Orvos kontra szülő - kinek van igaza?

Jó írás.
Rengetegszer kerültem hasonló helyzetbe és magam is erős fenntartással vagyok az orvosok iránt.
A kisfiamnál nem ismerték fel a tejfehérje allergiát, ellenben jól ránk ijesztettek. Az interneten néztem utána a tüneteknek, majd visszamentem az orvoshoz a gyerek székletével, hogy vizsgáltassa be, ha nincs benne egy bizonyos baktérium, akkor valószínűleg tejfehérje allergia. A vizsgálat engem igazolt.

Nagy tudásúak az orvosok, nem vitatom, de mi magunk is hibásak vagyunk, ha apró-cseprő hülyeséggel orvoshoz rohangálunk. Ha az orvos azt mondja a náthára, hogy igyon a beteg forró teát, egyen fokhagymát mézzel, akkor sok beteg fordul ki úgy a rendelőből, hogy ezért nem volt értelme bejönnie, ezt magától is tudta volna, és csak akkor nyugszik meg, ha a doki felír neki valamit.
Nem árt, ha az ember időt kér a rendelőben és nem dönt azonnal (már ha nem vészhelyzetről van szó). Haza kell menni, utána kell nézni a dolgoknak, megbeszélni a férjjel, aludni rá egyet és utána, tiszta fejjel dönteni.

A saját gyerekünk, a saját felelősségünk. Nem az orvosé.

Szia!
Örülök, hogy te is így látod. Sok kritikát kaptam már, ha felül mertem bírálni egy orvosi döntést. Mi is úgy szoktuk, hogy megbeszéljük párommal, általában ugyanazt gondoljuk, így erősítjük egymást. A cikkben említett nyelvfelvágáson egyébként túl vagyunk és minden rendben ment:)

Teljesen egyet értek az irotakkal. Nagyon fontosnak tartanám, hogy az orvos is úgy álljon a dolgokhoz, hogy az orvos-szülő megtalálja a mindenki számára megfelelő megoldást a gyermek érdekében. Viszont legyünk öszinték, nem minden szülő olyan akit ez érdekelne.

Nagyon orülök ennek a témának, mert végre hasonlóan gondolkodókkal találkozhatom, s elég belépni erre a forumra.Sajnos az emberek többsége még ehhez is inkább lusta , mint félénk .En is átéltem már a félrediagnosztizálást is gyermekemmel, a docens orvos flegma felvilágositását:"...olvassák a szakirodalmat", s mindezt azután, hogy a boritékot átvette. Nem tanulmányutra küldeném öket, csak anyaként egy igazi ´saját maga átélt téves diagnosztiára´, akkor talán nem lenéznék az anyai ösztönt, hanem elismernék, s fel is néznének rá, legyünk jobban résen, nekünk van sokszor igazunk! Pedig mi csak ANYÁK vagyunk...

Azon gondolkodtam talán megérne még egy cikket, hogy vajon mi az, amitől jól tudunk dönteni mindenféle szakképzettség nélkül. Talán anyáinktől átvettünk néhány olyan gyógymódot amelyek mindenhatóságában hiszünk és ezért élből elutasítunk minden radikálisabb megoldást? Ismerjük gyermekünket és pontosan tudjuk, milyen súlyos az állapota? Egyszerűen csak az anyai ösztön? Ti hiszitek, hogy ha valami történne távol levő gyermeketekkel, megéreznétek? Esetleg van már valami ilyesféle tapasztalatok?

Szia!
Teljesen igazad van, nekem is van olyan ismerősöm, akinek az öccsére azt mondták, hogy down-kóros, és az orvos persze őt is hülyének nézte, hogy nem veteti el.
Persze a srác makk egészséges, és nagyon okos

Én személy szerint a saját tapasztalataimból merítek.
Egyfelől tudom, hogy sok évfolyamtársam hogyan végezte el az egyetemet, és bár biztos vagyok abban, hogy az "átmentem" limit magasabb volt az orvosin, azért ott sem mindenki summa cum laude végzett.
Másfelől az a tény, én is és családom több tagja is kigyógyult már olyan betegségből, amit az orvosok nem vagy csak tünetileg, esetleg csak radikálisan (műtéttel) tudtak volna kezelni.
Van néhány rossz tapasztalatom, ami csak megerősít abban, hogy fenntartással kezeljem az orvosi véleményt.
Egyfelől utánaolvasok a dolgoknak, másfelől ha kell, olyan orvost keresek, akinek szakértelmében jobban bízok.

Felvetésed másik felére nem tudok válaszolni, mert még kicsik a gyerekeim, nagyon ritkán vagyunk távol egymástól, akkor is csak rövid időre.

Szerintem azért a legtöbb esetben meg kell bíznunk az orvos véleményében. Ők mégiscsak keményen végigtanulták azt a 8-10 évet, és nagyképűség azt mondani, hogy mi jobban tudjuk, mert pl rágoogliztunk. Vannak kivételek, mindenki hibázhat, de élből azt mondani, hogy az orvosokban nem lehet megbízni, hát, elég kemény.

Nos, nekem a legtöbb esetben pont hogy nem volt szabad megbíznom az orvos véleményében. Úgy tűnik, nem vagyok egyedül a tapasztalataimmal.
És a végigtanult 8-10 évről csak annyit, hogy sokuknak az alapképzés kerül ennyi időbe, és nem azért mert szegényeknek éppen csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához. Nem akarom becsmérelni az orvosokat, sok jó szakemberrel találkoztam már, de sajnos, ők vannak kevesebben. Ez nem az a szakma, ahol kettesekkel átvészelve az egyetemet felelősségteljesen lehet dolgozni. Most mondhatnám, hogy aki valóban jó eredménnyel végezte el az sulit az már rég külföldön dolgozik, de ilyet azért mégsem szeretnék állítani, annyira nem vagyok járatos a témában.
Az megint egy másik történet, amiért persze sajnálom is őket, hogy ha egy rossz pillanatban rossz döntést hoznak, hatalmas következményei lehetnek. Nos, én inkább a rossz szakértelmet tapasztaltam, nem a rossz hangulatból, esetleg fáradtságból eredő döntést. Várom, mikor nyilatkozik egy orvos is

Élet hozta esetek - szülő hozta döntések... Felelősségteljes, olykor veszélyes kihívások, DE! Aki körültekintő, gondos szülő, az - véleményem szerint - az ösztöneire (is) hallgatva mindig meg fogja tudni hozni azt a döntést, amely az adott helyzetben a legjobb. (miként tetted Te is, a cikked szerint). Gratulálok.

Én se vagyok orvos- kétszeres anyuka vagyok és ápoló, igy kicsit szakma szempontjából is érint a dolog.
Sok orvos és orvostanhallgató ismerősöm van, ezért tudom, hogy az orvosin a 2-t sem adják ingyen- hiszem azt, hogy aki orvosin tanit, az tisztában van azzal a felelősséggel, hogy akit átenged a vizsgákon, az emberket fog gyógyitani. Ezzel persze nem akarom menteni azokat, akik meggondolatlan, indokolatlan megjegyzéseket, diagnózisokat tesznek.

Nekem szerencsém volt a gyerekorvosunkkal. Hamar észrevette, hogy mi nem azok vagyunk, akiknek rögtön erős gyógyszereket irhat föl: az erős antihisztamin helyett rögtön tudta mondani, hogy milyen gyógynövényt és hogyan használjak... Azt gondolom, hogy egy jó gyerekorvos tudja, mi az anyai ösztön, és semmiképp nem hagyja azt figyelmen kivül. Egy orvos beteg, orvos-anya kapcsolat alapja a kölcsönös bizalom kell, hogy legyen, eredményes gyógyitás- egészségmegőrzés csakis igy lehetséges.

Gyermekorvosnál én is tapasztaltam már, hogy ha ritkán is - de ajánl természetes gyógymódot - bár csak kiegészítő kezelésként. Az orvosok "kötelessége" a gyógyszereket részesíteni előnyben, nem is értem miért kerülik, vetik el a gyógyszert helyettesítő alternatív gyógymódokat. Illetve sejtem...

Mindenkinek szól, aki olvassa itt a hozzászólásokat. A gyermekorvosokkal van a legkevesebb zakmai probléma,de ennek én abban látom az okát, hogy olyanok választják ezt a szakosodást, akik maguk is szeretik a gyerekeket. Családjukban, ahol felnöttek, ennek mindenki nagy jelentöséget tulajdonitott.Ök többségében ( már) jól csinálják, nem egyformán, hiszen ne hagyjuk ki a sorból, hogy mint mindenki, ök is csak emberek. Tehát , ha dolgoznak, hibázhatnak. A hiba feltárása már emberségüktöl függö, az utána következö reakció pedig még inkább. Nekem a problémám azok a jó képességü tanulókból lett orvosok okozzák, akik továbbtanulási szándékában az orovosira a döntö, s nincs ott a miértek között,"... mert gyógyitani szeretnék, azért..." Nekem van néhány jó tapasztalatom, de az relativan kevés mindahhoz a sok esethez, hogy a családban rengetegszer kerültünk kapcsolatba és bizony szépszámu orvossal. A forditott aránynak sokkal jobban örülnék. s most megint helyben vagyunk, hiszen ha ez is a neveltetéstöl függ, akkor csak egy a lényeg: mi szülök nevelünk jó szakembereket gyerekeinkböl, s éppen azzal, hogy emberi értékekre neveljük öket.

Na ezt már szeretem, mindenkinek van véleménye:)
A gyermekorvosokkal nekem sincs sok gondom, valóban így van Magnolie, többnyire azok mennem gyermekorvosnak, akik valóban ezzel akarnak foglalkozni. A mi doktornénink egy tündér, Zsófi nagyon szereti. Sosem sírt még a rendelőbenl, a vérvételt is egy hang nélkül tűri, hiszen a doktor néni és a doktor bácsi csinálja, ami nagy szó:)
Nem mondom, hogy nincsenek jó orvosok,például a szülészorvosommal is teljesen meg voltam elégedve, pedig nem fogadott doki volt. Az én kislánykori gyermekorvosommal sem volt semmi gond, de össz-vissz ennyi a pozitív tapasztalat a több tucat ultrahangos, nőgyógyász, sebész, ortopéd, stb... orvossal szemben.

Sziasztok!

Nekünk is nagyon jó gyermekorvosunk van, viszont mániája, hogy felír kb. 6 receptet minden alkalommal. Ezek közül én sose váltom ki csak kb. a felét, mert a többi mindig olyan, ami csak azért kell, mert x dolgot elősegíti, meg y dolgot elősegíti, de valójában semmi szükség rá. Saját életemet tekintve is mondtam már nemet orvosoknak ugyanúgy, mint a cikk írója és lám itt vagyok épen és egészségesen, pedig az én fülemet is meg akarták már műteni, és soha nem a műtéttől való félelem volt az, ami miatt nemet mondtam, hanem azért, mert egy belső hang végig azt súgta, hogy nem és nem és nem! És kigyógyultam a fülbetegségemből műtét nélkül is.

Saját káromon tapasztaltam, hogy sokkal jobb megelőzni a betegségeket immunerősítőkkel és egészséges életmóddal, és inkább az egészségre költeni a pénzünket, mint később a betegségek miatti gyógyszerekre.

Igazad van:), nem beszélhetünk eleget a megelőzés fontosságáról. Gondolom, mindazáltal neked sem hitték el, hogy nem a műtéttől félsz, hanem egyszerűen nem tartod azt szükségesnek:)

Hát persze, hogy nem hitték el, de nem is izgatott akkoriban. Az viszont szörnyen tud bosszantani, hogy némelyik orvos iszonyat vaskalapos és nem akar haladni a korral, és még mindig a 30-40 évvel ezelőtti elavult dolgokat ajánlja és alkalmazza a gyógyítása során is. Ugyanez igaz a vidéki védőnőkre is, akik már 3 hónapos kortól nyomnák a babákba a mindenféle főzelékeket. Tisztelet azoknak a frissen diplomázott kivételes védőnőknek, akik még fiatalok és ők már megtanulták az új módszereket is. De a nagy öregjeink, valahogy nagyon földhöz ragadtak. Ezért, most kövezzen meg bárki, de ha az én családtagjaim megbetegednek, nem az orvoshoz szaladunk először, hanem ezernyi utánjárás után a leghelyesebb megoldást tekintve, öngyógyításba kezdünk. Egyedül a gyerekeimet viszem rögtön orvoshoz, ha betegek, mert a gyermekorvosunk tényleg nagyon jó fej, és kimerítő, részletes választ ad mindenre és Ő is el szokta mondani, hogy mi az ami már elavult és nem kell alkalmaznunk, de az ő általa felírt 6 féle recept közül is mindig csak a felét váltom ki, mert többször is bebizonyosodott már, hogy a többi felesleges. És minek gazdagítsam a gyógyszeripart, ha nem muszáj? Félreértések elkerülése végett leírnám, hogy senkit nem buzdítok arra, hogy ne menjen orvoshoz, mert ha szükségét érzi, menjen. De nézzetek körül nagyon, hogy kihez mentek el, mert nagyon sok "nemtörődöm" orvos dolgozik ma Magyarországon, akik ha baj van, ezerrel hárítják el maguktól a felelősséget. Ráadásul, sokesetben nem mindig attól a gyógyszertől gyógyul meg a beteg, amit az orvos felír.

Tetszik a cikk, én is így viszonyulok az orvosokhoz, amióta gyermekeim vannak. Eleinte még teljesen rábíztam az orvosra mindent, hiszen csak jobban tudja, de a negatív élmények hatására egyre aktívabban részt vettem én is a "kezelésben". Végül most már homeopátiás orvosunk van, akit általában csak felhívok, elmondom a tüneteket, megbeszéljük, mi lenne a legjobb, és csak akkor megyünk el, ha súlyos a helyzet. Persze ehhez hozzátartozik, hogy védőnő vagyok, így van egy kis előnyöm a laikus anyákkal szemben, de 10 év és 5 gyermek kellett ahhoz, hogy rájöjjek, hogy tényleg a mi felelősségünk a saját és gyermekeink egészsége, nem csak az orvosoké, és ehhez időnként vállalni kell a szembenállást a doktorokkal, mert hát ők is emberek, hibázhatnak. Sajnos kevés lelkiismeretes orvossal találkoztam, de ha kitartóan keresünk, sikerül, csak sajnos nem mindig tb-alapon, hanem magánúton.

Gratulálok az 5 gyermekhez, akkor gondolom, már nagy tapasztalatra tettél szert:) A véleményeddel nagyrészt egyetértek, de azt azért tegyük hozzá, hogy nem mindig van időnk kitartóan keresgélni a megfelelő orvost. A betegségek nem várnak. És a magánúton való keresgélésnek is megvannak persze a vonzatai. Ha kiszámolom,hogy mennyit fizetünk be TBként azt hiszem, elvárható lenne, hogy a pénzünkért kapjunk is valamit. Elszomorítónak tartom, hogy a pénz egy része arra megy, hogy olyan alkoholistákat és drogfüggőket ápoljanak, akikben még a hajlandóság sincs meg arra, hogy változtassanak az életvitelükön. Nem azt mondom, hogy nem feladta az államnak a lecsúszott emberek segítése, de ha figyelembe veszem hogy a kézhez kapott bérem után a munkáltató mennyi járulékot fizet, hát nem tudom... Nem érzem teljesen jogosnak hogy még pluszban magánorvosokat fizetgessek...

Én, mint leendő anyuka, (csak tervben van, nem a pocakban) úgy vélem, a legtöbbször valóban az anyai ösztönre kell hallgatni.
Bár kisbabám még nincs, a páromat éppen úgy ápolom, és természetes dolgokkal gyógyítom, mint ha már a kicsink lenne... Nem sok különbség van férj, és kisgyermek között... Talán a fér még nyűgösebb tud lenni
Elnézést a férfiaktól

Beigazolódni látszik mindaz, amit a kedves író is megfogalmazott, könnyebb lenne áthárítani másra a felelősséget, de az anyai szív ezt úgysem hagyja, és saját belátásunk szerint fogunk dönteni pocaklakónk kinti életének kapcsán.

Prevenció , prevenció, prevenció ...
Csatlakozom az előttem szólókhoz, a vitaminbevitel is rendkívül fontos ...

Nos, természetesen a férfiak haldoklásáról is lenne mit mesélni, de én inkább most nem ezt teszem hanem a nőket dícsérem:). Mikor kicsi voltam és beteg, anya velem éjszakázott, másnap persze ment dolgozni. Rendszeresen elkapta a nyavalyáimat de lázasan is bement az átvirrasztott éjszakák után. Köszi anyu:)
Veletek volt már olyan hogy ti haldokolva ápoltátok gyermeketeket és esetleg hőemelkedéses férjeteket és még be is mentetek másnap dolgozni?

Hát én tudnék arról mesélni... 38,1 'C , és a párom egész nap csak feküdt... Másnap én is elkaptam, 39,5 'C, de én még elmentem másnap dolgozni a rádióba... Ilyenek vagyunk mi, nők.... 100x kitartóbbak, és fittebbek vagyunk...

És persze az igazán jó orvosok meg teli vannak beteggel, és nincs idejük/energiájuk mindenre figyelni. Az én dokim az egyik legjobb a városban, mégis előfordult már, hogy elnézett egy-két gyógyszert, vagy elfelejtett elmagyarázni pár fontos dolgot, mert rajtam kívül még volt vagy 20 betege, akik nálam jóval súlyosabb esetek...
Szóval több orvos kéne és kevesebb beteg, akkor nem lenne baj

A legjobb az lenne, ha már az iskolapadban ülő gyerekeknek alsótagozattól kezdve megtanítanák valamelyik tantárgy (pl: környezetismeret) keretein belül, hogy inkább a megelőzésre, az egészséges életmódra, helyezzék a hangsúlyt, megtaníthatnák nekik a vitaminok hatását az emberi szervezetre, és ki lenne hangsúlyozva, hogy miért jobb megelőzni a bajt, mint orvoshozhoz menni és magunkba tömni a gyógyszernek kikiálltott méreganyagokat. Esetleg 1-2 unatkozó gazdag támogathatná is ezt a projektet az iskolák számára immunerősítőkkel, gyümölcsökkel, vitaminokkal stb. Vagy valami hasonló dolgot kitalálhatnának az édeskedves politikusaink is, ahelyett, ami most folyik az országban, mert a megelőzésre kellene a legnagyobb hangsúlyt fektetni és nem a gyógyszeripart támogatni.

Igazad van, ismét a prevenció fontosságánál tartunk. Sajnos, nem igazán divatos az ilyen projectek támogatása, de azért tudok néhány pozitív példát. A Derecske alma például rendszeresen ajándékoz almát iskoláknak és most a debreceni félmaratonon is osztogatta a gyümölcsöket. De igazad van, csak néhány cég gondol rá, hogy az ilyen típusú társadalmi felelősségvállalás milyen hasznos is lehet.

A gyereket akkor is orvoshoz kell vinni, ha nem akarom, mert igazolás nélkül nem tarthatom otthon! (vagyis nem vihetem újból oviba, iskolába orvosi papír nélkül) Így aztán azzal kezdem, hogy ez és ez a baja, de nem igazán akarom gyógyszerezni, és egy jó orvos ezt is figyelembe véve adja a tanácsait. Van ilyen is!
És ha komolyabb a baj, az anyai szív és a korábban megtapasztalt, átélt nyavalyák és gyógyulások ellenére szükség van az orvostudományra, akkor viszont csak úgy érdemes, ha odabízom magamat, gyermekemet, és együttműködök az orvossal.
És a pocakos állapotról csak annyit: az asszonyi élet legtermészetesebb állapota, kicsit egyszerűbben kellene eltelnie a kilenc hónapnak, mint ahogy telik - a sok -sok vizsgálatra és türelmetlenségre gondolok.
(negyvenöt ilyen boldog hónap áll mögöttem, és mellettem öt gyönyörű kisebb-nagyobb gyermek)

No igen ,az igazolások kicsit viccesek. Ha nem viszem a gyereket, csak beugrom az orvoshoz és kérek egy igazolást, szó nélkül kiadja. És az az igazság, hogy ha biztos vagyok benne, nincs semmi baja a gyereknek, élni is szoktam ezzel a lehetőséggel. Inkább csinálom így, mint hogy átutazzuk a fél világot, beüljünk egy fél órára a sok beteg gyerek közé és valami friss bacival térjünk haza.

A prevenció szerintem is valóban nagyon fontos, de nem feltétlenül kellene nekünk, szülőknek a politikusokra, iskolákra hagyatkozni. Az ember egészségmagatartását és a betegségekhez való hozzáállását az határozza meg elsősorban, hogy mit látott otthon, a szülei hogyan nevelték egészen kicsi (talán magzati?) kora óta. Nekem kell a gyerekemet megtanitanom, hogy az egészség és annak megőrzése mennyire fontos, hogy mikor mit tegyen, hogyan viselkedjen, ha beteg stb. Az én felelősségem, hogy mit eszik, hogyan öltözik föl, és hogy mikor viszem orvoshoz, hogy együttműködöm-e az orvossal vagy sem, és tőlem tanulja meg, hogy később ő milyen anya vagy apa lesz.
Nekem ebből az szokott a legnagyobb fejtörést okozni, szembeállitani sok családtagommal, hogy mikor menjek el az orvoshoz. De az én gyerekemet én ismerem a legjobban, én figyelem éjszakánként a szuszogását, nappal a játékát, én tudom, mennyit szokott enni, én tartom számon minden rezdülését, igy senki más, se nagymama se orvos se senki más nem tudhatja jobban, hogy mikor és mennyire beteg, és ezt egy jó orvosnak is figyelembe kell vennie, és támaszkodnia kell arra, amit a szülő elmond. És az már megint csak rajtam múlik, hogy mit hogyan adok elő az orvosoknak...

Igen, természetesen nagyon sokminden a szülői mintán múlik. Nagyon sok minden van, amit a szülőnek kell megtanítania a gyermekének. Viszont amit én kifejezetten utálok ebben az ultramodern világunkban, hogy előszeretettel helyeződik minden, de az égvilágon minden arra, hogy minden csak és kizárólag a szülő felelőssége. Az orvosok, a tanárok, az összes pedagógus, gondozónő, hivatali egyén mindig mindent a szülőre hárít. Azért bocsánat, de mi szülők is emberek vagyunk, akiket nyúznak a munkahelyünkön, akiknek otthon ott van a háztartás, a gyereknevelés, a család pénzügyi dolgai stb., mi szülők sem tudunk 100 felé szakadni és minden apróságra 1000%-os figyelmet fordítani. Természetesen én is megtanítom a gyerekeimet a környezetvédelemtől kezdve az alapvető illemszabályokon át az egészség fontosságára és megőrzésére, de ez önmagában kevés. Ugyanis, amint bekerül közösségbe egy gyerek, és másféle emberi felfogásokkal, elvekkel is talákozik, mint amilyen a szüleié, sokminden megkérdőjeleződik a gyerekben is, és vannak dolgok, amelyekkel sikeresen össze is zavarják a gyerekeket, ami utána megint kőkemény munka otthon a szülőnek, hogy ha kell 20-szor is elmagyarázza a gyereknek, hogy miért az a helyes, amit ő mond, és miért nem az, amit például "Pistike anyukája". És ha épp 1-1 nagyon nehéz munkanap után nincs energiája anyukának-apukának otthon magyarázkodni, akkor persze mindenért a szülő felelős címen a szülő van elhordva a háta mögött. Sokat lehetne erről témázgatni azt hiszem...!

Magyarul a szülői felelősség határtalan? Tehát bármi történjék is a gyermekkel, az a szülő felelőssége? Ha az orvos nem jön rá, hogy mondjuk halálos beteg a gyermekem akkor az az én hibám, mert nyilván nem adtam elő elég dramatikusan a dolgot?
Ne haragudj, ha provokállak, természetesen igazad van abban, hogy a szülő ismeri legjobban a gyermekét. Azonban az orvos szakember, szerintem elvárható lenne, hogy ennek megfelelően képes legyen diagnosztizálni egy-egy esetet, akkor is, ha esetleg az anya csak egy kis megfázásnak tünteti fel a dolgot. Továbbá úgy vélem, igenis szükséges, hogy a gyermekek például az iskolában is találkozzanak az egészséges életmód fogalmával. Attól még, hogy egy szülő nem egészségtudatos, lehet és kell esélyt adni a gyermeknek hogy találkozzon a fogalommal és legalább legyen tájékozott.
Azt tökéletesen átérzem, milyen, mikor nagymama, nagypapa, szomszéd néni minid-mind mondják a véleményüket és kritizálnak, vagy azért mert elviszed vagy azért, mert nem viszed el az orvoshoz a gyereket.....

Nem mondtam, hogy határtalana szülői felelősség, de az igenis az én, és csakis az én döntésem, hogy mikor viszem el orvoshoz, vagy a tanácsadáson mit tartok fontosnak elmondani. Ha már elmentem hozzá, elmondtam, amit fontosnak tartok, utána viszont már nem tehetek mást, mint bizom benne és a tudásában- Innentől az ő felelőssége, az viszont megint a mi döntésünk, memmyire tartjuk be az utasitásokat...
A cikk iroja is, én is saját tapasztalatomból irtam. Kisebbik lányom most 8 hónapos. Újszülött kora óta kicsit hangosabban szuszog, kicsit gyakrabban nyel félre, mint ami szerintem normális. De nem tartottam olyan nagy gondnak, hogy külön mondjam a doktornőnek. Fél éves kora körül kapta el az első nátháját- szokatlanul erős tünetekkel: szopizás közben rendesen fuldokolt a tejtől, szuszogása pedig kilégzési sipolásig erősödött- persze nem folyamatosan, csak bizonyos helyzetekben lehetett hallani. Nagyobbik lányommal csak akkor megyek orvoshoz, ha egy hétnél tovább tart a köhögés és nem akar múlni- a kicsivel már a harmadik nap ott voltunk! A doktornő nem hallotta a sipolást, hiszen nem mindig sipol, elmondásom alapján reflux vizsgálatra küldött a gyakori félrenyelés miatt, ami légcsőszűkületet okozhatott. A refluxvizsgálat negativ lett, tehát a gyomrával semmi baj. A doktornő azt mondta, hogy semmi más teendőnk nincs egyelőre, mint figyelni, ő nem hiszi, hogy egy kezdődő aszthma állna a háttérben.
Ha nagyon akartam volna, biztosan tovább küldött volna fül-orr-gégészetre és pulmonológiára, de azt hiszem, az influenza-szezon közepén ez nem hiányzott volna egyikünknek sem. Ezzel együtt tudom, hogy ha mégis tévedett a doktornő, egy aszthmás rohamnak súlyos következményei lehetnek- nem tehetek mást, mint bizom az anyai ösztönben, hogy tudni fogom, mikor nem lehet halogatni az orvoshoz fordulást!
Másik lányom a napokban volt lázas beteg- egy napig volt magas láza- más lehet, hogy rögtön szaladt volna, hiszen 39 fok fölött volt. De azt hiszem, az orvos is csak annyit mondott volna, hogy csillapitsuk a lázat. Igy itthon maradtunk, lázát vagy egy napszurás vagy a fogzása okozhatta. (ezeket az orvos nem hiszem, hogy konkrétan diagnosztizálni tudja) Másnapra semmi baja nem volt....

Csak a példa kedvéért irtam le ezeket. Azt hiszem, csak egy optimális anya-orvos közti kommunikáció lehet az alapja az eredményes gyógyitásnak. Az anya dolga, hogy ha már elmegy az orvoshoz, a lehető legpontosabban elmondja a tüneteket, elmondja a megérzéseit és félelmeit, az orvos dolga pedig, hogy a diagnózist felállitsa, és elmondja az anyának, hogy mi a teendő- én ilyenkor mindig elmondom a saját véleményemet is, megkérdezhetem, hogy mi az a gyógyszer, ami feltétlen kell és miért, és mi az, ami csak a "desszert".- azzal persze tisztában vagyok, hogy ez nem minden orvosnál működik igy, de ebben mindig csak az orvos a hibás? Kölcsönös bizalom nélkül nem megy, az orvosnak is biznia kell abban, amit az anya elmond, és forditva!

Iskolai prevenció, állami proaganda- kétségtelen, hogy nagyon fontos, és ha nem is túl sok, de azért vannak előrelépések ezen a területen. De azt hiszem, semmi nem pótolhatja a család és a szülők elsődleges példa értékű szerepét!

Nem igazán értem az ilyen szülőket. Már mindenki többet tud mint az orvos?! Valószínűleg nem rossz szándékból mondja amit mond, csak hogy kitoljon velünk. Hosszú évekig tartó tanulmányokat nem pótolja a babamagazin cikkeiből beszerezhető információ. A kép a cím mellett pedig szerintem kifejezetten felháborító - védőoltások nélkül hol tartanánk? Gyermekeink felét elvinné a pestis...

Viszont sok a nemtörődöm orvos, vagy a másik véglet, a "hentes". És sok az olyan orvos Magyarországon, aki a műhiba perek sokasága miatt minden felelőséget hárít magáról, amikor baj van, sőt,.... egyenesen áthárítja a szülőre. És most Magyarországon nagy divat lett minden felelőséget a szülőre hárítani, és a szakemberek meg a legnagyobb természeteséggel lesepernek magukról mindent, hogy ép bőrrel megússzák. A 33. hozzászólóval értek egyet, mert nehogy már a szülőnek kelljen belelátnia a gyermek szervezetébe és megmondania, hogy milyen betegségbe szenved???? Pont ezért, mert ők a szakemberek és ők tanulták 6 vagy még több évig az egyetemeken az orvosi szakmát, pont emiatt nekik kellene a legjobban tudni a szülők által elmondott tünetek alapján, hogy mi a gyerek baja. Én évekkel ezelőtt voltam már hanyag gyerekorvosnál, de nem hagytam annyiban a dolgot, átmentem egy körültekintőbb orvoshoz, aki erősen leszólta a hanyag kollégáját és részletesen tájékoztatott arról, hogy mint szülő mivel járulhatok a legjobban hozzá gyermekem gyógyulásához. Felnőtt betegeket kezelő orvosokban meg már rengeteget csalódtam, hát ezért van az bennem is, mint a legötbb emberben, hogy ha megbetegszem akár én, akár valamelyik családtagom, nem az orvoshoz szaladok legelőször, mert igazán nagy baj akkor van, ha a hagyományos "gyógyszerekkel" nem lehet enyhíteni a panaszokat. Akkor kell igazán orvoshoz menni. Vagy az utóbbi időben mielőtt a gyerekorvoshoz elmegyünk, inkább előtte felhívom és meg szoktam kérdezni tőle, hogy x és y tünetekkel érdemes-e várakozni órákat a váróban?

Ige, sokszor a várakozás ártalmasabb, mint maga a betegség. De sok esetben nem is csinál semmit az orvos. Hazaküld, hogy csillapítsuk a lázát és kész.

Igen, a néhány valóban jogos eset kivételével a műhibaperek többsége csak eszköz az elkeseredett beteg kezében, hogy a sorssal szemben érzett minden haragját a - sok esetben ártatlan - orvos nyakába zúdítsa - bosszúból, vagy rosszabb esetben puszta pénzszerzés lehetőségét látja. Ezzel persze a többi beteggel tolt ki, akikkel majd az esetlegesen korábban pórul járt orvos majd aszerint jár el hogy csak az esetleges pert megússza. Hiszen amilyen fizetést kapnak (kivétel persze aki hálapénzből jól megszedte magát, de hát ez csak néhány területen jellemző) nem csoda ha félnek tőle...

Hogy védőoltások nélkül hol tartanánk? Lehet, hogy kevesebb autista gyerek lenne...

Erről még nem hallottam, összefügg az autizmus a védőoltásokkal?

Nos, nem egyszer lehet hallani arról, hogy a védőoltás ellenére elkapja a gyerek azt, ami ellen elvileg védve van. A bárányhimlő elleni védőoltás is ilyen volt és azt még ma sem tudják biztosan, mennyi idős korig fog védeni az immár ismételten adott oltás. Nem nőtt fel még tudniilik az a generáció, akiken kipróbálták. Mondhatnám, kikésrletezték. Gondolom a kísérleti nyúl kifejezés már túl erős lenne, bár a te hangnemedtől nem ütne el lényegesen. Injekciós tűben nem csupán védőoltásokat lehet beadni egyébként.
A képet különben én rajzoltám és úgy gondoltam, a rajta szereplő két eszköz erőteljesen, egyértelműen utal az orvosokra. Csak nem rajzolok nyelvkanalat, nem is tudta volna senki, mire gondolok.

Egyébként nem tudom, mennyire érződik ki a cikkből, de én nem helyezem magam az orvosok felé. Az a szomorú, hogy sok nemtörődöm orvos automatikusan az átlagember alá süllyed, hiszen legyen bármilyen tájékozatlan az ember, ha szerette beteg, törődik vele, odafigyel rá. So eseteben az orvos már ezt sem teszi meg, hogy atöbbiről ne is beszéljünk. Orvosként halálra idegesítene, ha a páciensek bele akarnának szólni a dolgomba, ez biztos. Elvárnám, hogy beszedjék azokat a gyógyszereket, amiket felírok és betartsák az utasításaimat. Ellenben viszont úgy végezném el az egyetemet, hogy tudnám, egy kipuskázott tananyag miatt esetleg nem veszek majd észre valami jelet, ami akár egy halálos betegségre is utalhat és mindennapi munkámat is ennek szellemében végezném.

Szerintem nincs azzal baj, ha nem hiszünk el mindent, amit egy orvos mond, sőt, egy kicsit utánaolvasunk.
Senki sem fog törődni olyan szinten az egészségünkkel, mint mi magunk. Ez a mi felelősségünk.
Ha valamiben nem értünk egyet, nyugodtan lehet vitatkozni vagy elmenni egy másik orvoshoz és kikérni annak a véleményét is. A mi érdekünk, hogy utánajárjunk a dolgoknak. Nem véletlen, hogy az orvosok sem mindenben értenek egyet.

Én speciel voltam rubeolás, még gyerekként. És az oltást is megkaptam előtte.
Az öcsém szintén be volt oltva. Ő már tinédzserként kapta el a betegséget.
A háziorvos annak idején nem ismerte fel a betegséget.
És hogy még egyet csavarjak a dolgon: a kisfiam is elkapta a rubeolát. Ő nem volt beoltva ellene. Nála két háziorvos nem ismerte fel a betegséget...

Talán ez megmagyarázza, miért nem veszek mindent készpénznek csak azért, mert egy orvos mondja.

Döbbenetes a cikk! A való világ!
Mikor menjünk,vagy vigyük szeretteinket orvoshoz?
Míg maradunk 100%-osan miénk a felelősség! Jó lenne megosztani valakivel?
Ha komolyan vennénk a megelőzés fontosságát nem lenne oly nehéz e kérdés megválaszolása! Gondolok itt az immunerősítésre ,egészséges életvitelre, melybe beletartozik az is, hogy rohanó világunkban ne fogyasszuk a gyors étterem termékeit , a szuper reklám által sugalt szénsavas üdítőitalokat. Mert " a halál a belekben lakozik" , tudták ezt már az ókorban is! Részesítsük előnyben a gyógynövényeket! Tanuljuk meg használatukat! Építsük be mindennapi életünkbe! Orvoshoz akkor menjünk, gyógyszert akkor szedjünk, ha mindezek kevésnek bizonyulnak. Ne feledjék:prevenció=egészség!
Ui:Gratulálok a fül gyógyításhoz felszúrás nélkül!Remek döntés volt:)

Én is számtalan olyan esettel találkoztam már, hogy a szülő azért vitte orvoshoz a gyermeket, hogy ez által átruházza a felelősséget. Nem tudatosak ezek a döntések, de sokunkban íly módon születnek meg a döntések. Szeretjük, ha irányítanak, mert ez azzal is jár, hogy baj esetén van kire hivatkozni. Nem divatos ezt bevallani, de a legtöbben ösztönösen így állunk a dolgokhoz és aki nem így viselkedik az általában felülírja az ösztöneit, esetleg a gyávaságát. Legalábbis szerintem:)

Nagyon tetszik a címhez tartozó grafika! Igazán kifejező!

Köszönöm szépen:)

Ezt most olvastam: "Becslések szerint a agyarok évente 2000 tonna gyógyszerhulladékot halmoznak fel, s a megvásárolt gyógyszerek EGYÖTÖDÉT KI SEM BONTJÁK!." Éva magazin 2011 áprilisi szám. Ti szoktatok kidobni felbontatlan gyógyszert? Akárhogy töröm a fejem, szerintem velem még nem fordult elő...

Ezt most olvastam: "Becslések szerint a agyarok évente 2000 tonna gyógyszerhulladékot halmoznak fel, s a megvásárolt gyógyszerek EGYÖTÖDÉT KI SEM BONTJÁK!." Éva magazin 2011 áprilisi szám. Ti szoktatok kidobni felbontatlan gyógyszert? Akárhogy töröm a fejem, szerintem velem még nem fordult elő...

Óriási boldogság, hogy bíztál a Pocaklakóban, aki szeretett volna találkozni veletek Szülőkkel!
Igen ez tipikus példája az anyai megérzésnek:) Még rágondolni is borzasztó a másik lehetőségre. Az élettől a gyermeket ajándékba kapjuk, akivel törődni kell, óvni, védeni, szeretni . Félteni kell, ezért is nagy dilema a védőoltás kérdés is. Érvek-ellenérvek. Nehéz eldönteni kinek van igaza. Próbálni kell józanul érvelni és dönteni. Sokat szükséges utána olvasni, szakembereket meghallgatni.

Ez mind igaz, amit leírtál, csak hát az a probléma, hogy ha az ember minden kérdésnek valóban utánajárna, mást sem tenne, csak ezzel foglalkozna egész nap. És persze az idő és energia rászánása mellett még azt is mérlegelni kell, mennyire megbízható az éppen megszerzett információ. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mi történik, ha egy-egy fontos kérdésben az ember szembekerül a párjával. Hihetetlen, de a gyermekvállalás annyi olyan kérdést felvet, amely korábban olyan könnyen megoldhatónak tűnt. Aztán mikor benne van az ember, csöppet sem olyan egyszerű. És muszáj megtalálni az egyensúlyt, mert egyik véglet sem jó. Az sem, ha úgy állunk hozzá, hogy mi ehhez em értünk, és az sem, ha szakértői akarunk lenni a dolognak és minden információt magunkba szívunk válogatás nélkül. És persze kérdéses, hogy az átlagember "szűrűjén" szakmailag mennyire releváns dolgok jutnak át és mennyi a rémtörténetek aránya. Szóval nem egyszerű...

Az is probléma lehet az utánajárásban, hogy nehéz kiszűrni a hiteles forrásokat, és előfordul, hogy teljesen ellentmondó információkhoz jutunk. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy az orvosra hallgatunk. Jó lenne velük minden verziót átbeszélni, pontosan kikérdezni stb, de sajnos erre a legtöbb orvos nem ér rá.

Én legutóbbi kórházas látogatásomkor találkoztam egy nagyonnagyon kedves dokival, de ismerem a lányát. Bár szerintem akkor is ilyen lett volna, ha ez nem derül ki.

Háziorvosokkal is vannak jó élményeim: a sajátomat nem igazán kedvelem, és mikor volt egy kis problémám elmentem hozzá, felírt egy gyógyszert és elküldött, én pedig annyiban hagytam a dolgot, merthogy csak ne szaladjak mindennel az elfoglalt orvosokhoz... Aztán mikor legközelebb mentem, mert a tünetek nem múltak, éppen szabin volt a doki néni, és aki helyettesítette 3 beutalót adott, és még az ismerősöket fel is hívták, hogy minél hamarabb lássanak. Pedig nem is az ő beteg voltam...

Hát igen, ez pozitív is meg negatív is. A másik, első orvost is minősíti, hogy nem vette észre hogy komoly az ügy...

Engem az érdekelne, hogy külföldön milyen a helyzet? Ott jobban foglalkoznak a betegekkel? vagy éppenhogy kevésbé? Mert igaz, hogy itt az egészségügy rosszabb, de az oktatás állítólag még mindíg jobb, mint máshol...

Én csak az ausztrál egészségügyben szerzett tapasztalataimról tudok beszámolni.

Azzal még soha nem volt gondom, hogy van-e az orvosnak ideje rám, kérdezhetek-e, kaphatok-e válaszokat.
Ugyanakkor azt nem mondanám, hogy itt az orvosok jobbak lennének, mint otthon. Itt is találkoztam olyan háziorvossal, akihez nem volt érdemes elmennem, és otthon is.

Amivel itt nem találkoztam, az a "ki vagyok én", fensőséges stílus, goromba kommunikáció, vagy egyszerűbben fogalmazva bunkó orvossal.

Elgondolkodtató a cikked. Az anyai ösztönök benned jobban megvannak, mint egy orvos manusban, ez biztos. A gyógynövények "előszedése" számomra nagy pozitívum, nagyon sokan lenézik őket, pedig hatásosak.
Az orvosképzésről annyit, hogy kishazánkba is járnak a hallgatók tanulni Németországból, Norvégiából, az arab világból. A képzés tehát színvonalas. Az elégséges érdemjegy megszerzéséhez vért izzadnak a legtöbben. Az egészségüggyel így tehát nincs probléma. Anyagi szempontból annál inkább. A fiatal orvosok egy része inkább külfödre vágyik, mert látástól vakulásig dolgoznak a fizetésüktől pedg egy szobafestő többet keres egy heti munkájával. A magasabb beosztásúaknál meg sokszor boríték rendszer van, ami gusztustalan. Vidéken rosszabb a helyzet. Nagymamám orvosa egy román diplomás nőcske, aki idejött ingbe-nadrágba, most meg magán helikoptere van, és ha nem adok neki pénzt, nem írja fel a gyógyszert. Az oltásos kommentekhez annyit: ami ellen van védőoltás, azt inkább adassuk be a gyereknek. Nem véletlenül fejlesztették ki azokat. Továbbá szellemi sérülésekkel nem áll kapcsolatban a dolog. Ha pedig valaki nagyon tudni szeretné, hogy milyen dolgokra alakult ki az immunitás a gyerekében, akkor csináltasson vérkép vizsgálatot jó pénzért.

Az, hogy valamiről nincs elegendő kutatási eredmény, nem bizonyítja, hogy két dolog között nincs is összefüggés.
Vérvételre nem az oltás után, hanem már azt megelőzően szükség lenne és nem a védettség esetleges megléte miatt.
Lehet, hogy az a kevés alumínium, ami az oltásban van, adja meg azt a kis pluszt, ami már sok lesz egy pár hónapos csöppség testében.

Hm, eltűnt a hozzászólásom...?!

Nos, véget ért a verseny, nem kerültem be a győztesek közé, de nem szomorkodom. Nagyon jó volt találkozni veletek, megosztani a gondolatainkat:) Köszönöm az aktivitást:)