|
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
A 20 hónapos kislányommal kapcsolatban kérném a segítségedet. Mindig is félénk, anyás természetű, az új, ismeretlen dolgokkal szemben bizalmatlan baba volt. A mozgásfejlődése is megkésett, neurológiailag negatív, de a családban több későn érő családtag is van. 4 héttel ezelőtt egy enyhe felfázást diagnosztizáltak nála. Első megbetegedése volt, még a védőoltások után sem volt hőemelkedése soha. Most sem volt semmi probléma, 2 napig volt egy kis láza, és a popsija volt pirosabb. De még ez is annyira megviselte, hogy a hőmérőzések és a popsiprobléma miatt az első nap végén már tisztába tenni is alig lehetett, annyira sírt, ha lekerült a pelenka. Ez egy pár nap alatt normalizálódott, azonban a fürdés azóta is rendkívül megijeszti, sír és reszket a kádban. Próbálkoztunk fürdőpelenkával, és akkor is sírt. A vizelet és széklet nem zavarja, így azt gondolom, hogy nincsenek már fájdalmai. Próbálkoztunk néhány dologgal: átvittük a kádat másik szobába, napközben bevontuk a játékba a kádat, együtt fürödtem vele, fürdette az édesapja is, játszottunk közben, volt, hogy 2 napig csak mosdattam, de nem vezetett eredményre. Már több, mint 3 hete meggyógyult, előfordulhat, hogy egy ilyen kisebb egészségügyi probléma is ekkora nyomot hagyott volna a kislányomban? Van esetleg valami ötleted, mivel szerettethetném meg újra vele a fürdést?
Válaszodat előre is köszönöm!
Nehéz időszakon mentek most át! :-(
Ez a reakció a fürdésre egyértelműen a betegség óta tapasztalható?
Igen, sajnos előfordul, hogy egy-egy betegség, az azzal járó élmények nyomot hagyjanak a testükben-lelkükben.
Nagyon valószínű, hogy inkább az idő az, ami a legnagyobb segítőtársatok lesz és a végtelen türelem. Hogy a maga tempójában dolgozhassa fel a történteket.
Nagyon jó dolgokat próbáltatok ki, hasonlókat javasoltam volna én is (főleg az együtt fürdést :-) ), de néha nem a megoldáscentrikussággal tesszük a legtöbbet, hanem a puszta jelenléttel, értő és érző figyelemmel, amikor "csak" mellette vagyunk, értjük és érezzük őt és meghallgatjuk a fájdalmát, 100-szor vagy 200-szor is, miközben szavainkkal és testünkkel, érintéseinkkel is azt fejezzük ki felé, hogy "így is szeretlek, "elmondhatod", amit érzel, melletted állok!"
(Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne ebbe elfáradnotok és ne lenne a legjobb kiiktatni ezt az egész helyzetet.)
Ha nincs már semmilyen fizikális probléma, akkor én ebben az irányban mennék tovább.
Kitartást kívánok Nektek!
Szeretettel: