|
Kérdezz-felelek
örömmel olvastam szakértő cikkét itt az oldalon a szívbetegségek és a pajzsmirigy-működési problémák összefüggéséről, mert nagyon sok megválaszolatlan kérdésre látszik választ adni, de sajnos fel is vetett bennem néhány nyugtalanító kérdést. Édesanyám 37 évesen halt meg valamilyen szívbetegség következtében, akkor én 10 éves voltam és már többször vittek koleszterinnel, stb. összefüggő vizsgálatokra, mindig problémás voltam, testsúlyom azóta is többnyire magasabb volt a korombeli gyerekeknél és ez mindig így is maradt. Ismeretlen eredetű szívritmus-zavarral többször kezeltek, 30 éves korom után felvetődött a cukorbetegség gyanúja is, de nem igazolták leletekkel. 1 Gyermeket szültem, aki most már 22 éves is elmúlt, többször költöztünk, sosem volt állandó családorvosunk, nem kaptam ilyen jellegű (hormonális) kivizsgálást/kezelést. A hideg kéz-láb nálam amióta az eszemet tudom probléma, mindig fázékony, fáradékony voltam, többféle menstruációs zavarral is küzdöttem. Anno a terhességem segítség nélkül és problémamentesen zajlott. Most 44 éves múltam, a fogyás egy rémálom, mert ha sikerül nehezen lefogyni 5 kilót, 10-et szedek vissza hamarosan. Fogamzásgátlót, hormontartalmú gyógyszert sosem szedtem, de most már több éve rendszeres nemi élet mellett sincs semmi jele, hogy teherbe eshetnék, amire pedig második házasságomban pár éve még nagyon nagy reménnyel gondoltam. Az e fórumban olvasottak alapján több betegség tüneteiben is magamra ismertem. Szeretnék erre megnyugtató választ kapni, nagyon fontos lenne. Kérdésem, hogy beutaló nélkül is lehet-e felkeresni a Doktor Úr rendelését vagy szükséges hozzá körzeti orvosi javaslat, stb. Előre is nagyon szépen köszönöm válaszát, és további sok sikert kívánok munkájához, tisztelettel: Andrea
Mindenek előtt köszönöm kedves sorait.
A pajzsmirigy kicsi, 20-40 g nagyságú, jelentéktelen, különösebb törődést nem igénylő szerv – gondolják sokan, pedig helytelen működése minden alapvető életfolyamatunkra, és ezáltal az egész szervezetünkre kihat.
A pajzsmirigy a légcső előtt pajzsszerűen elhelyezkedő belső elválasztású mirigyünk, ami jód és fehérje felhasználásával hormont trijódtironint (T3-t) és thiroxint (T4-t) termel,. Ezek mennyiségét az agyalapi mirigy pajzsmirigyserkentő hormonján (TSH) keresztül szabályozza (fontos megjegyezni, hogy a TSH nem a pajzsmirigy által termelt hormon!). Ezek a hormonok felelnek a szervezet anyagcsere-bioenergia folyamatainak megfelelő működésért, a fehérje-szintézisért, szabályozzák a testhőmérsékletünket, oxigén fogyasztásunkat, a magzat idegrendszeri fejlődését csökkentik a koleszterinszintet, elősegítik a szervezet növekedését, felelősek a központi idegrendszer, a szív, a gyomor-bélrendszer és a bőr megfelelő működéséért, és nagymértékben meghatározzák lelki (pszichés)állapotunkat. Is. Fontos tudni, hogy jóllehet a T3 és a T4 , a TSH szintjét a vérből meg tudjuk határozni, azonban az egyes laboratóriumokban kapott értékek eltérést mutathatnak. További gond, hogy az un. normál (referencia értékeket) nem a hazai körülményekhez viszonyították, pedig azok jelentős földrajzi és genetikai különbséget mutathatnak az egyes kontinenseken. Fontos tudni azt is, hogy a hormonoknak a mennyiségét mérik, azonban azok funkcióját nem. Erre jó és gyakorlati példa, hogy a TSH (tehát az agyalapi mirigy által termelt hormon) szintje a vérben a nap egyes periódusában változik (legmagasabb éjfél előtt a hajnali órákban).A TSH biológiai „erőssége” is egyénenként, évszakonként is különböző lehet, ráadásul egyes gyógyszerek (szteroidok), betegségek (pl láz) is befolyásolják. A hormonok mérése tehát fontos, de mindig egyénenként, a beteg panaszainak függvényében kell értékelni.
Amikor a pajzsmirigyhormon szintje még csak kismértékben tér el a normálistól, a tünetek nem jellegzetesek, így általában nem is tulajdonítanak nekik jelentőséget. Enyhe fáradékonyságon és a koncentrációs képesség romlásán kívül más nem érzékelhető. Komolyabb esetben az anyagcsere lelassul, lassabb lesz a mozgás, a beszéd, a gondolkodás is, érdektelenség alakulhat ki, ami könnyen összetéveszthető a depresszióval. Aluszékonyság, hízás, szorulás, fázékonyság lesz jellemző, az arc felpuffad, a haj ritkává és szárazzá válik, gyakran hullik is, csökkent a libidó (nem vágy! )meddőség, menstruációs zavarok, végtagzsibbadás magas vérnyomás, testszerte vizenyő (ödema) lépnek fel.
Összefoglalva:
1. A pajzsmirigy betegségei öröklődnek.
2. A testsúly növekedése (nem nagy étvágy mellett) vezető tünete a csökkent pajzsmirigybetegségnek
3. A menseszavar is a pajzsmirigybetegségek egyik tünete
4. A pajzsmirigy betegségaihez gyakran PCOS társul, ami újabb kérdéseket vet fel
Elérhetőség:06-30-631-9309
Jó egészséget kívánok, tisztelettel: