Szerelem volt első látásra
A fiatalok 1958-ban egy templomi bálon ismerkedtek meg, akkor még tinédzserek voltak. Andy Fierlit azonnal beleszeretett Donnába. Elmondásuk szerint a férfi megkínálta egy rágógumival a nőt - így kezdődött az egész.
1966-ban házasodtak össze, és nagyon boldogan éltek, négy gyermekük is született, ma pedig már 12 unokájuk van.
Az orvosok azt tanácsolták, hogy adja a feleségét idősek otthonába
A nő mindössze 45 éves volt, amikor agyi aneurizma alakult ki nála. Egy karácsonyi buliban voltak, amikor rosszul kezdte érezni magát, ezért úgy döntött, lepihen. Másnap azonban súlyos aneurizma alakult ki, ami miatt részlegesen lebénult.
Az orvosok azt tanácsolták a férjnek, hogy adja a feleségét idősek otthonába, ugyanis a sok gondozás nagy terhet róna az egész családra.
A férfi azonban ezt nem volt képes megtenni, és egyre csak az esküvői fogadalma járt az eszében.
Bejárták az egész világot
Úgy döntött, hogy helyette beutazzák az egész világot.
A nő ezután többet láthatott a világból, mint előtte egész életében. A férje, Andy azt mondta, így is nagyon szereti a feleségét.
“Persze, ez egy kihívás, de azóta szeretem Donnát, amióta megismertem, és el sem tudom képzelni, hogy ez bármitől megváltozna” – mondta Andy.
A házaspár mind a hét kontinensre ellátogatott, és teljesült az álmuk: együtt járták be a világot.
“Donna nem mozgékony, vannak memóriaproblémái, de nagyon szórakoztató vele utazni. Igazán szeretjük egymást, és mindig is hittünk abban, hogy ha az élet citromot ad, akkor limonádét készítünk belőle”.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)