|
Kérdezz-felelek
Második baba tervezése közben vagyunk, és szeretnénk nagyjából kiszámolni, hogyan járhatunk a legjobban, illetve egyáltalán hogyan fognak az ellátásaink alakulni várhatóan.
Feleségem munkaviszonya a jelenlegi helyen 2013 óta tart. 2017.03.01-én született az első gyermekünk. A szülés előtt 2016 december közepétől táppénzen volt már. Munkaviszonya alatt alapbérből és mozgóbérből tevődött össze a fizetése, most kb 135 ezer forintos átlag GYEDet kap. Szerződéses alapbére bruttó 150e.
A kérdés, hogy a második baba születését hogyan lenne a legjobb időzíteni, hogy minél kevésbé változzon az ellátás. Nyilván az élet bármit hozhat, hiszen még teherbe sem esett, csak hogy mi is tudjuk, hogyan számoljunk.
Szóval várhatóan az első baba 2 és 3 éves kora között születne a picur. Minél jobban közelíthetünk a 3 éves kor felé, annál jobb talán. Az internetet böngészve túl sok mindent olvas az ember, és talán minden eset eléggé egyedi is, illetve sok a már nem releváns találat.
Ha jól értem a lehetőségek a következők: 1. ha már a GYED alatt teherbe esik a feleségem, a GYESről szülne, ilyenkor mennyi járna, mi lenne az ellátás alapja (CSED-GYED). Ha jól értelmeztem, akkor már nem számt a mozgóbér, hanem csak az alapbér, igaz? 2. GYED alatt teherbe esik, de elmegy szabadságra és táppénzre szülésig a GYED lejártát követően, ilyenkor mi a helyzet? 3. Mi a helyzet a fentiekkel akkor, ha a GYES időszak elején esik teherbe mondjuk?
Illetve, ha ő szabadság-táppénzen van, én kérhetem munka mellett a GYES-t még pluszba a nagyobbik gyermekre?
Köszönöm válaszát,
Róbert
Ha a gyes időszakában úgy kerül táppénzre, hogy előtte volt valamennyit szabadságon, esetleg dolgozott, akkor jár együtt a gyes és a táppénz, mert ez ilyenkor gyes melletti munkából igényelt táppénz, ilyenkor pedig mehet mind a két ellátás. Ha nem így lesz, tehát ha nem iktat be szabadságot vagy nem dolgozik táppénz előtt, akkor a gyest át kell adnia Neked, mert nem jogosult egyszerre gyesre és táppénzre.