Mit tehet a szülő pösze gyermeke segítésének érdekében?
A gyermek beszédfejlődése során mindvégig elengedhetetlen a szülők támogatása. Fontos, hogy ösztönözzük gyermekünket hangadásra, majd később a beszédre is.
Amikor egy gyermek elkezd beszélni, természetes, hogy eleinte a hangokat torzan, pontatlanul ejti, ezt nevezzük élettani pöszeségnek. Ennek oka az izmok fejletlenségében, az artikulációs mozgások ügyetlenségében keresendő. Ebben az időszakban fontos, hogy a szülő semmiképp ne utánozza a pösze beszédet, ne tartsa ezt aranyosnak és követendőnek. Ellenkezőleg, segítse gyermekét a helyes ejtésben. Lényeges momentum, hogy ezt a segítséget ne erőszakoljuk rá a gyermekre. Nem kell, hogy minden percben azt érezze, "ő ezt nem jól tudja". Legcélravezetőbb, ha a gyermeknek pozitív példát szolgáltatunk, szépen beszélünk, hibás ejtését helyesen ismételjük, de nem dorgáljuk le érte.
A gyermeket a türelem és a figyelem serkenti. Az a gyermek beszél majd szívesen, aki érzi, figyelnek arra amit mond.
A szép kiejtés elengedhetetlen feltételei többek között, a megfelelő izomműködés, a szájtérben való tájékozódás képessége és hallási figyelem, emlékezet megléte. Ezeket a szülő otthoni gyakorlásokkal is fejlesztheti.
Ha a gyermek logopédushoz jár, fontos, hogy a pedagógussal szorosan együttműködve, az utasításoknak megfelelően foglalkozzunk otthon is a beszéddel!
Fontos, hogy mindenbe csempésszünk játékosságot, legyen ez egy kellemes időtöltés, ne monoton feladatok sora.
Végezetül, álljon itt ízelítőül néhány otthon is elvégezhető egyszerűbb gyakorlat:
- az izomzat erősítése játékos csücsörítéssel, puszidobással, állathangok utánzásával, arckifejezésekkel való játékkal
- nyelverősítést célző gyakorlatok (szánk körbenyalásával, nyelvünk játékos mozgatásával)
- szívó, fúvó gyakorlatok (papírdarabok, vattapamacs, szívószál, fúvóka, gyertya használatával)
- hallást fejlesztő gyakorlatok (hangok utánzása, felismerése, suttogás, különböző hangok sorrendjének meghatározása stb...)
A cikk előző része: Pöszeség 1.
![]() |
Sólyom VandaLogopédusElérhetőségeim: E-mail: solyomvanda@gmail.com Honlap: http://logopedia.hupont.hu |
| Bemutatkozás | Megjelent cikkek | Kérdezz-felelek |
Ezek az otthon is végezhető tanácsok viszont nagyon jók, mert egyszerűek és fejlesztő hatásúak, a gyerekek játéknak fogják fel.
Tényleg lényeges, hogy ne utánozzuk a helytelen hangokat, és megfelelő beszédpéldát adjunk...bár tényleg nagyon aranyos, és néha spontán kimondjuk mi is a rossz mondatot...DE nem szabad...
Az, ha a pöszeséget utánozzuk, az egy más kérdés...:)az meg sokszor csak úgy jön az ember szájára...
Kisokos, így már én is jártam, a keresztlányomnál.
Tényleg, ilyenkor mi a helyes megoldás? Ha addig kérdezzük a gyereket, míg meg nem értjük, mit akar, vagy inkább hagyjuk?
Én a munkám során rengeteg olyan pösze gyerkőccel találkozok, akik annyira kivannak már akadva a 4-5 rákérdezésre, hogy a szülők elmondása szerint hisztiznek miatta és inkább nem is beszélnek többet.
A legtöbb kis pösze páciensem idegenek előtt nem is szívesen beszél, illetve csak nagyon keveset...ez is ebből fakadhat.
Ezekből kiindulva érdemesebb inkább tényleg kikövetkeztetni, mielőtt megutálja a gyerkőc a beszédet.
Amúgy én is vagyok sokszor olyan helyzetben, hogy elsőre nem értem a beszédet, de mire másodszor jönnek már megy...valahogy az ember egy idő után hozzászokik és megérti...és akkor tudsz fordítani is...
A b.nőm kisfia ugyan ez. Ha már 3-4szer visszakérdezünk, mit szeretne, kiborul, sírni kezd, pedig van, hogy a szülei se értik, nem csak mi, akik ritkábban találkozunk vele. 5 éves a kisfiú, de sajnos még mindig alig lehet érteni, mit mond, mit szeretne. Egy ideje már hordják szakemberhez, fejlődik is, de még mindig több az, amit nemértek a beszédjéből, mint amit értek.





