|
Dobiné Olasz-Papp NóraBaba-mama kapcsolati- és pszichológiai tanácsadóElérhetőségeim: Honlap: http://www.dobinenora.hu http://www.valaszkeszszulok.hu |
Kérdezz-felelek
Kisfiam 22 hónapos, nagyon aktív, barátságos kis felfedező. Születésétől fogva nagyon nyitott, mosolygós, mindenkivel barátkozik, senkitől és semmitől nem fél. Egy percre sem áll meg, folyamatosan megy, mozog, felfedez, rengeteg energiája van. A kérdésem is picit ezzel kapcsolatos. Egy héten egyszer baba-mama klubba járunk, ahol 20 perc- fél óra mondókázás, éneklés van, majd behozzák a játékokat és a gyerekek szépen eljátszanak, az anyukák pedig tudnak beszélgetni. A mi esetünkben ez úgy néz ki, hogy a kisfiam a foglalkozáson nem igazán vesz részt, tehát nem arról van szó, hogy 10 percig érdekli és megunja, hanem az első perctől teljesen mást csinál, például felmászik a székre, az asztal alatt bújkál vagy elveszi az előadó hangszereit vagy más eszközöket, miközben minden más baba az anyukája mellett figyel és üldögél, ő a terem más pontjain "fedez fel" éppen, van, amikor engem is visz magával, máskor csak egyedül. Ezzel sem lenne még probléma, tudom, hogy minden gyerek más, csak már sokszor vagy a foglalkozást zavarja a külön tevékenységével, vagy veszélyes mutatványba kezd és muszáj közbeavatkoznom. Azt is le kell írnom a dologhoz, hogy teljesen őszinte legyek, hogy én mindig is egy inkább csendesebb résztvevő voltam mindenhol, aki nem szeretett a középpontba kerülni és a gyerkőccel pedig folyamatosan kitűnünk, mert tényleg ő az egyetlen, aki nem vesz részt a foglalkozáson, ezért mi mindig mást csinálunk, amit én kicsit nehezen viselek, feszült leszek, amit biztosan ő is érez rajtam és annál inkább nem lehet semmibe bevonni. Kicsit aggódom is amiatt, hogy az óvodában is így marad ez, hogy ennyire mással foglalkozik mindig, akkor mi lesz vele, de annyi azért pozitívum, hogy talán ő ilyen passzív figyelő, mert ha itthon éneklem neki a klubban tanult dalokat vagy mondókázunk, sokszor már ő is tudja a szöveget, tehát mégis ráragad valami.
A bölcsin nagyon sokat gondolkodtunk a párommal, hogy biztosan sok jót is tenne, de megmondom őszintén nem is vagyunk rákényszerülve és én jobbnak éreztem, ha együtt töltjük ezt a 3 évet, mert ezt ugye senki sem adja vissza. Csak olyan sokszor elbizonytalanodom ebben is, hogy ez-e a legjobb neki, mert én is próbálok vele sokat játszani, mesét olvasunk, rajzolunk, játszótérre megyünk, de kevés dolog köti le tartósan.
A másik kérdésem, hogy sokat változott mostanában a más gyerekekhez való viszonya, elkezdődött az én- és enyém- korszak, ha játszik valamivel és más kisgyerek közelít felé, rákiabál. Köze lehet ehhez annak is, hogy az unokaöccse 1 éves és most kezdtek jobban találkozni, ahol látta a kisfiam, hogy osztozni kell a játékokon és a figyelmen és ez nem annyira kedvérevaló, plusz előfordult, hogy a pici szeretetből beleragadt a hajába, azóta mintha félne is egy kicsit a közeledésétől.
Elnézést, ha kicsit csapongó a levelem, de annyi mindent tudnék még írni, most úgy érzem az eddigi összes korszakunk közül ez a legnehezebb, kicsit tanácstalan is vagyok, mert nem tudom hogyan kezeljem a helyzeteket, hiszen én valóban teljesen más vagyok, mint a kisfiam és tudom, hogy nem rosszalkodni akar az aktivitásával, csak már néha mégis kellemetlen a helyzet, ahogy néznek ránk a többiek.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdv: Melinda
Sok kulcsfontosságú dolgot fogalmazott meg a probléma részletezése alatt, pl. hogy Önöknek eltérő a habitusuk! Ez nagyon fontos felismerés, hiszen ebben benne van az is, hogy valóban nem vagyunk egyformák, mindenki saját veleszületett temperamentumaként nyilvánul meg, s ezek a vonások nagy mértékben nem változtathatók, ezeket magunkkal hordozzuk. Nem ritka, hogy szülőként kapunk egy merőben más temperamentumú gyereket, s ezzel mi kvázi rákényszerülhetünk arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból s ez sokszor nem épp könnyű feladat.
Amiket leírt kisfiáról, nekem egy igazi zsivány, energiával és élettel teli, felfedező, vagány kissrác képe jelent meg, aki egyre nagyobb öntudatossággal vesz részt a világban. :-) Ezek nekem nagyon szimpatikus vonások, de abszolút értem az ilyen temperamentumhoz kapcsolódó nehézségeket is.
Az oviig még rengeteg idő van, rengeteget fog változni ő is, az intenzívebb típusú gyerkőcök is képesek az oviérett állapotban betartani az ottani szabályokat, alkalmazkodni és megtalálni a helyét személyiségének megfelelően. A bölcsi sem ördögtől való természetesen, de én is úgy gondolom, ha nincsenek rákényszerülve, és nem okoz nehézséget, nem hátrány az együtt töltött 3 év. ;-) Az, hogy jelen fejlődési szakaszában tartósan nem leköthető a figyelme, meglátásom szerint nem kóros, erre a korosztályra eleve jellemző, másrészt, aki inkább mozgásos, aktív beállítottságú, inkább szeret nyüzsögni. :-)
Kívánom, hogy saját maga felé ugyanolyan elfogadással tekintsen, mint kisfia temperamentumára igyekszik!
Szeretettel: