Orvosszakmai és civil szervezetek közös szándéknyilatkozatot írtak alá, elíndítva ezzel az Első 1000 nap programot, mely a Magyarországon legfontosabb népegészségügyi problémák megelőzését tűzte ki célul. Napjainkban Magyarországon három betegségtípus van, amely a lakosság jelentős részének egészségét fenyegeti: az elhízás, a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a cukorbetegség. „Ezeknek a betegségeknek a kialakulásában a genetika jelentősége lényegesen kisebb, mint azt korábban gondoltuk. Egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód mellett csak kismértékben hibáztathatjuk tehát örökölt génállományunkat a felnőttkori betegségeinkért” – mondta Dr. Takács István, a programot kezdeményező Magyar Primer Prevenció Orvos Egyesület elnöke.
A szándéknyilatkozat aláírását kerekasztal beszélgetés előzte meg, melyen a résztvevő orvosszakmai szervezet képviselői saját szakterületükön tapasztalt problémáikat ismertették.
Dr. Takács István elmondta, a gyermek egész további életét meghatározó fejlődésen megy keresztül a fogantatástól számított első 1000 napban. Ilyenkor alakul ki a zsírsejtek száma, ami felnőttkortól lényegében már nem is változik. Ezért az első évek meghatározzák az elhízásra való hajlamot is. Ez az időszak maradandóan befolyásolhatja a gyerekek szívérrendszeri betegségre és cukorbetegségre való hajlamát, felnőttkori súlyukat és várható élettartamukat. Ekkor kezd kialakulni a csúcs-csonttömeg, amely a későbbi csontritkulás mértékét befolyásolja, de ebben az időszakban alakul ki a gyermek immunrendszere is.
Dr. Nádor Csaba – gyermekorvos, neonatológus – a Neonatológiai Tanács titkára a várandósság alatti táplálkozás fontosságára hívta fel a figyelmet. A magzat állapotát az édesanya egészségi állapota és táplálkozási, életviteli szokásai befolyásolják, így rendkívül fontos, hogy már ebben az időszakban odafigyeljen táplálkozására a kismama. Később a szoptatás válik az elsőszámú táplálékforrássá a csecsemőnek, így az édesanya táplálkozása továbbra is döntő szereppel bír. Az anyatej tartalmazza a legtöbb olyan vitamint és ásványi anyagot, amire a csecsemőnek szüksége lehet, továbbá az anyatejes táplálásnak kiemelkedő szerepe van a csecsemő immunrendszerének kialakításában és megerősítésében is. „Az első védőoltás nem a BCG, hanem az anyatej! Magyarországon a WHO ajánlást követjük, azaz azt tanácsoljuk, a gyermek 6 hónapos koráig kizárólag anyatejet kapjon” – mondta Dr. Nádor Csaba.
7 hónapos korig szükséges megkezdeni a hozzátáplálást. Dr. Király Balázs gyermekorvos tapasztalatai szerint a gyermek egy éves koráig rengeteg információ áll a szülők rendelkezésére a megfelelő táplálására. „Egy éves kor után azonban a szülők kissé magukra maradnak, és ekkor kezdődnek a problémák – például azzal, hogy a gyermeket „mini felnőttnek” tekintik, és azokkal az ételekkel etetik, amelyeket a felnőttek is fogyasztanak” – mondja a szakember. Holott mások a gyerekek tápanyag és vitaminigényei is, hiszen a gyermek 1-3 éves kora között hihetetlen fejlődésen megy át. Az immunrendszer például 1-3 éves kor között fejlődik a legintenzívebben.
Dr. Veres Gábor gasztroenterológus, a Magyar Gyermek-gasztoenterológiai Társaság elnöke az epigenetika fontosságát emelte ki. „Régóta ismert tény, hogy az egészséget körülbelül 20%-ban a génjeink határozzák meg, 80%-ban pedig elsősorban a környezet, azon belül pedig a táplálás, táplálkozás. Az azonban új felfedezés, hogy a táplálkozás befolyásolja a genetikát - ezt nevezzük epigenetikának.” A szakember szerint az epigenetika lehet az egyik fő felelős azért, hogy az elmúlt évtizedben az autizmus, a hiperaktivitás szindróma, a Crohn betegség, illetve allergiás kórképek gyakorisága rohamosan megnőtt. „Az epigenetikának népegészségügyi jelentőségét az adja, hogy a táplálék hatására megváltozott génszakasz az utódokra öröklődik” – tette hozzá a szakember.
A kerekasztal résztvevői egyetértettek abban, hogy bár a helyzet súlyos, de egy széleskörű társadalmi felvilágosító kampány segíthet a szülőknek egészséges felnőtteket nevelni gyermekeikből. „Bízom benne, hogy a most elinduló „Első 1000nap” program nagy visszhangot fog kiváltani mind az orvosi szakma, mind a lakosság körében” – mondta Dr. Takács István.
A programhoz a szándéknyilatkozat aláírásával a helyszínen csatlakozott a Magyar Védőnők Egyesülete és a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete.
Forrás és fotó: Első 1000 nap
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)