A kislány nem akar költözni, meg sem akar szólalni svédül
Az édesanya 2017-ben vált el a férjétől, aki bangladesi-svéd származású, tavaly pedig kislányával együtt hazaköltöztek Szabadszállásra. A válás oka a férfi erőszakos viselkedése volt, többször bántalmazta is párját. Az első pofont hét hónapos terhesen kapta, a bántalmazás pedig a gyermek születése után sem szűnt meg. A nő egy ideig nővédelmi szervezetek segítségével bujkált, később azonban visszament férjéhez annak reményében, hogy együtt tudják felnevelni kislányukat.
A próbálkozás hiábavaló volt. A válás után abban egyeztek meg, hogy közösen látják el kislányuk felügyeleti jogát. A kislány egy alkalommal annak is szemtanúja volt, amikor a férfi megverte akkori élettársát. A svéd gyermekvédelem az esemény után egy ideig csak ellenőrzött körülmények között engedélyezte az apának a lányával való találkozásokat, a bíróság pedig közmunkára ítélte őt. Az anya arról is beszámolt, hogy amikor az apa újra szabadabban találkozhatott a lányával, gyakran durva és erőszakos volt vele is; előfordult, hogy fenyegette és rángatta, aminek nyoma is maradt a kislány bőrén.
„Kétségbe vagyok esve és nem tudom, hogy mit tegyek! El akarnak szakítani a kislányomtól, aki másfél éve biztonságban él itthon, beilleszkedett az iskolába. Fogalmam sincs, hogy mondom meg neki, hogy vissza kell mennie Svédországba az apjához, amikor többször megkérdezte már, hogy ugye, itt maradunk és nem is akar megszólalni svédül” – mondta az édesanya a Blikknek.
A volt férj az iszlám vallás követője, a nőnek azonban nem tetszett, hogy a férfi a lányuktól is elvárta a vallás szerinti életet. Az apa a nő tudta nélkül bangladesi útlevelet is csináltatott a kislánynak, az anya pedig attól félt, az egyik látogatás során magával viszi majd a kislányt Bangladesbe.
Szülők harca a bíróságon
Miután anya és lánya Magyarországra költözött, a svéd bíróság európai elfogatóparancsot adott ki a nő ellen, amiért a kislányt elválasztotta az apjától. A körözés miatt az édesanya nem tudott megjelenni a svédországi tárgyaláson, így az apa kapta meg a kizárólagos szülői felügyeleti jogot a kislány felett.
Az anya elleni körözést végül visszavonták, a magyar hatóságok nem érvényesítették a Svédországban elrendelt elfogatóparancsot. Ma már Svédországban sem körözik, a svéd hatóságok ugyanis visszavonták a vele szemben elrendelt körözést.
A férfi a bírósághoz fordult a kislány jogellenes Magyarországra hozatala miatt, ahol először az anya javára döntött a bíróság, hiszen a kislány hozzá kötődik érzelmileg, a férfi azonban nem adta fel. Fellebbezést nyújtott be, a Fővárosi Törvényszék pedig ezúttal az ő javára döntött, és úgy határozott, a kislányt november 19-ei hatállyal vissza kell vinni az édesapjához.
Varga Judithoz könyörög, hogy mint anya, értse meg őt
„A volt férjem ismeretségi köre nekem nem megnyugtató, ráadásul olyan dolgok várhatnak kint a most második osztályos kislányra, mint hogy amíg nem tanul meg újra svédül, addig újra oviba kerül. Mivel elveszni látszik minden remény, ezért be szeretnék jutni az igazságügyi miniszterhez, aki több gyerekes anyaként biztosan megért engem. Szeretnék tőle segítséget kérni, hogy a lányomnak ne kelljen kiszakadnia a számára biztonságos, mára megszokott környezetéből, illetve, hogy ne kerüljön olyan helyre, ahová ő maga sem akar menni” – mondta könnyekkel küszködve a Blikknek.
Az édesanya levélben kéri Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy segítsen rajta:
„Elsőfokon nem rendelték el a kislányom kitoloncolását Svédországba. De természetesen az Önök által felkért ügyvéd fellebbezett. Másodfokon már nem akartak látni sem engem, sem a gyermeket. És elrendelték, hogy a kislányomat vigyem három héten belül vissza Svédországba. Más lehetőségem nem maradt, könyörgöm Önnek, igen könyörgöm, engedje meg, hogy a gyermek legalább az iskolai félévet befejezze! Önnek csak egy szavába kerül, és az ügyvédei azonnal kérni tudják a bíróságtól, hogy a gyermek kitoloncolási dátuma az iskolai félév vége legyen. A gyermekemet nem várja iskolai férőhely Svédországban. Anya nélkül, svéd nyelvismeret nélkül egy óvodában fog tengődni. A gyermekem magyar állampolgár. Megérdemli, hogy segítsen neki. Ön megteheti” – írta Varga Juditnak címzett levelében az elkeseredett anya.
Az Igazságügyi Minisztérium megpróbál segíteni
Az Igazságügyi Minisztérium reagált az édesanya megkeresésére, és felajánlották a segítségüket. Sor került egy találkozóra a szakértők és az anyuka közt.
„Másfél órán át beszéltük át a lehetőségeket az IM szakértőivel arra vonatkozóan, hogy miként lehetne elkerülni, hogy a kislányom kitoloncolják” – mondta a Blikknek.
„Azt ajánlották, hogy forduljak felülvizsgálat miatt a Kúriához, kérve a lányom kiadatásának felfüggesztését.”
A Blikk megkeresésére az Igazságügyi Minisztérium elmondta, hogy „a minisztérium, mint magyar központi hatóság a gyermekek jogellenes külföldre vitelének polgári jogi vonatkozásairól szóló Hágai Egyezmény alapján, nemzetközi kötelezettségét teljesítve működött közre és járt el.” Azt is elmondták, hogy jogerős ítéletbe nem tudnak beleszólni, de ha az anya a Kúriához fordul, van lehetőség jogorvoslatra, valamint kérhetik a másodfokú ítélet felfüggesztését is.
„Amennyiben beleegyezik, a kecskeméti Áldozatsegítő Központ munkatársai mielőbb felveszik vele a kapcsolatot, hogy a legmagasabb szintű lelki és pszichológiai támogatást valamint jogi tanácsadást tudják nyújtani az édesanyának” - nyilatkozta az Igazságügyi Minisztérium a Blikknek.
Kép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)