Alkohol egy életen át!

Ilyen válságon többször is átesik az ember.

Kezdve kisgyermekkorától, amikor is valami sátoros ünnep alkalmával (lagzi, húsvét, stb.) a jószívű rokonság itatja a csemetét: „Igyál fiam! nem sajnáljuk, milyen katona lesz belőled?" Szerencsétlen megissza - ha kell, ha nem - mert mit szólnak a felnőttek…

No meg nem kell elfeledkezni az egyes vidékeken még mindig divatos pálinkáskenyérről, hogy a csemete ne fázzon reggel, - ez iskolába menet igaz - hogy utána a jó melegben félálomban végigszunyálja az egész napot és nem igen marad meg a tudomány az otthonról hozott, amúgy is üres fejében.

Nézzük tovább szép sorjában, a teljesség igénye nélkül! Élete folyamán többször is kritikus helyzetbe kerülhet az ember. Ilyenek a felnőtté válás, amikor minden rosszat, amit az idősebbektől lát a feltörekvő ifjú titán, úgy érzi követni kell.

A következő időszak, amikor az első gyerek születése után úgy érzi az ifjú apa, hogy nem törődnek vele és hátrányos helyzetbe kerülvén, egy kettőre rátalálnak a hasonszőrű, erősen száraztorkú sorstársak.

No, de a gyesen lévő kismamák között is nagy a kísértés: unalmukban, „bánatukban” egyre gyakrabban kóstolgatják az anyatársak által kínálgatott kontyalávalót. Általában ekkor derül ki a házastárs számára, hogy „a legszebb éveket áldoztam rád az életemből!”.

A legkritikusabb időszak az időskor, ha még nem sikerült az évek során megfeszített erővel eljutni a májzsugorig, akkor itt a vissza nem térő alkalom a totál delirium eléréséhez!
Persze ideológiát gyártani a legegyszerűbb: ki, miért, minek öblögeti hosszú évek során át a torkát, és általában ekkor szoktak előkerülni a nagy családi legendáriumból a tanmesék a  „Bezzegék”-ről. (Gondolom, mindenki ismer ilyet)

Bezzeg bácsi a valóságos orvosi csoda, legutoljára rendelőben a „Nagy háborúban, 1914-ben” volt, azt is csak úgy élte túl, hogy Cattarónál a 9. volt a sorban a Lovas tengerész (Horthy) kedvenc matrózaként. Ezután már semmiség volt (emlékei szerint) „Muszka földön” megnyerni a csatát.
Az utána következő évtizedek, háborúk, forradalmak számára csendes egyhangúsággal teltek, pontos megszokott program szerint.
Bezzeg bácsi reggel ébresztőnek legurított egy deci pálinkát, ellátta az állatokat, rágyújtott a finánc által nem látott dohányból sederintett cigarettára. Majd a napi teendőktől függően, országos járműre (lovas kocsi),  vagy drótszamárra pattanva, Bezzeg néni útravalójával (szalonna, hagyma, kenyér, egy liter borocska) a szütyőben, irány a munka! A lovas kocsi annyival volt jobb, hogy a földekre hajtván, a bakon el lehetett szívni egy pipát és megkóstolni, hogy Mamóka melyik borocskát is csomagolta be útravalónak, hiszen vizet igyon az állat, no meg különben is nem tiszta a csordakút vize!
Délben Bezzeg néni kivitte az egészséges (light-os) pörköltet és egy liter bort - hátha a nagy szárazság nem csak a papa torkát, hanem az üveget is kiszikkasztotta...
Amikor vége volt a munkának, a két fuvarozási alkalmazott (ló) szép csendesen elindult hazafelé, a megszokott úton gondosan megállván minden útba eső kocsmánál, ahol a gondos gazda természetesen gondolván rájuk is, megvendégelte őket egy-egy korsó sörrel a megérdemelt munka jutalmaként.

Gond akkor sem volt, ha ne adj' isten, Bezzeg bácsinál bekövetkezett a  filmszakadás, szépen felfektették a kocsira a szalmára és a két hűséges paci szép békésen hazaporoszkált vele. (ezt csinálja utánuk a modern kor találmánya, az autó, vész és rendőr nélkül!) Mire a kapuhoz értek, addigra már a feje is kiszellőzött.
Hazaérvén békésen meghallgatta Bezzeg néni szokásos, „ilyenkor kell hazajönni te részeg disznó...” kezdetű szózatát, majd békésen ellátta házkörüli dolgát.
Elalvás előtt még elszívott egy pipát, - biztos ami biztos - altatónak bedörgetett egy stampó pálinkát. Kulturális igényeit tökéletesen kielégítette a vasárnapi mise után a templommal „sréh -vizavé" található kocsma kuglipályája, lelkes közönségével. Ezt csinálta 98 évig.

Csak azt felejtik el a mesélők, hogy néhány dolog a modern kor vívmányaiból hiányzott Bezzeg bácsiék életéből, kezdvén a „stressz"-el, az életében elfogyasztott dolgok közül még a szűzdohány is „bio” volt, és széles e határban senki sem hallott a mindenféle E betűkről, íz- és állagjavítókról, a többi rettenetet, ami fel van írva egy mai üveg oldalára, csak azért nem említem, mert a hosszú sorban sorjázó vackoknak koromból kifolyólag még a nevük sem jut eszembe...

No persze a városi embert sem faragták más fából, csak a körítés más.

Először is az alkohol kedvelők népes tábora két fő kasztra oszlik: egyiknek van valahol egy telkecskéje, egy kis szőlővel, no meg egy kis házikóval. A másiknak meg csak szomjas torka, de az nagyon!
Kezdjük a „nagybirtokossal”, már csütörtökön hozzákezd készülődni, hogy pénteken - lesvén a kedvező széljárást - az első adandó alkalommal elhúzzon otthonról, mint a vadlibák, azzal a felkiáltással, hogy „nekem dolgozni kell a telken!" (A családja legnagyobb megnyugvására, addig sem rontja otthon a levegőt) Megérkezvén „Nyakigsárosdra”, - amit az év 3 hónapja kivételével, csak a honvédség speciális járműveivel lehet megközelíteni - még talán elő sem veszi a pincekulcsot, máris megjelenik a helybéli „muslincák” standard brigádja, helybéli népviseletbe öltözve (gumi csizmába gyűrt nadrág, „adunk az eleganciának is" valamilyen zakó és lehetőleg - hogy meg ne fázzon - a világ minden színében pompázó pulóver, szabadon választott fejfedővel.)
Szimatukhoz képest az „afrikai kopasznyakú keselyűk" csapata esetleg csak csendes iparitanuló lehet. Több kilométeres körzetben megérzik a potya piesz szagát. Friss „hírekre” áhítozván, percek alatt ellepik a messziről jött városi ember portáját egy kis információcserére, és miután ez nehezen megy szárazon, a házigazda kedves invitálására megszavazzák, hogy most a bal kettesből (hordó) kérnek. Nyalogatják is szorgalmasan, emelgetvén poharukat egymás, de leginkább a házigazda egészségére .
Hétfőn, mikor hősünk hazatér szerető családja keblére, nem győzi eleget hangsúlyozni, hogy micsoda teher neki az a telek, halálra dolgozta magát és különben is... hagyják békén, annyi pakolnivalója van hétvégére!

Legvégére marad az, akinek nincsen semmiféle földbirtoka - egy cserép kaktuszon kívül (azt is mindig  lepisilik a macskák!). Így kénytelen fizetését, munkanélküli segélyét, nyugdíját (a nem kívánt rész törlendő) elinni a szemközti becsületvesztőben a jó kis dohányfüstben, ahol gondosan vigyáznak rá, hogy az ott mért nedűk a különböző aromákon kívül nehogy véletlenül is valamilyen természetes gyümölcs adalékkal is rendelkezzenek.
Az eredmény ugyanaz: előbb utóbb eltűnik a város és vidék közti különbség, hiszen a nemrég még vidáman kortyolgató, füstölgő atyafik előbb-utóbb megjelennek a különböző gyógyászati intézmények osztályain az alkohol és a dohányzás okozta betegségek tüneteivel, és az ezekből eredő halálozási listákon igen előkelő helyezést sikerült elérni a „Slágerlistán” kis hazánk lakosságának.

Könyvtárakat írtak tele komoly szaktekintélyektől kezdve a humoros írásokig a mértéktelenség káros hatásairól. De olyan ez, mint a falra hányt borsó, amíg komoly baj nincs, mindenki képes magának ideológiát gyártani, legyen az nő, vagy férfi, legfeljebb csak az ivási szokásaik mások. Egy igazán szenvedélybeteggé vált alkoholistát a szakorvosok szerint nehezebb kigyógyítani, mint egy drogfüggőt, hiszen az alkoholt kedvelőkkel szemben - rosszul értelmezve - még társadalmunk is elnézőbb.

Tudom, hogy a leírtakat elolvasva holnaptól nem fognak bezárni a vendéglátóhelyek, sőt semmi sem fog történni, de egy kis mértékletességre talán rá tudok beszélni valakit, hogy legyen Ő is az „inkább keveset, de abból az igazán jót" híve!