Az asszony megvizsgálta magát, csomót vett észre a mellében, és hamarosan ki is derült: nagyon agresszív daganat növekszik a szervezetében - írja a DailyMail.
Jayne azóta is kimondhatatlanul hálás az eredeti posztszerzőjének, Hayley Browningnak. A fiatal Hayley bejegyzésében arról számolt be, hogy az orvosi utasításoknak megfelelően ő is a zuhany alatt állva vizsgálta meg rendszeresen a melleit. Egyszer azonban fekvő helyzetben tapintott ki egy csomót, amely eltűnt, amikor felállt. Később kiderült, hogy daganatot észlelt.
Tapasztalatairól 2017-ben írt bejegyzést a Facebookra, amelyet azóta nők százezrei olvastak. Jayne edzője is megosztotta a sorokat a hírfolyamában, így jutott el az üzenet az asszonyhoz. Ő azon nyomban - mintegy szórakozásként - el is végezte az önvizsgálatot, és ki is tapintott egy csomót az egyik mellében.
Jayne másnap felkereste az orvosát, aki először cisztára gyanakodott, azonban a mammográfiás vizsgálat egy hét múlva a legrosszabbat igazolta: az angol asszony a mellrák egy igen agresszív formájával küzd.
A nő teljesen összetört. Élete teljében volt, mindig odafigyelt magára, nem ivott, nem dohányzott, sportos életet élt. Nem voltak fájdalmai sem, és semmi gyanús jelet nem vett korábban észre magán. A mellét el kellett távolítani, és komoly kemoterápiás kezelést is kapott, de végül legyőzte a betegséget. Külön öröm volt számára, hogy az utolsó kemoterápiára a férje születésnapján került sor.
"A Sors keze volt. Ha nem olvasom Hayley beszámolóját, soha nem vizsgáltam volna meg magam az általa ajánlott módon. Felvettem vele a kapcsolatot, és megköszöntem neki, hogy megosztotta a történetét. A posztja mentette meg az életemet. Kijózanító dolog arra gondolni, hogy e nélkül az egyetlen poszt nélkül egész más vége lett volna a történetemnek" - vallotta Joyce.
Hayley elmesélte, hogy már legalább harmincan jelentkeztek nála hasonló történettel. Még jobban örül annak, hogy emberek milliói állnak hozzá hatására tudatosabban az önvizsgálathoz. A fiatal lány jelenleg egy mellrákos betegek támogatásával foglalkozó szervezetnek dolgozik. Az utóbbi időben Wales legnagyobb hegyének, a Mount Snowdonnak a megmászására készül, hogy felhívja a figyelmet a betegségre, és pénzt gyűjtsön a daganat elleni küzdelemhez.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)