1. § (1) A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 330/A. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(1) Aki más rászorult helyzetét kihasználva, olyan különösen aránytalan mértékű ellenszolgáltatást tartalmazó megállapodást köt, amely alkalmas arra, hogy annak teljesítése a megállapodás kötelezettjét, a megállapodás kötelezettjének a vele közös háztartásban élő hozzátartozóját, illetve a megállapodás kötelezettje által - jogszabályon, bírósági határozaton, hatósági határozaton vagy szerződésen alapuló tartási kötelezettség alapján - eltartott személyt súlyos vagy további súlyos nélkülözésnek tegye ki, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az uzsorabűncselekményt
a) bűnszövetségben,
b) üzletszerűen
követik el.”
(2) A Btk. 330/A. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Korlátlanul enyhíthető annak a büntetése, aki az uzsorabűncselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti és az elkövetés körülményeit feltárja.”
2. § A Polgári Törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló 1960. évi 11. törvényerejű rendelet 36/A. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:
„36/A. § Az ügyész
a) a semmis szerződéssel a közérdekben okozott sérelem megszüntetése érdekében, továbbá
b) uzsorás szerződés esetén
a szerződés semmisségének megállapítása és az érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt keresetet indíthat.”
3. § Ez a törvény a kihirdetést követő nyolcadik napon lép hatályba.
Ajánlások a megelőzés érdekében:
-
Uzsorakölcsön helyett válassza a pénzintézetek által nyújtott hiteleket, mivel ezek futamideje, illetve kamata előre meghatározott és biztonságos.
-
Ha nehéz anyagi helyzetben van elsőként családjától, rokonaitól, barátaitól kérjen segítséget és ne az uzsorástól!
-
Pénzügyi problémáinak megoldásában segítséget nyújthatnak a szociális ellátórendszer tagjai.
-
Mielőtt szerződést írna alá, alaposan olvassa el és ne hagyja ki az apró betűs részt sem.
-
Ha kételkedik döntése helyességében, és annak következményeivel nincs tisztában, kérjen segítséget.
- Ha bármilyen szenvedélybetegséggel küzd (játékszenvedély, alkohol, stb.) forduljon szakemberhez, mert ezek mindegyike jelentős pénzkiadással járhat!
Ha információval rendelkezik, vagy veszélyben érzi magát, forduljon bizalommal a Rendőrséghez!
![]() |
Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és Baleset-megelőzési Bizottságavagyonvédelem és balesetmegelőzés (szabadságon)Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Elérhetőségeink: Cím: 1557 Budapest, Teve u. 4-6. Postacím: 8002 Budapest, Pf.: 20 Telefon: 06-1/443-58-00 E-mail: pestmrfk@pest.police.hu Honlap: http://www.police.hu/pest |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)