Kristóf anyja végül elvált a nevelőapjától.
Aranka édesanyja összepakolta a lánya összes holmiját és kitette az ajtó elé, mire a lány hazaért a kollégiumból a következő péntek estén, miután bevallotta, hogy a szobatársnője több egy jó barátnál. A dobozon és a bőröndökön egy levél volt, némi pénz a visszaúthoz, és egy tömör utalás arra, hogy ha valami még kimaradt volna, azt a lány jelezze, egyébként pedig akkor várják vissza, ha jobb belátásra tér, és mégis egy vőlegényt akar bemutatni.
Arnold szülei jól fogadták - amennyire csak lehet, hogy a fiuk a saját neméhez vonzódik, de hosszasan kérdezgették, hogy nem fél-e a társadalmi kivetettségtől. A szülők elsősorban féltették a fiukat attól, hogy majd mások bántani fogják, inkább ez okozott konfliktust, nem pedig az el-nem fogadás ténye.
Réka és Ibolya nagyon jól megvannak, mindkettőjük édesanyja velük lakik, Réka nagynénje gyakran látogat el hozzájuk, sőt Ibolya 7 éves lánya is a hatalmas női kör tagja. Ibolya nagyon fiatalon szülte meg Rebit. Akkor is érezte, hogy neki valami nem oké a fiúkkal, de a kölyök szárnypróbálgatások egy nem várt terhességbe és egy korai szülésbe sodorták őt. Nagyon sokáig élt egyedül, míg össze nem találkozott Rékával, aki addig még csak neki mert elmondani, hogy a nőkhöz – jelesül is épp Ibihez – vonzódik, és ha ez Ibinek gond lenne, nyugodtan zavarja őt el. Ibi könnyek közt vallotta be életében először magának is, hogy az érzései Réka felé kölcsönösek.
Mindkettőjüknek ez az első azonos neművel épített kapcsolata, immár 5 éve tart és köszönik szépen, de boldogok. Időközben mindkét lány édesanyja megözvegyült és közösen úgy döntöttek, hogy összeköltöznek egy nagy, tágas napfényes házba, ahol mindenki segíti egymást. Peti, a néhai kandúr az egyetlen férfi az egész házban. Szerettek volna még egy gyereket örökbe fogadni, de a jelen törvények alapján nem túl sok esélyük van, ha csak nem hazudnak...
Bálinték számára is a hazugság szinte az egyetlen út. Szerencsére mindkét férfi igen magas fizetéssel bír, és nem okozna gondot a számukra, hogy megfizessék azt, amire vágynak. Szerettek volna örökbe fogadni egy kisgyereket, - Bálint elmondása szerint egy sérült, down szindrómás, vagy mozgássérült gyerek számára akartak esélyt adni. A jelen törvények azonban őket is kizárják az örökbefogadásból. Talán, mondja Bálint, ha a kritérium rendszerükben előre helyezik, hogy nem fontos számukra a gyerek kifogástalan egészségi állapota, és 5 év feletti gyerekkel is beérik, még némi halvány esély pislákolhat.
Endre és párja, Ákos közel 40 éve vannak együtt. Csöndben élnek egy város széli, nagy kertes villában. Vállalkozók. Ákos egészsége – közel a 80-hoz - már nem a legjobb, de Endre kitart mellette. 40 év az 40 év, pedig a kettejük közti korkülönbség nem csekély, 12 esztendő. A vagyon itt nem dönt el semmit – ketten érték el amijük van. A szeretet mindennél erősebb köztük. Nemrégiben gondoskodtak a hagyatékukról. Vagyonuk egy részét a hazai LMBTQ szervezetek öröklik majd. Ők sosem akartak gyereket. „Elég voltunk mi egymásnak” – fogják meg egymás kezét. Egyformán néznek, egyformán öltöznek, egyforma dolgokat szeretnek, egyforma ételeket esznek. Mintha nem is szerető élettársak, hanem két testvér lennének. Barátok, szerelmesek, társak az idő végezetéig.
Alexandra egy nővérszállón él. 19 éves. Állami gondozott volt, csak az édesapját ismeri. Senkinek nem beszél arról, hogy ő más. Nem érzi, hogy itt az ideje ezzel előrukkolni a munkatársak előtt. Tudja, hogy kinevetnék, hogy megbélyegeznék. Azt mondja, megvan ő társ nélkül is ... de azért fenn van egy társkeresőn. Még senkinek nem mert írni.
A cikkben szereplők nevét és történetét éppen csak annyira változtattuk meg, hogy a történetük lényege megmaradjon. Mert az üzenetük lényege nem a nevük. Hanem a sokféleség, ahogy megélik a kapcsolatot, a szerelmet, a másságot. A lényeg épp a szeretetben rejlik. Mindegy, milyen neműek, a szívük ugyanúgy tud szeretni, ha elfogadja őket a környezetük, boldogok és elégedettek, ha nem kapnak elfogadást, akkor az fáj. Pont ugyanúgy, mint a heteroszexuális társaiknak.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)