A policisztás ovárium szindróma (PCOS, Stein-Leventhal szindróma) rendkívül gyakori endokrin (hormonrendszeri) betegség, melyben a világon mintegy 5–10 millió nő érintett. A női eredetű meddőséget okozó tényezők majdnem felét a policisztás ovárium szindróma alkotja. Gyakorlatilag arról van szó, hogy a petefészekben sok apró kis ciszta képződik, melyek együtt az ultrahang vizsgálat során egy fekete gyöngysorszerű rajzolatot alkotnak, ezért úgy is hívják, hogy Black Pearl Necklace Sign.
A szindróma egyfajta hormonális zavar miatt alakul ki: a betegség létrejöttének mechanizmusában az ún. inzulin-rezisztenciának tulajdonítanak központi szerepet. Ez azt jelenti, hogy az inzulin a célszervekre nem képes hatását megfelelő módon kifejteni, mert az inzulinra választ adó biológiai struktúrák érzéketlenné váltak az inzulin iránt, így a szervezet az inzulin termelésének fokozásával védekezik. Az emelkedett inzulinszint vezet a betegség tüneteinek kialakulásához. Hatására fokozódik a petefészek androgén hormon termelése, mely az agyalapi mirigyre hatva az LH- szint emelkedéséhez vezet. Vagyis az FSH és az LH hormon arányai eltolódnak (megnő az FSH-szint), s ezáltal a ciklusonkénti tüszőérés nem megfelelően megy végbe. Ennek következtében nagyon bonyolult hormonális változások mennek végbe a szervezetben: a két hormon arányának eltolódása miatt megnő a tesztoszteron-szint, amely azt eredményezi, hogy a nő egyrészt férfiasabban kezd el viselkedni, másrészről ún. virilizációs tünetek lépnek fel, például rendkívül pattanásos lesz a bőre, fokozottan zsírosodik az arca, a haja hullani kezd, erősebb szőrnövekedés jöhet létre.
A hormonális hatások következtében léteznek ún. hiperandrogén kórképek (magas férfihormonszintű női kórképek), amikor - ha mindezen hormonális változások fiatal korban történnek - a lány külső megjelenésében vékony csípőjű, kis mellű, fiús alkatú lesz.
A PCO-szindrómának a klinikai képe azonban nagyon szóródást mutat, mert az illető lehet akár túlsúlyos és vékony is, bőre lehet szép is. A betegeknek csúnya, rendkívül pattanásos lesz a bőre, hiába jár rendszeresen kozmetikushoz vagy maga kezeli az arcát folyamatosan otthon, komoly pénzeket költhet kozmetikai kezelésekre és bőrápoló szerekre, mégsem tudja helyrehozni a bőrét. A haja is elkezd hullani, ugyanakkor a szőrösödés is fokozódik (elsősorban arcon, karokon, alhason, melleken, háton).
Ez a betegség nagyon megterhelő egy nő számára: a férfias külleme egyrészt bántja az önérzetét, másrészt, mivel nem ovulál (vagyis a menstruáció is teljesen leáll) vagy rendszertelenül menstruál, így nem, vagy csak nagyon ki eséllyel lehet terhes.
Röviden összefoglalva a PCO-szindrómára jellemző tünetek:
- az ovuláció hiánya,
- rendellenes vagy hiányzó menstruáció,
- az androgénszint emelkedése (a vérben nő az androszténdion- és a tesztoszteron-szint),
- meddőség,
- elhízás,
- férfias jellegű szőrzet és kopaszodás megjelenése,
- pattanások,
- hüvelyi ultrahangvizsgálatnál megnagyobbodott petefészkek láthatóak, bennük számos kis tüszővel (6–10 mm) a petefészkek széli részén.
A PCO-szindróma egy komplex, bonyolult endokrinológiai kórkép, mely nagyon sokféle típusú lehet, részben emiatt a kezelése sem egyszerű kérdés. E hormonális folyamatok következménye a vérzési rendellenesség, az ovuláció hiánya és a meddőség. Az inzulin- termelődésnek fokozódása egyéb belgyógyászati problémák kialakulásához is vezethet, így például emelkedik a magas vérnyomás, a szív-érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata, valamint az inzulin-rezisztencia bizonyos anyagcsere betegségekkel való együttes előfordulása is igen gyakori (a II-es típusú cukorbetegség). A betegség kialakulásában genetikai faktoroknak is szerepet tulajdonítanak, így az érintett családjában gyakrabban fordul elő vérzési és ovulációs rendellenesség, meddőség, policisztás ovárium szindróma.
Inzulin-rezisztencia (IR): az inzulin-érzékenység csökkenése. Ez egy ördögi kör: csökkent inzulinhatás - több inzulin - éhségérzet, elhízás - még rosszabb inzulinhatás - tovább fokozódó inzulin rezisztencia.
A PCOS diagnosztizálása
A diagnózisalkotás első lépése az egyéb emelkedett androgénszinttel járó állapotok (pajzsmirigy- és mellékvesekéreg-működés, valamint a prolaktintermelés zavarai) kizárása. Ehhez szükség lehet kiegészítő hormonális vizsgálatokra. A szubjektív tünetek (a menstruációs ciklus rendellenességei, vérzészavar, férfias jellegű szőrzetnövekedés és kopaszodás, elhízás, pattanások), az emelkedett androgén-hormonszintek (androszténdion, DHEAS, tesztoszteron), valamint számos esetben az inzulin- és a vércukorszint emelkedése jellemzőek a betegségre. A diagnózisalkotás további fontos részét képezi a hüvelyi ultrahanggal vizsgálható jellegzetes megjelenésű petefészkek (a széli részen sok pici tüsző) jelenléte.
Terápiás lehetőségek - Miként lehet orvosolni?
Fogamzásgátló
Ha az illető fiatal lányként még nem szeretne kisbabát, a fogamzásgátló nagyon jó megoldás lehet erre, hiszen a gyógyszer hormonálisan bizonyos korlátok közé fogja a beteg hormonrendszerét. Utána valóban kezd szebbé válni a bőre, a pattanásai elmúlnak: a hatás látványos. Nagyon lényeges viszont a páciens teljeskörű kivizsgálása és kezelése, ellenkező esetben, mikor öt vagy tíz év múlva abbahagyja a fogamzásgátló szedését, mert úgy dönt, hogy gyermeket szeretne, akkor egyrészt a tünetek visszajöhetnek, másrészt nem biztos, hogy teherbe tud esni a hölgy.
Diéta
Kifejezetten elhízott betegek esetében a 10%-ot meghaladó fogyás önmagában is a betegség visszafejlődéséhez és a menstruációs ciklus rendeződéséhez vezet.
Amennyiben a beteg már felnőtt, s nem kíván terhességet
Ha a beteg csupán a szindróma tüneteit kívánja megszüntetni, de terhességet nem szeretne, úgy 6 hónaptól 1 évig terjedő időszakban antiandrogén (cyproteron-acetát) kezelésben részesül. Ha ez a kezelés eredményes volt, orális fogamzásgátló szedésével folytatódik a fenntartó terápia. A tünetek kiújulása esetén ismét antiandrogén kezelésben részesül a beteg.
Amennyiben a beteg meddő és terhességet kíván
Amennyiben a betegség diagnosztizálásakor az illető a közeljövőben gyermeket szeretne, akkor több alternatíva is megoldásul szolgálhat:
- Ún. ciklusmonitorizálás, mely során ultrahang és hormonvizsgálatokkal követjük a spontán, vagy gyógyszeres hatásra létrejövő tüszőnövekedést, majd létrehozva a tüszőrepedést a páciens „természetes” körülmények között, otthonában próbálkozhat a terhesség létrehozásával.
-
Sikertelenség esetén, lehetőség van asszisztált reprodukciós eljárások igénybe vételére, mint pl. az inszemináció vagy a lombikprogram. Ezek meddőségi kezelések, lényegük, hogy hormonálisan rásegítenek arra, hogy a páciens ciklusa működjön, azaz a ciklikusság beálljon, ennek érdekében ovuláció-indukciós kezeléshez kell folyamodni. A következő lehetőségek állnak rendelkezésre:
- Clomiphencitrat kezelés;
- Clomiphencitratra nem reagáló esetekben rendszeres ultrahang és hormonellenőrzés mellett clomiphencitrat+hMG vagy FSH+szükség esetén hCG kombinált terápia;
- Kezelés GnRH analóggal (ún. hosszú GnRH analóg protokoll alkalmazása).
-
Laparoszkópos műtéti terápia: Petefészek-drilling
A petefészek-drilling laparoszkópos műtéti technika segítségével történik, s azokban az esetekben javasolt, ahol a gyógyszeres kezeléssel nem érünk el eredményt. Ennek során speciális CO2 lézerrel vagy elektromos úton működő eszköz segítségével a petefészkek felszínén található, gyöngysorban elhelyezkedő apró kis cisztákat kiszúrjuk, kisütjük, így a petefészkeken kb. 5-7 apró „lyukasztás” készül. Ekkor a petefészek működése megváltozik (mint például a RESET gomb megnyomásakor a lefagyott számítógépé…), majd utána a hormonrendszer működése visszabillen, s az egész rendszer ismét elkezd jól működni, lehetővé téve azt, hogy az illető hölgy állapotos lehessen. A betegek kb. 80%-nál hoz jelentős javulást e terápia. A beavatkozást követően már napokon belül drámaian csökken a vérben az androgén hormonok szintje. Számos tanulmány támasztja alá, hogy e beavatkozást követően az ovuláció-indukciós kezelések sikeressége is fokozódik.
Új terápiás lehetőségek: metformin
A szindróma kialakulásában központi szerepet játszik az inzulinszint emelkedése, így azon gyógyszerek, melyek e folyamatot gátolni képesek, sikerrel alkalmazhatóak a terápiában. Ilyen gyógyszer a metformin, amely ún. inzulin-érzékenyítő, azaz segít visszaállítani a szervezet reakcióképességét az inzulinra, mely végső soron az inzulinszint csökkenéséhez vezet.
|
Dr. Vereczkey AttilaMeddőségi és endoszkópos specialista (már nem fogad kérdéseket)Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet, Minimál invazív - endoszkópos sebészet részlegvezető főorvosa Elérhetőségeim: Telefon: 1/799-51-20 Honlap: www.versysclinics.com |
Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)