|
Kérdezz-felelek
Szeretnék segítséget kérni Öntől! Két gyermekem van, az arcom sohasem volt pattanásosnak mondható. Nem mondom, hogy soha nem volt rajta egy-két darab, de nem borította be soha annyi mitasszer mint mostanában. A második gyermekem születése után változott meg ez a helyzet, amikor egyre több jelent meg kezdetben az arcomon, később a homlokomon és most már a nyakamnál is muatatkozik. Majd válaszként azt kaptam, hogy gyermekem születése után nem mindjárt állnak helyre a hormonok, vártam egy darabig türelmesen, de tavaly március környékén nem bírtam tovább és elmentem bőrgyógyászhoz. A doktornő Tenután nevezetű gyógyszert írt fel nekem, gyógyszertár által készített arctonikot, valamint Skinoren krémet. Később Zynerit folyadékot is kaptam az arcomra, miután befejeződött a tablettás kúra. Míg a gyógyszert szedtem, gyönyörűen rendeződött az arcom, s addig sem volt baj, míg a hatása a szervezetemben mutatkozott. Ahogy az kiűrült, úgy ismét megjelentek a mitasszerek. Sajnos nagyon frusztrál, s már nem tudom mit tehetenék, mert én már mindent amit lehetett természetes és orvos által javasolt gyógymóddal próbálkoztam. A bőrgyógyász említette, hogy talán endokrinológus orvost kellene felkeresnem, de most nem tudom kihez fordulhatnék!? Kaptam endokrinológiai beutalót a háziorvostól. Kérem segítsen, hogy a praxisa során, találkozott már ilyen vagy hasonló jellegű problémával?!
Válaszát előre is köszönöm! tisztelette:
Krisztina
Sajnos története nagyon tipikus és azért írok részletesebben, mert reményeim szerint ezzel Önnek és másoknak is segíthetek.
A legvalószínűbb, hogy Önnek a szülés utáni, ún. „post-partum” pajzsmirigygyulladása zajlott, ill. zajlik le, ezt támasztják alá a szépen, pontosan leírt tünetek. Ez a betegség a szülések 17-20%-ban kialakul, de sajnos ritkán diagnosztizálják. A lényeg: megfelelő immuno-endokrin kivizsgálás után a betegség kezelhető. Mi is ez a betegség? Ez az u.n. post-partum thyreoiditis (PPT) a szülést követő 3-12 hónap múlva alakulhat ki a szülések 3-1 %-ban! A PPT népegészségügyi jelentőségét az adja, hogy ez a betegség is gyakran “rejtve” marad és valami egészen más betegséggel “kezelik” a kismamát. Melyek ezek a legfontosabb jelek, tünetek? A pajzsmirgy megduzzadása (strúma, golyva), az erős szívdobogás, fulladás érzése, nagyfokú (ok nélküli kimerültség), jelentős hízás, a bőrön aknék jelentkezése, menzeszzavar.
Endokrinológiai kivizsgálást javaslok,
jó egészséget kívánok: