|
Kérdezz-felelek
a segítségét szeretném kérni a közel 5 éve fenálló menstruációs problémámban. 43 éves vagyok, 38 éves koromban keződtek a tünetek. Akkor ( mit sokaknak) veszélybe került a munkahelyem, hosszú hónapokig bizonytalan volt, maradhatok-e vagy mennem kell. Amikor közölték velem, hogy én vagyok az egyik,a kit elküldhetnek , rá 2 hónapjára már nem is menstruáltam. Akkor nem tulajdonítottam neki különösebbb figyelmet. Eleinte két havonta, aztán ritkábban jött meg a menzeszem, aztán csak évente egyszer. 3 éve elkezdtem utánajárni, mi lehet a gond. Azóta sem kaptam rá választ. Az egyik nőgyógyász at mondta, változó kor. A másik kifejezetten ellene volt. Elmentem egy endokrionológushoz, aki egy pillantást vetett a vérképemre, meghalgatta a mellkasom aztán határozottan kijelentette, hogy változókorba léptem. Próbálkoztam homeopátiával, természetgyógyásznál voltam, de semmi eredmény nem volt. Abban kérném a segítségét, létezik-e olyan teljekörű kivizsgálás ahol ténylegesen megállapítják hogy mi az igazság ? Nagyon köszönöm előre is a segítségüket ! Tisztelettel: Róza
A legvalószínübb, hogy a stressz váltotta ki a tüneteit. Elsőként a stressz egyik formája, a munkahelyi stressz jut az eszembe. A WHO már 1996-ban bebizonyította, hogy a 20. század járványa tulajdonképpen a munkahelyi stressz, és világméretű járványnak nézhetünk elébe. A Time magazin 2007-ben – a Gallup Intézet egyik nagy felmérése alapján – leírta, hogy a munkavállalók 80 százaléka érzékel a munkahelyén valamilyen stresszhelyzetet, 50 százalékuk igényelné a segítséget a problémájának a megoldásában, 42 százalék kéri is a társai segítségét, 18 százalék szóbeli megfélemlítést élt át az élete folyamán, 9 százalék pedig még fizikai erőszaktól is tart.
A Magyar Nemzet így ír a mai számában: „Pocsék állapotban van a magyar dolgozók többsége, mind a lelki, mind a testi egészségüket illetően. Magyarország az Európai Unió többi országához képest igen rossz helyzetben van a pszichés, szociális és munkahelyi környezet tényezőire visszavezethető stresszt illetően. A Semmelweis Egyetem legújabb kimutatásai szerint minden ötödik felnőtt lakos az idült stressz állapotában van Ennél sötétebb képet fest az egyik tanácsadó csoport felmérése, amely szerint minden második magyar dolgozó jelentős munkahelyi stressznek van kitéve, további 40 százalék közepes méretű stressztől szenved, vagyis majdnem minden magyart érint. A klasszikus hatósági fellépés, ellenőrzési és szankcionálási gyakorlat ilyen kérdések kezelésére nem alkalmas.”
Azt hiszem, hogy ez önmagában elegendő lenne annak indoklására, hogy a stressz miért néma gyilkos. Mindannyian hallottunk a szív-és érrendszeri betegségek kockázatáról, ennek az akadémiának a keretében is, az autoimmun-allergiás betegségekről, de ez áll a daganatos betegségek hátterében is, továbbá a pszichés-pszichiátriai megbetegedések, a pánikbetegség, a ma már népbetegségnek számító depresszió mögött is.
Felmerül a kérdés, hogy új dolog-e a stressz a 20-21. században? Erről eszembe jut, hogy fiatal orvosként egyszer hivatott Petrányi professzor úr, aki annak idején azt a belgyógyászat tankönyvet írta, amelyen orvosgenerációk nőttek fel. Nagy meglepetésemre oroszul kellett tolmácsolnom egy szovjet delegáció vezetőjének, a téma pedig a szovjet olimpiai csapat egészségi állapota volt. Azt kérdezte a főnököm: „Mondja kolléga úr, hát mit csinálnak az egészségügyben az olimpikonokkal?” Mire a vendég többek között előadta, hogy az olimpikonoknál elvégzik a bőrteszteket (tuberculin-teszteket), majd azt mondta: „Kedves professzor úr, azt tapasztaljuk, hogy a szovjet olimpikonoknál a felkészülési időszak végén ez a tuberkulin-teszt negatívvá válik, annyira lecsökken az immunreaktivitásuk.” Azt hiszem, rossz tolmács voltam, mert nemcsak fordítottam, hanem rögtön megkérdeztem, hogy mi van a sakkozókkal? A legnagyobb megdöbbenésemre az orosz orvos azt válaszolta, hogy a sakkozóknál is ugyanez a helyzet. Na, ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem azon gondolkozni, hogy az immunitásban nemcsak a fizikai faktoroknak, hanem a lelki tényezőknek is szerepük van vagy szerepük lehet.
Maradjunk még az olimpiánál, de menjünk vissza az ókorba. A közelmúltban elmehettem Görögországba, és megállhattam a maratoni csata emlékhelyénél, ahol Krisztus előtt 490-ben Leonidász háromszáz katonája legyőzte a hatalmas perzsa hadsereget. A győztes csata hírvivője, Pheidippidész 42,7 km-t futott Athénig, ott elkiáltotta: „Győztünk!”, majd összeesett és meghalt. Felmerül a kérdés: ha ez csak fizikai teljesítmény volt, akkor miért nem esett össze 20-30 km után? De nem! Pont elért a célig és utána esett össze. Leszámítva azt, hogy egy legendával állunk szemben, itt nemcsak fizikai erőről van szó. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a maratoni futók közül milyen sokan végigfutják a távot, kimerülnek ugyan, de nem halnak meg, mert testileg-lelkileg felkészülnek erre az óriási erőpróbára.
Korábban már sorkat írtam a stressz diagnózisáról és leküzdésének módjairól, ezen a honlapon megtalálhatja. Van remény!
Jó egészséget kívánok, tisztelettel: