„A féltékeny anyák jelensége társadalmunk egyik legnagyobb tabuja, ami semmiképp nem összeegyeztethető azzal, amit az anyai szeretetről akarunk gondolni – különösen arról a szeretetről, ami az anyákat a lányaikhoz fűzi. Pedig attól, hogy agyonhallgatjuk, az anyai féltékenység jelensége nem lesz ritkább.” (Peg Streep, a Gonosz anyák című könyv szerzője)
A féltékeny anyák jellemzői
- Mindig rossz volt a kapcsolatod édesanyáddal, de az okára soha nem sikerült rájönnöd?
- Úgy érzed, versenytársat lát benned?
- Nem érdeklődik az életed, a szakmai előmeneteled, a gyerekeid iránt?
- Birtokolni akarja édesapádat, és nem engedi, hogy kettesben tölts vele egy kis időt?
- Van egy olyan furcsa érzésed, hogy szeretné, hogy jól boldogulj az életben – de annyira azért mégse jól?
A féltékeny anya mellett felnőtt lányok mindig is abban a tudatban élik az életüket, hogy valami probléma van velük – de hogy pontosan mi, nem tudják. Nagy megkönnyebbülés, amikor felnőttként ráébrednek arra, hogy milyen kegyetlen játszmának voltak az áldozatai, s így talán az évtizedek óta hordozott terhet is le tudják rakni.
A feltétel nélküli anyai szeretet mítosza
Kultúránkban évezredek óta valamilyen magasztos, már-már szentekre jellemző kép él az anyákról: szeretetük feltétlen, önfeláldozóak, és bármit megtesznek a gyermekeikért. Pedig a kép ennél jóval árnyaltabb: a fennkölt eszméknek talán egyetlen anya sem tud megfelelni, és míg a többség azért törekszik arra, hogy gyermekeit a tőle telhető legnagyobb szeretettel és gondossággal nevelje, néhány anya a lányában önkéntelenül is inkább vetélytársat lát.
A jelenség nem új, beszélni azonban soha nem volt igazán illendő róla. Ma már a szakértők is úgy tartják, hogy a népmesékben menetrendszerűen megjelenő „gonosz mostoha” alakja valójában az anyák sötét oldalát testesíti meg: rájuk vetítették ki mindazt a gyűlöletet és féltékenységet, amely néhány nőt jellemzett a lánya felé, ám ezeket a szülőanyáról kimondani tabutörésnek számított volna.
Az így felnőtt lányok gyerekkoruktól fogva magukban keresik a hibát. Egy idő után rájönnek, hogy bimbózó nőiességük, iskolai vagy egyéb sikereik csak még jobban felbosszantják az anyjukat, ezért igyekeznek minél kevesebb okot adni a haragra. Azonban az, hogy a problémát anyjuk féltékenysége okozza, ilyenkor még fel sem merül bennük – csak felnőttként, gyakran terápia során jönnek rá minderre, és kerülnek a darabkák a helyükre.
Az anyai féltékenység öt lehetséges oka
Tudni kell azonban, hogy a lányára féltékeny anya önmagában nem gonosz. Érzéseiről nem tehet, ezeket maga előtt is titkolni próbálja. Legtöbbször az alábbiak közül valamelyik – gyakran hétköznapi vagy banális – ok áll a háttérben:
1. Az anya nárcisztikus vonásai
Nem mindegy, hogy az anya valódi nárcisztikus személyiségzavarban szenved, vagy csupán magán hordoz bizonyos nárcisztikus jegyeket: ez utóbbi nem pszichés zavar, hanem a mai, önmagunkat központba állító kultúra egy szinte természetes hozadéka. Dr. Karyl McBride, a Will I Ever Be Good Enough?: Healing the Daughters of Narcissistic Mothers (Leszek valaha elég jó? – A nárcisztikus anyák lányainak gyógyulása) című könyvében azt mutatja be, milyen egy énközpontú anya lányaként felnőni.
Amíg a gyermekeik kicsik, ezek az anyák mintegy kiegészítőként kezelik őket: olyanokként, akik az ő nagyszerűségüket bizonyítják, nem pedig különálló lények saját érzelmekkel. A lányok feladata ebben a leosztásban nagyjából az, hogy kövessék az anyjukat, de semmiképpen ne homályosítsák el őt.
„Normális esetben egy anya büszke a gyermekére, és azt szeretné, hogy sikeres legyen. A nárcisztikus anya azonban fenyegetést lát a lányában. Ha elvonja a figyelmet az anyjáról, megtorlásra, megszégyenítésre, büntetésre számíthat. Egy anya több okból lehet a lányára féltékeny: irigyelheti a fiatalságáért, a szépségéért, az anyagi javaiért, az eredményeiért, de akár a lánynak a saját apjával való kapcsolatáért is.”
(Olvasd el ezt is: Az önimádat fogságában – élet egy nárcisztikus szülővel)
2. Az anya változókorba lépett
Hétköznapi, és éppen ezért fájdalmasan gyakori történet: az anya épp akkor ér a menopauza időszakába, amikor a lánya nőiessége kiteljesedik. A változókort sok asszony nagyon rosszul éli meg: felszednek néhány kilót, kiszárad a bőrük, megritkul a hajuk, ezáltal pedig félni kezdenek a nőiességük, a szépségük elveszítésétől. Többé nem ők, hanem a lányuk vonja magára a férfiak figyelmét.
Mindezek mellett a menopauza idején jelentkező hormonális változások nagyon gyakran okoznak hangulatingadozásokat, depressziót – aminek igen sok esetben a hozzájuk legközelebb állók, elsősorban az egészről mit sem tehető lányaik az áldozataik.
3. Birtokolni akarja a férjét
Az alacsony önértékelésű nők gyakran csüngenek irracionális mértékben a férjükön. Mindenkiben fenyegetést vélnek felfedezni, és ez alól olykor a saját lányaik sem kivételek.
A nehéz természetű anyák lányai sokszor az apjukban lelnek természetes szövetségesre, amit azonban az asszony nem tűr. Férje pedig – a saját közönye vagy gyengesége miatt – egy idő után, „a családi béke megőrzése érdekében” maga is elutasítja a lány közeledését. A kamaszlány mindebből azt a következtetést vonja le, hogy őt nem lehet szeretni.
4. Irigyli a lányától a saját elszalasztott lehetőségeit
A mai fiatal nők előtt sokkal szélesebb lehetőségek állnak, mint anyáik előtt néhány évtizede: külföldön tanulhatnak, magasra juthatnak a szakmai ranglétrán, kitolhatják a gyerekszülés időpontját, és senki nem szólja meg őket azért, ha úgy döntenek, nem mennek férjhez, vagy egyedül vállalnak gyermeket.
Az egészséges anya mindennek örül, és támogatja a gyermekét, bárhogyan is alakítja a sorsát. A lelkileg beteg nők számára azonban ez feldolgozhatatlan. Az életre visszanézve láthatjuk, milyen lehetőségeket szalasztottunk el, és míg ezt normális esetben a helyén lehet kezelni, a féltékeny anya önkéntelenül is azt gondolja: ha neki nem sikerült, ne sikerüljön a gyermekének sem.
5. Érzelmileg elérhetetlen anya
Vannak olyan nők is, akik egyszerűen képtelenek a kötődésre és az őszinte szeretetre. Ennek gyökerei minden esetben a saját gyermekkorukban keresendők: őket is elutasították, ők sem kapták meg a biztonságot adó szeretetet, ezért nincs is mit továbbadniuk a saját gyermekeiknek.
A már felnőtt gyermeknek ebben az esetben két feladata van: egyrészt felismerni, hogy a történtekért nem ő felel, és felhagyni azzal a hiábavaló próbálkozással, hogy anyját megváltoztassa. Úgysem fog sikerülni. Másrészt jól teszi, ha szakember – pszichológus, terapeuta – segítségét kéri, mert szeretet nélkül felnőve félő, hogy a saját gyermekeinek sem fog tudni mást adni, mint ridegséget.
(Olvasd el ezt is: "Nem vagyok szerethető" - így érzi magát minden gyerek, aki távolságtartó anya mellett nő fel)
Kapcsolódó cikkeink:
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)