Évente ajánlott szűrés
A méhnyakrák a nőket érintő daganatos megbetegedések közül az egyik legveszélyesebb, azonban a rákmegelőző állapotok egyre több, idejében való kiszűrésének hála, egyre ritkábban találkozunk vele. Maga a folyamat lassú, melynek során a méhnyak sejtjei abnormális osztódásba kezdenek. Hátterében rendszerint a humán papillomavírus (HPV) magas kockázatú típusai (HR) állnak- a kórokozó a nyakcsatorna felszíni sejtjeibe, azok magvaiba jutva átalakítja annak DNS szerkezetét, és a sejt szabályozás nélküli osztódásba kezd, míg végül, számos rákmegelőző állapotot (CIN) követően, ún. immortális ráksejtek jelennek meg. A zavar eleinte tüneteket egyáltalán nem okoz, csak akkor, amikor már előrehaladottabb a rákmegelőző állapot súlyossága, és kontakt vérzés, folyás jelentkezik- éppen ezért kötelező az évenkénti szűrés, amikor fény derülhet a probléma meglétére. Fontos, hogy a korai stádiumú méhnyakrák és a megelőző állapotok tünetei azonosak. A rák kialakulása igen lassú folyamat (akár 10-15 év), ezért kellő odafigyeléssel már a különböző megelőző állapotai is kiszűrhetőek.
A méhnyakrák tünetei
- pecsételő vérzés
- fájdalmas szexuális együttlét, akár vérzés kíséretében (kontakt vérzés)
- fájdalmas vizeletürítés (előrehaladottabb állapotban)
- kellemetlen szagú, sárgás hüvelyi folyás
- hasi görcsök
- lábfájdalom-és dagadás (előrehaladottabb állapotban)
- fogyás (előrehaladottabb állapotban)
- inkontinencia, veseproblémák (előrehaladottabb állapotban)
Mi történik a szűrővizsgálat során?
A szűrés fizikális vizsgálatot (szabad szemmel, tapintással, kolposzkóppal) és mintavételt foglal magában. Előbbiek során a szeméremtest, a hüvelyfal, valamint a méhszáj kerül ellenőrzésre, majd a szakember mintát vesz, amit elküld kiértékelésre. A páciens az ún. Bethesda klasszifikáció szerinti (Negatív, LSIL, HSIL, invazív rák) eredményt kaphat, amely egy részletes, kommunikáló „csatorna” a cytopatológussal - magyarázza dr. Hernádi Balázs, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza. A korábbi Papanicolau szerinti „P” beosztást is feltűntetik, de ez önmagában ma már idejétmúlt.
A kenet értékelhetősége: Értéklehető, korlátozottan értékelhető, nem értékelhető.
A kenet általános minősítése: Negatív, kóros, neoplasztikus hámelváltozásokra
Kóros, neoplasztikus hámelváltozás azonosítható:
A daganatos jellegű kóros hámelváltozásokat részletesen leíró rész alapján:
Negatív: nincs kóros elváltozás, kezelést nem igényel.
LSIL-HSIL: jelen vannak kóros sejtek, melyet okozhat akár gyulladás is. Itt már szükség van kezelésre, majd a vizsgálat ismétlése és HPV tipizálás is indokolt lehet. Ha a szakorvos úgy dönt, szövettani mintavételt kell végezni (Punch biopszia, LOOP-kacskonizáció).
CIS, invazív rák: daganatos elváltozásra utal, onkológus/nőgyógyász felkeresése mindenképpen szükséges.
Mit tehet a nőgyógyász?
Amennyiben LSIL vagy annál rosszabb eredményt kap a beteg, illetve ha igazolódik a HPV jelenléte, úgy mielőbbi kezelés szükséges. Fontos tudni, hogy a HPV megléte nem egyenlő azzal, hogy rákos sejtek is találhatóak, ez önmagában is fennállhat. A HPV-nek több fajtája is ismert, és gyakran szemölcsszerű képződmények hívják fel rá a figyelmet, melyet ecseteléssel, krémekkel, fagyasztással, kimetszéssel, immunerősítőkkel lehet kezelni.
LSIL eredmény esetén antibiotikumos, gyulladáscsökkentő kezelés indokolt, majd annak végeztével a citológiát meg kell ismételni. Amennyiben újra LSIL vagy HSIL az eredmény, úgy ún. kacskonizációra kerülhet sor, ami egy kúp alakú kimetszés, melyet tovább értékelnek - ennek eredménye dönt a továbbiakról. Az LSIL-nél rosszabb érték (és kimutatott HR-HPV) esetén nőgyógyász-onkológus segítségére, illetve műtétre van szükség.
Forrás: Nőgyógyászati Központ
Fotó: ayleene de monn / FREEIMAGES
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)