|
Kérdezz-felelek
Erdélyből írok, több panaszomat szeretném leírni, amelyek 2007 -től kezdődtek. Extrasystoléim során kiderült, hogy alulműködik a pajzsmirigyem. Eddig bele is nyugodtam, hogy ez ellen semmit sem tehetek. Olvasva azonban az Ön válaszait és írásait, kezdek tiszta képet kapni arról, hogy lehet nem is arról van szó. Ezért két hete előjegyeztettem magam Önhöz, júliusra kaptam időpontot. Az endokrinológus szerint gyönyörű a pajzsmirigyem, nem érti, miért jelentkezett az alulműködés. F3 és F4 szinem normál értéket mutat, a napi 25 Euthyrox nélkül viszont aTSH 6,80. Prolactin szintem normális, autoimmun betegségem nincs. Az orvos azt mondta, életem végéig ezzel kell élnem. Stresszes voltam már gyeremekkoromban is, de szorongásom lassan nem hagy élni, folyton a legrosszabbra gondolok, aggódok gyermekem, családom egészségéért, félek eluazni, kirándulni. Régebb imádtam vezetni, most viszont félek, nehogy balesetet szenvedjek. Folyton szédülök, bizonytalan vagyok, főleg ha egyedül kell gyalogolnom. Hidegek a végtagjaim, száraz a bőröm, fejtetőn eléggé megritkult a hajam, az államon és a hátamon nagy göbös pattanások vannak olyan mélyen ágyazódva, hogy még a kozmetikus sem tud ellenük semmit tenni. 2006-ban leégettek egy eléggé nagy méhszájsebet. Azóta is szinte mindig fehér folyásom van, ami igen megnehezíti mindennapjaimat. Libidóm is igen alacsony. Három éve a nőgyógyászati vizsgálaton nem volt különösebb gond. A tegnap visszamentem az ismétlődő folyás miatt, és ekkor az orvos azt mondta, hogy 4,85 x 4, 25 centis cisztám van a jobb petefészkemen,aminek a belsejében folyadék van, és amit már jövő héten laporoszkópiás műtéttel le szeretne operálni. Megjegyzem, hogy három nap múlva lesz menstruációm. Ez 1-2 napos eltolódással pontosan érkezik. Az első napon nagyon erős vérzésem van, elég sok az alvadt vér is , de második naptól teljesen normális a vérzés mennyisége. Ez kb. 1 éve van így. 9 évig fogamzásgátlót is szedtem, Mercilont. Kérem, adjon tanácsot professzor úr, mi tévő legyek? Beleegyezzek a műtétbe? Még a vért sem tudják levenni tőlem, pattannak el a vénáim, mindig megkínoznak.Bárcsak hamarabb megtaláltam volna az Ön elérhetőségét. A júliusi találkozás reményében üdvözlöm Önt
Katalin
A műtét kérdésében nem nyilatkozhatok vizsgálat nélkül.A női ciklus különböző tényezők hatására átmenetileg felborulhat. Stresszesebb időszakokban, betegség, gyógyszerek szedése következtében, de olykor még az időjárási változások hatására is jelentkezhet a korábbitól eltérő erősségű, fájdalmas, vagy hosszabb ideig tartó vérzés. Probléma, ha a felsorolt panaszok ismétlődnek, huzamosabb időn át jelentkeznek. Menstruációs zavarról valójában az alábbi tünetek kapcsán beszélünk:
- az erős vérzés 24 óránál hosszabb,
- szabályos ugyan, de 7 napnál hosszabb,
- a periódusok rövidebbek 21 napnál,
- 3 hónapnál hosszabb ideig kimaradnak,
- ismételten és szokatlanul fájdalmasak és görcsös jellegűek.
A szabálytalan periódusokban, a vérzés elmaradása és a fokozott vérzés esetén feltétlen gondolni kell a pajzsmirigy autoimmun gyulladásos betegségeire és működési zavaraira. Leggyakrabban a pajzsmirigy csökkent működése, az autoimmun thyreoiditis esetén fordul elő „nem magyarázható” vérzészavar. Ilyenkor gyakori a viszonylag csökkent étvágy melletti hízás, fáradékonyság, feledékenység, hajhullás, depresszió hajlam. További gond az, hogy a pajzsmirigy autoimmun betegsége lényegesen gyakoribb nőkben, másrészt az aránya a 20. életévtől kezdve egyre gyorsabban növekedik. Ez többször oka a csökkent működésnek és a meddőség egyre nagyobb hányadának.
A perimenopauza, vagy egy olyan hormonális állapot, amely évekkel megelőzi az utolsó menstruációt. A menopauza a menstruáció periódusok végét jelenti, amikor már 1 éve nincs havi vérzés. Ez az időszak az amerikai nőkben átlagosan az 51. év. Ezért a perimenopauzát úgy szokták definiálni, mint azt az időszakot, amely a menopauzához vezet és átlagosan 10 évvel megelőzi annak bekövetkezését. Ez a harmincas évek végétől, a negyvenes évek elejétől szokott kezdődni.
A perimenopauza jelei:
A menstruációs periódusok szabálytalanokká válnak: fokozott vérzés lép fel, „fantom periódusok” jelentkeznek, amelyeket az jellemez, hogy a tünetek hasonlítanak a menzesz előttiekhez, de vérzés nem következik be.
- csökken a fogamzásképesség, fokozatosan meddőség alakul ki,
- az emlők mérete és konzisztenciája változik,
- a hüvely nyáktermelése változik, érzékenyebbé válik,
- gyakoribb a vizelési inger, a fertőzésre hajlam,
- alvászavar lép fel, nehezebb elaludnia, gyakrabban ébred fel,
- a testsúly növekszik: ráadásul a hason, a combokon, csökken az izomtömeg,
- hangulati ingadozás következik be: hőhullám, éjszakai izzadás, ingerlékenység, a stressz tűrő képesség csökken, szorongás, mérsékeltebb munkaképesség,
- csökken a libidó,
- hajhullás lép fel főleg a fejtetőn, de a test más részén is, ugyanakkor a „nem kíván helyeken” az arcon, a hason pedig fokozódik,
- a bőr és a kötőszövetek szárazzá válnak, elvékonyodnak, viszketnek,
- görcsök jelentkeznek a lábban, a vállban,
- szívpanaszok gyors és néha szabálytalan szívdobogásban jutnak kifejezésre.
Pajzsmirigy betegségem van-e vagy perimenopauzám? A kérdés gyakran felvetődik a hozzám forduló betegek esetében, ezért fontosnak érzem a kettő közötti hasonlóságok és különbségek tisztázását. Több tünet nemcsak a perimenopauzában, hanem a pajzsmirigybetegségben is jelentkezik. A pajzsmirigybetegségben ugyanis gyakoriak az alábbi tünetek: menstruációs zavarok (a csökkent és fokozott működés esetén egyaránt), feltűnő az elhízás, fokozott ingerlékenység, szívdobogásérzés, alvatlanság éppen úgy lehetséges, mint az aluszékonyság, depresszió, hajhullás gyakori, a bőr szárazsága és fokozott izzadás egyaránt lehetséges.
Amennyiben a perimenopauza tüneteit észleli magán, akkor a pajzsmirigy rendellenesség kizárásához célszerű az alapvető fizikális vizsgálatokon túlmenően tisztázni:
- pajzsmirigy működését, a TSH-n kívül a perifériás hormonok (T3-T4 is!) szintjét,
- az esetleges autoimmun betegség fennállását,
- az elhízás fokát (ha van), vércukor és az inzulin szintjét.
- a menstruációs ciklus jellegét, az ösztrogén és progeszteron mellett az FSH és az AMH értékét.
Ami a libidó csökkenését illeti:tény, hogy a női libidó csökkenésének hátterében több ok is állhat. Jól működő kapcsolatban is problémát jelenthet a stressz, a túlhajszoltság, ezen túl pedig egészségügyi problémák is okozhatják, ha a nő nem, vagy csak alig fogadja párja közeledését. A libidó csökkenése gyakori jelenség a menopauza időszakában lévő hölgyek esetében, de kiválthatja a depresszió elleni gyógyszerek tartós szedése, vagy a megszakítás nélkül adott hormonális fogamzásgátlás (miként az Ön esetében is történt!). A szexuális vágy csökkenését a hormonális egyensúly felborulása is kiválthatja, melynek leggyakoribb oka a pajzsmirigy alulműködésére vezethető vissza. Az elváltozás hosszú időn át, lappangva alakul ki, így a szerteágazó tünetek miatt a betegek gyakran későn részesülnek megfelelő kezelésben.
A lényeg az, hogy lehet segíteni.
Jó egészséget kívánok, tisztelettel: