rohanás, a mindenre kiterjedő figyelem, lavírozni a munka és a gyereknevelés között, hogy miközben megpróbáljuk megőrizni az otthon melegét, jusson idő a háztartásra, a munkára, a férjünkre, és persze magunkra is. Ez utóbbi általában háttérbe szorul. Magunkra van a legkevesebb idő. Egy hajmosás, egy kis könyvolvasás, nem kell nagy dolgokra gondolni. De sokszor még erre sincs idő.
A társadalmi elvárások és az ideális anyakép, amit a közösségi média sugall felénk, csak tovább súlyosbítják ezt a helyzetet. Ha felmegyünk a Facebook-ra, folyamatosan mások tökéletes életével és boldog családi képeivel szembesülünk - emiatt sokan úgy érezhetjük, hogy nem vagyunk elég jó anyák. Ez pedig idővel állandó szorongást és stresszt is kiválthat belőlünk, ugyanakkor az anya és gyerek kapcsolatára is rányomhatja a bélyegét.
Nem sokat segít ezen a home office munkalehetőség sem. Sokszor ugyanis az otthonról való munkavégzés azzal válik egyenlővé, hogy állandóan dolgoznunk kell, a nap 24 órájában legyünk elérhetők, azonnal válaszoljunk, ha keresnek a munkahelyünkről. Ez az állandó elérhetőség még nagyobb nyomást gyakorol az anyákra, és ellehetetleníti azt, hogy kikapcsolódhassanak, nyugodtan pihenhessenek.
Milyen megoldásokkal könnyíthetünk a saját életünkön?
Egyrészt el kell fogadnunk, hogy senki sem tökéletes, mi sem vagyunk azok, de ez így is van rendjén. Nem kell tökéletes anyának lennünk és nem baj, ha néha hibázunk. Nem baj, ha nincs vasalt ing. Nem baj, ha épp nincs rend.
Másrészt nem szabad szégyellnünk azt, hogy néha nekünk is szükségünk van egy kis kikapcsolódásra, énidőre - ne sajnáld magadtól! Merjünk bátran segítséget kérni akár a családtagoktól, akár a barátainktól. Ismerős anyukák megbeszélhetik azt is, hogy felváltva vigyáznak egymás gyerekeire.
Legalább ennyire fontos, hogy jól beosszuk az időnket és megtervezzük, megszervezzük előre a napjainkat. Az anyaság ugyanis egy állandó logisztikai kihívás is. Ha ez sikerül, akkor felállíthatunk prioritásokat, így pedig jobban átlátjuk, hogy mire mennyi időt és energiát érdemes szánni.
Végül pedig, bármennyire is nehéz, próbáljunk meg elég énidőt szakítani saját magunkra, hiszen az anyaság sokszor kimerítő munka. Minden anyának jár egy kis kikapcsolódás, feltöltődés. Lehet ez bármilyen hobbi, sport, utazás, egy forró fürdő, stb.
Hiszen a gyereknek sem egy fáradt, kifacsart anyára van szüksége, hanem egy kipihent és nyugodt szülőre, aki biztonságot nyújt számára.
Bár ezek a kihívások talán sosem fognak megszűnni, elfogadással, támogatással és az egyensúly megteremtésével sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne gebedjünk bele az anyaságba.
Olvasd el ezt is:
- Vekerdy Tamás: Boldog gyereket csak boldog anya tud nevelni
- Egy anya nem lehet fáradt, hisz nem csinál semmit egész nap - anyaként sosem panaszkodhatok, sírhatok, fáradhatok el
- A szülői kiégés jelei - ne várd meg, míg a szervezeted térdre kényszerít!
- Az "anyaidő-stratégia" - 5 lépés magadért
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)