|
Kérdezz-felelek
Előre is elnézést a hosszú levélért, de fontosnak tartottam mindez leírását!
24 éves lány vagyok. Körülbelül 6 évvel ezelőtt mentem el endokrinológushoz túlzott szőrnövekedés miatt, akkor még csak a lábam, combom végett. Mindig magasabb tesztoszteron szintet mutatott a labor eredményem. Hosszabb, rövidebb kihagyásokkal szedtem fogamzásgátlót. Igazán soha nem használt. A menstruációm soha nem volt szabályos, 2-3 havonta menstruáltam. A szőrösödésem lassan romlott. Az utóbbi másfél évben gyorsabban. Egy nőgyógyász ultrahang alapján azt mondta,h ciszta nincs, kicsit nagyobb a petefészkem. Most nyáron kezdtem el szedni újra fogamzásgátlót, és felírattam a Metformint. (hátha). A fogamzásgátlót két hónap után abbahagytam. (mert nem szerettem volna életem végéig szedni, és a mellékhatásoktól is tartok). Viszont így lehet, h rosszabb lett a helyzet, mintha nem is kezdtem volna bele, remélem ez a gyorsabb romlás lassul és csak a gyógyszer abbahagyás miatt felborult rendszer miatt van. Eddig „csak” a mellbimbóm körül volt sok erős szőrszál (két éve volt kb. egyszer 50-60, amit egyszerre kiszedtem, azóta csak rosszabb lett, és nem is tudom tépkedni, mert heges lesz) , a hónaljam „terjedt”, és persze az intim területeken is felfele, hasamon pár erős szőr, és az államon, arcomon, nyakamon is pár szál erős.
Mindenki azt mondja, h ez normális, nincs benne semmi kóros. El is fogadnám mindig az aktuális állapotot, csak ne romlana.
A mostani gyógyszer abbahagyása óta viszont eléggé meg vagyok rémülve. Azóta nem menstruáltam (tehát 4 hónapja) Az alkarom kiskorom óta sűrűn szőrös, de nem fekete. Ez idáig az soha nem is romlott láthatóan. Nem is gondoltam rá, h esetleg az is fog. Az utolsó 4 hónapban viszont a kézfejemen, felkaromon (bicepszemen, vállamon) meghosszabbodott a szőr és az eddigi általam is láthatatlan szinte fehér kis szőrök sötétedtek is. A kézfejem felé pár erősebb, sötétebb új szőr is lett. A hónaljamat lassan a felkarom szőrétől nem tudom elkülöníteni szőrtelenítéskor. A kulcscsontom alatt, mellkasomnál is érzek apró szőröket, ahol teljesen csupasz volt eddig (illetve egy erős van,ami szintén ilyen kis pihe kitépéséből lett) és ettől eléggé félek. A hasam egészén is hosszabbodtak, sötétedtek, de ezek is még puha szőrök. A hátamon is meghosszabbodtak az eddig nagyon apró, fehér szőrök. Az utolsó egy-két hónapban pedig már a bajszom két széle problémás. Nem tudom már észrevehetetlenül kitépni, megerősödött, gyorsabban, egyszerre több nől vissza, és nem is rögtön bújik ki, így már a bőr alatt látható valamennyire, és a tépkedéstől lyukak maradnak. A pajeszom, arcomnál, szemem alatt is kezdenek sötétedni, az eddigi puha, szőke szőrök. Ezt már tényleg nem akarom.
Plusz persze az izmaim is visszajöttek (mondjuk ez nem zavar, viszont ezt más is észre vette, de így sem hisznek nekem, h ez nem normális)
Az utolsó labor (nem menstruáció napján, mivel az nincs egyenlőre) eredménye:
Luteinizáló hormon: 6,90 IU/l
Follikulus stimuláló hormon: 4,36 IU/l
Prolaktin: 103.20 mIU/l
Ösztradiol: 101.9 pmol/l
Progeszteron: 2.30 nmol/l
Totál tesztoszteron: 2.93 nmol/l *
Kortizol: 427 nmol/l
DHEA-s: 10.41 nmol/l * ( 2.68 - 9.23 nmol/l )
Inzulin 2.4 mIU/l
Pár nappal ezelőtt vittem a leletem nőgyógyászhoz. Az asszisztens azt mondta, h hát ez PCOS gyanús. Az orvos azt mondja, h ez nem olyan nagy eltérés, h szőrösödni kéne, és egyébként sem vagyok szőrös szerinte. Eléggé el lennék szomorodva -így is néha- ha már „rámnézésre” is azt lehetne mondani. De látom a folyamatos, mostanában elég gyors romlást.
Egyébként úgy tudom, h ez a DHEA-s eléggé befolyásolja ezt.
Évekkel ezelőtt, úgy mondták, h vszínűleg a mellékvesém termel egy kicsit több tesztoszteront.
Amit nem értek:
Kb. egy éve voltam egy elég részletes vizsgálaton, amikor a 17-hidroxiprogeszteron szintem volt magas. Akkor a tesztoszteron benne volt az intervallumba. Nem tudom ez mit jelent, viszont egy hirzutitmusról szóló, mindent átfogó komoly leírásban találtam egy ilyen táblázatot:
Perifériás: Idiopathiás hirsutismus
Mellékvese eredetű: Congenitalis adrenalis hyperplasia (CAH) (magas 17-hidroxiprogeszteron)
Virilizáló mellékvese-daganatok
Cushing-szindróma
Petefészek eredetű: Polycystás ovarium szindróma (PCOS)
Hyperthecosis ovarii
Androgéntermelő ovarium-tumorok
Terhesség: Hyperreactio luteinalis
Luteoma ovarii
Latrogén: Gyógyszerek: danazol, anabolikus szteroidok
A legtöbb adatom elvileg PCOS-re utal, amibe ha kiderülne bele is tudnék nyugodni. Mondjuk tudom, h akkor sincs sok gyógymód a fog.gátlón kívül.
Viszont, ami a legfontosabb kérdésem: ahogy mondták- ha mellékvese eredetű a dolog, akkor mindenképpen ez a három ilyen durva „kór” lehet csak az ok.
Ezt nem nagyon akarom elhinni. Nagyon fontos lenne, ha megnyugtatna vagy mondana vmit.
Előre is köszönöm türelmét és válaszát!
Mélységesen átérzem betegségével járó gondját. Sajnálom, hogy gondjai miatt ilyen mértékben bele kellett olvasnia a hirsutismus irodalmába.
Miként a tanköny vázlatából is kiderül a fokozott szőrnövekedésnek számos oka van, amelyek közül néhány már nagy valószínüséggel kizárható ( pl. CAH).
Nem volna célszerű itt további okfejtésbe kezdenem. Hangsúlyozni szeretnék két dolgot:
1. Nem a testosteron, hanem a szabad testosteron a fontosabb
2. A panaszokon sikerül ma már segíteni (többféle kezelés mód létezik) Utalok az ebben a témában a csaladinet.hu. 2009-ben már általam leítakra.
Mielőbbi gyógyulást kívánok: