Dobiné Olasz-Papp Nóra

Kedves Ildikó!

A babák alvási szokása elég sűrűn változik! Változik az életkorral, mozgásformák megjelenésével, fejlődésével, fizikai okok miatt, pszichológiai okok miatt, stb.

Közel fél évesen már igen erősen birtokba szeretnék venni a világot a babák, kifelé fordulnak, mindent szeretnének látni, tapintani, bekebelezni és nem szeretnének időt fordítani a pihenésre. Ez lehet egy ok. A másik, ami beleszólhat a nyugalom megzavarásába a fogzás megjelenése. Az íny viszketése, fájdalma megjelenhet már a fogacska áttörése előtt hetekkel is.

Kb. ilyen tájt szokott beköszönni a szeparációs szorongás is, mely azt jelenti, hogy nem akar elszakadni a Legszeretettebb személytől, és megijed, ha akár egy percre is eltűnik a szeme elől, és ilyenkor szeretné leellenőrizni, meg van-e Anya.

Lehet, hogy szimplán a napirenden kellene picit változtatni, úgy értem, rugalmasabbá tenni és kifigyelni, lehet, hogy most más ritmusban szeretné kislánya a napot. Hiszen mindig minden változásban van, ami jó volt ma, nem biztos, hogy jó lesz holnap is. Ezekre kísérletezés útján lehet rálelni, de érdemes jó rugalmasan kezelni ezeket a változásokat!

Nem tudom, kislánya szopizik-e még? ha igen, minden ilyen fáradt, nyűgös jelzésnél tegye mellre és szoptassa meg bátran! Ha már nem szopis, akkor az állandó testközelséggel nyugtassa meg. Nem mindegy, hogy egy baba szerető karokban sír, vagy letéve. Tehát lehet, hogy jól esik neki panaszkodni Anya karjaiban és pusztán a meghallgatásra vágyik.
Ha ön ideges az altatási folyamat alatt, az a feszültség átterjedhet kislányára is, ami nehezítheti a folyamat békés lezárását.

Nem írta, elkezdték-e már a hozzátáplálást (hat hó előtt nem ajánlott), nem tudom, kapott-e már valami újdonságot mostanában? És ha igen, annak elfogyasztása és a jelenség fennállása időben összefügghet-e egymással?

Talán, ha nem nevezi problémának ezt az átmeneti szakaszt, Önnek is könnyebb lesz elfogadnia ezt. Végülis nehéz időszak ez persze, csak nehezíti vagy súlyosabbá teszi a dolgot, ha kap egy "probléma-címkét" is.
Az biztos, hogy egy ilyen korú babának még sok testközelségre van szüksége, tehát ha ez irányban jelez kislánya, válaszoljon neki bátran ennek megfelelően, nem fogja elrontani ezzel őt, ez egészen biztos!

Azon ne lepődjön meg, ha hamarosan az éjszakák is ébredezősebbé válnak, az is a fejlődés természetes velejárója lesz! A fent említett okok szokták okozni és erősen ajánlott majd akkor is válaszkészen állni a dolog elé.

Kívánom, hogy sikeresen megtalálják a saját útjukat és kívánok kitartást, türelmet a változásokhoz!

Szeretettel:

Kedves Tünde!

Attól tartok, nem fogok tudni teljeskörű választ adni, mert kérdése még sok kérdést felvet!
Ha jól értem, a két gyermek találkozott már, de nem tudják egymásról, hogy féltestvérek? Most sűrűsödni fognak a találkozók? Amikor találkoznak, akkor milyen körülmények közt? Úgy értem, minden felnőtt jelen van, a féltestvér anyukája is és Önök is? Azok milyen találkozók, mennyi ideig voltak együtt és hogy zajlottak, mit csináltak? Mit tudtak egymásról?
Miért fordult meg a fejében, hogy el kéne mondani valamit kisfiának? Ő esetleg kérdezősködött? És a másik gyermek, a nagyfiú szeretne kapcsolatot? A felnőttek közül ki mit szeretne a "titokkal" kezdeni?
Az biztos, hogy egy gyermek, bármilyen kicsi legyen is, megérzi, ha valami titok-szag van a levegőben és ez akár bizonytalanság érzéssel is eltöltheti. Jó lenne megtudni, hogy mit gondolt egymásról két gyerkőc, kivel játszanak. Nagyon ritkák ezek a találkozók, ennek ellenére azt gondolom, be lehet vonni kisfiát majd a történtekbe, a maga módján. Ezért kérdeztem, hogy ő tud-e valamit a nagyfiúról, kérdezett-e róla? Válasz nélkül nem szabad őt hagyni és kitérni sem vagy félválaszt adni, ne érezze, hogy a titok csak még sejtelmesebb lett.

Egyelőre csak ennyit tudok reagálni, de ha elmélyedünk jobban a témában, talán többet is tudok javasolni. Most kevés az információ a felelős válaszhoz.

Szeretettel:

Kedves Gitti!

Szívesen!:-) Kérdezzen nyugodtan!

Igen, a gyermekek tudják, mire van szükségük és ki is fejezik azt valamilyen formában. Biztosra veszem, hogy Ön jól ismeri kislányát, és lehet, hogy most elkapta jelzését, hogy másra is vágyik mostanában. Nem Ön helyett, hanem Önnel. Eddigi írásából azt gondolom, aktív, talpraesett lánykáról van szó, aki szereti a szaladgálást. Most még jó idő van, a játszóterek bőven látogathatók, és gondolom, tetszik neki egyre inkább a gyerektársaság.
Tehát nem Önnel van baja, csak az eddig megszokott játékok, "foglalkoztatások" helyett futkározni szeretne és más gyerekek közt nyüzsögni. Én ebben nem látok semmi aggasztót. Az már más kérdés, hogy Önnek miért támadt rossz érzése ezzel kapcsolatban? Ön biztos remekül foglalkozik kislányával, aki most megmutatta, hogy kifelé szeretne kicsit menni. Támogassa nyugodtan ebben és örüljenek együtt a kinti, játszóteres élményeknek! Ön így is nagyon hasznos!!:-)

2./ Otthon is tesz agresszív megnyilvánulásokat? Ez a megnyilvánulás egyrészt korának megfelelő is lehet, ami persze nem jelenti azt, hogy szó nélkül kell hagyni! A háttérben állhat a veleszületett temperamentum is és feszültség is. Ha ilyen történik, húzza félre és nyugodt hangon mondja el neki, hogy ezt nem szabad, fájdalmat nem okozunk senkinek. Én nem hiszek büntetésben, ezért ilyen irányú lépéseket nem javaslok, viszont ilyenkor mindig ki kell emelni a játékból és nyomatékosan elmondani, hogy ez nem jó.
És beszélgessenek sokat! Mindkét kérdésére értem ezt a javaslatot! A játékkal kapcsolatban is, kérdezze meg, miért lája Ön őt unatkozni, mit szeretne csinálni és ha csipked, stb. kérdezze meg, miért tette, mit érzett, mikor csinálta!
A játszón is találjanak ki játékokat, szerelkezzen fel Ön tippekkel, amik közül választhat kislánya, hadd érezze, hogy ő hoz meg döntéseket!

Meglátásom szerint, a leírtak alapján kulcsfogalmak a türelem, a minél több kommunikáció, hogy megértse kislányát, és az Ön saját önbizalma.

Szívesen válaszolok még kérdéseire!

szeretettel:

Kedves Gitti!

Amit tapasztal, nem ad okot aggodalomra! A harmadik életév táján- hogy pontosan idézzem Ernest Bornemant- kezdődik a heteroerotika fejlődése a gyermeknél: olyan megnyilvánulások is jelentkeznek, amelyek társas viszonyt feltételeznek. Ilyen például a saját meztelenséggel kapcsolatos attitűd, amelynek egyik fő megnyilvánulási formája a magamutogatás vágya és öröme.
Ezzel nincsen semmi baj, elegendő kislányával megbeszélni, hogy ezen irányú vágyait, örömeit akárki előtt, a "nagyközönség" előtt ne gyakorolja, ha ezt otthon teszi, azzal nincsen baj.

Higgye el, nem rontottak el semmit, ilyen vagy hasonló korszakon minden gyermek átmegy.
Kezeljék a helyzetet ennek megfelelően és kérdéseire továbbra is válaszoljanak számára kielégítő módon és nem lesz semmi baj!

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Krisztina!

A leírtak alapján nem gondolok kóros viselkedésre! A tündéri kisfia kezd ráébredni az önállóságára, egyedül akar mindent, felfedezni, bekebelezni, és ha korlátokba ütközik, annak is hangot ad és ez így van rendjén. :-)A türelmen kívül- mely néha nagyon nehéz- a nagy tér engedése sokat segít, minimális korlátozással. Tehát kb. az legyen tiltott, ami számára vagy másra nézve veszélyes lehet és ami az Önök családjába belefér, hiszen ez családonként eltérő, kinek mi a megengedett. Mindenesetre ha egy gyermek ki tudja élni és meg tudja élni, hogy hatással van a világra VALÓBAN, cselekedetei, érzelmei hatnak a másik emberre, vannak saját döntései, elképzelései és ezt szabad, nem tiltják, az fantasztikus dolog! Tapasztalnia kell, éreznie, még a negatív érzelmeknek is teret kell engedni, tehát ha valami kudarcba fulladt és dühös, szomorú, stb. akkor segíteni kell neki ebben az érzésben. Olyan módon, hogy meg lehet fogalmazni helyette, hogy "tudom, most nagyon dühös vagy, mert elvettem a tollat a kezedből!" és ott lenni mellette végig, amíg kijön ebből az érzelemből. Ezekből azt tanulja meg, hogy érezni szabad, bármiről is legyen szó, és ez nagyon fontos. Ebben a korban még nem tudnak egyedül megnyugodni és feldolgozni az őt ért érzelmeket, segítségre van szükségük ehhez, még nem elég érett az idegrendszer, és pont a megfelelő "hiszti-kezeléssel" érhető el, hogy kialakuljanak olyan idegpályák az agyban, ami majd felnőttkorban hozzásegít a stresszkezeléshez. Máskor egyszerűen arra van szükség, hogy "kiakadhasson" anya karjában sírva és nem vár vigasztalást, pusztán jó megélni, hogy az érzelmeknek szabad teret engedni.
Lassan ki kell jelölni a határokat, melyekben ő mozoghat, és amit lehet, és amit nem. Pl. az étkezésnél is. A lényeg, hogy ha bármi olyan történik, ami "kiborítja" kisfiát, ne hagyja egyedül, akkor sem ha visít vagy csapkod. Engedje átélni az érzéseket, ölelje magához és próbálja elképzelni a kisfia szemével a történteket.
Szóval minden, amit leírt, teljesen normális jelenség, a korlátokba ütközés fájdalmas, de közben nagyon is hasznos dolog a továbbiakra nézve! Pusztán arra kell figyelni, hogy ne legyen túl sok korlát sem. Sokszor halljuk, hogy következetesnek kell lenni, ami igaz is, de azt gondolom, hogy a rugalmasság és nyitottság is nagyon-nagyon fontos és az is, hogy a saját határainkat is megtaláljuk, és megismerjük magunkat is! És mint minden másban, itt is meg kell találni azt a rendszert, melyben Önök, mint CSALÁD, jól tudnak működni. Ennek megtalálása időigényes lesz és szintén rugalmasságot, türelmet követel, de megéri!:-)

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Kérdező!

Andrea helyett én válaszolok Önnek, hozzám jött a kérdése..
Amit tapasztal, egyáltalán nem szokatlan jelenség. Nagyon nagyon gyakran találkozom ezzel a megnyilvánulással és nagyon tetszett a hasonlata, magam is azt gondolom, hogy köze van az ősi "szőrbe kapaszkodunk-biztonságban vagyunk" érzéshez. Tehát normális, amit csinál, azt érdemes megvizsgálni, hogy Önt ez miért idegesíti és mikor idegesíti? Minden alkalommal, vagy ha már Ön is fáradt? Maga a megnyilvánulási forma zavarja vagy pusztán rossz érzés a huzigatás és fájdalmas?
Lelkiismeret furdalása ne legyen semmiképp, érthetőek az Ön érzései is! Én a lassú utat választanám: minden egyes alkalommal elmondani, hogy nem, ez anyának nem jó és megsimizni, megfogni a kezét. Esetleg járható út lehet a hajpánt vagy kendő a hajára, esetleg rojtos, amit szintén birizgálhat, persze úgy, hogy ő is tudjon róla, hogy ez lesz. Vagy kicsit engedni a birizgálást, amíg ellazul, aztán már nem engedni, tehát kompromisszumos megoldásra gondolok, és mondani, hogy a simogatás jobb lenne, mert ez fáj anyának, ha húzza a haját. Szóval a kreativitásnak határt nem kell szabni, de talán az is segítség, ha tudja, hogy ez nagyon gyakori dolog és az Ön érzései is normálisak.
Mint mindenben, ebben is meg kell találni azt a módozatot, amelyben mindketten jól tudják érezni magukat: ő is el tudja érni a kellemes, laza, `biztonságban vagyok` állapotot és közben is nyugodt tud maradni. Hogy ehhez a kompromisszum vagy a türelem vagy valami kreatív út vezet, azt Önök fogják tudni megtalálni. Kívánom, hogy sikeres legyen az útkeresés ebben is!

Szeretettel:

Kedves Anya!

Nagyon szívesen, örülök, hogy tudtam segíteni!:-)
Valóban szépen fejlődik Hanna!:-)) Így értem, hogy kényelmetlen az együttalvás, de ha szeretnék, próbálják ezeket a technikai nehézségeket kiküszöbölni! vagy fal mellé tolt ággyal, ill. sokan matraccal vagy egyéb módon oldották meg a kicsi ágy okozta problémákat.
De a lényeg tényleg, hogy olyan mód legyen, ami mindannyiuknak jó, és amiben Ön a lehető legkevésbé fárad el, miközben válaszkész marad Hanna felé. És tényleg érdemes odafigyelni a külvilág hangjaira, "okosságaira", és nagyon alaposan megszűrni, mert a "hagyományos" nevelési elveket hangoztatva, kötődés helyett az eltávolítást szorgalmazza, sokszor észrevétlenül és szinte logikus magyarázatokat adva. Az ösztönök sosem hagyják cserben, az sosem fog Önnek olyan tanácsot adni, ami Hannának és kapcsolatuknak ártana, hanem mind hosszú-, mind rövidtávon remek eredményeket hoz.:-)
Az is szuper, hogy cicin alszik el Hanna!:-)

Kívánok további nagyon szép babázást Önöknek!

Bármi más kérdésnél is forduljon hozzám bátran, segítek szívesen!:-)

Szeretettel:

Tisztelt Kérdező!

Kiegészíteném még előző válaszomat, ha megengedi:
nem írta, hogy lennének gondok a baba hangulatával, fejlődésével, gyarapodásával, ezért azt gondolom, rendben vannak ezen a területen. Ha esetleg mégis lennének egyéb aggasztó jelek és így vált hirtelen nyugtalan, nyűgös alvóvá Hanna, érdemes lehet leellenőrizni a fizikai okokat is, hiszen egy (kezdődő)nátha is okozhat erős nyugtalanságot vagy egyéb rendellenességek. Tehát ha gyarapodása nem kielégítő, rossz hangulatú, levert, utána lehet járni ennek is.
De a szoros testközelség, a válaszkészség fejlesztése minden esetben szükséges, és elemi igénye a babának!
Tanácsom továbbra is, hogy hagyjon időt maguknak, és meg fogják találni a saját "rendszerüket", ami Önöknek a legmegfelelőbb!
És valóban, a sírni hagyás módszere kifejezetten káros! Nem alakul ki a baba bizalma, ne éli át azt, hogy figyelnek rá, és biológiailag is okozhat károkat az oxigénhiány miatt. Ösztönösen megérezte, hogy ez nem a legmegfelelőbb út! Ez nagyon jó!:-)

Szeretettel:

Tisztelt Kérdező!

Amit tapasztalnak, az egy természetes és normális dolog. Kislánya még nagyon picike, ezért folyamatos megnyugtató testközelségre van szüksége ahhoz, hogy nyugodt tudjon lenni. Meg kell szoknia, hogy a kellemes, állandóságot biztosító anyaméh után kijött a változó hőmérsékletű, zajos, fényes külvilágba, ahol azt is át kell élnie, hogy ha tesz egy kalimpáló mozdulatot, nem ütközik "falakba", mint az anyaméhben, csak a levegőt érinti.
Ez nagyon megterhelő számára, és Önöknek is bele kell szokni az újdonságba, ahol minden idegszálával arra figyel, kisbabájának jó legyen. Ha meg tudja hallani saját benső hangját, ösztönét, tud válaszolni is a kérdésre: mire vágyhat a kislánya? Biztonságot adó környezetre, testközelségre, anya illatára, szuszogására. Ha Ön szoptat, akkor ezt meg is adja neki.
Ha hall olyan tanácsokat, amik saját ösztönös hangjától eltávolítják, elképzelhető, hogy problémának ítél meg teljesen normális dolgot. A külvilágból árad az információ, hogy önálló legyen a baba minél hamarabb, tudjon elaludni egyedül, aludjon minél többet minél hamarabb, mert ha nem így van, te rontottad el, és csődöt mondtál.
Ezzel szemben a babák természetüknél fogva úgy működnek, hogy egyszerre keveset aludjanak (egy alvás ciklus kb. 20 perc ekkora korban), és ellenőriznie kell, meg van-e még anya, plusz enni is kell, mert ekkora gyomor nagyon hamar emészt, főleg, ha anyatejet kap. Belénk kódolt megnyilvánulások ezek, hiszen az őskorban nagyon veszélyes lett volna átaludni az éjszakát, és ezen a kódoláson a babák nm tudnak változtatni, bármennyire is megváltozott a világ működése és elvárásai.
Ezért azt tudom javasolni, gondolják át, miért zavarja Önöket az együttalvás? Mert ha csak azért, mert nem tanácsolják a későbbi kóros következmények miatt, de amúgy Önök nagyon is elfogadhatónak tartanák, akkor ne mondjanak le erről s lehetőségről! Ha nem működik Önöknél ez, akkor a kiságyat érdemes az Önök ágya közvetlen közelében elhelyezni és átnyúlni akár egész éjszaka a babához, hogy érezze a közelséget. Azt a módot kell megtalálni, amiben Önök mindhárman tudnak működni. Ha mégis maradnak az együttalvásnál, abban is lehet módozatokat találni: nem Önök közt alszik a baba, hanem legbelül, így Ön bújhat párjához éjjel. Ha szopis baba Hanna, nagy valószínűséggel éjjel is cicizik, amit szintén könnyebb megoldani, ha nem kell az egész lakáson átmenni minden egyes alkalommal.
Tehát igazából a kezdeti nehézségek áthidalhatók, megkönnyíthetők a szoros, szinte állandó testközelséggel, ha Ön is tudja, hogy a baba részéről ez az igény normális és szükségszerű! Ha ezt el tudja fogadni, és megengedi saját magának, hogy a változásokat átélje, megélje, nem a háztartással és egyéb dolgokkal szeretne foglalkozni a picike szabadidejében, hanem saját magával, sokkal könnyebb lesz a helyzet!
Hanna is idővel egyre többet fordul majd a külvilág felé, de most még semmi másra nincs szüksége, csak a közelségre és állandó jelenlétre. Alvásidőben is egyelőre. Nem marad így örökre, ne aggódjon, folyamatosan változni fog minden, az igények is átalakulnak idővel, és csak megkönnyíti saját helyzetét, ha hiszi, hogy a babák pontos képet tudnak mutatni normális és természetes szükségleteikről és ennyire picike korban egész biztosan nem ronthatók el maximális szeretetnyújtással, válaszkészséggel!
Teljesen jól feleltek Hanna eddigi igényeire, az együttalvást is "gyakorolni" kell, míg megtalálják azt a pozitúrát, amiben működni tudnak!
A homeopátiában alapjában hiszek, de mivel Hanna viselkedése normális baba-megnyilvánulás, a szerek alkalmazásától nem fog többet és jobban aludni, mert ő most fejlődésének ebben a fázisában tart.

Remélem, tudtam segíteni, ha van még kérdése, tegye fel bátran!

Szeretettel:

Tisztelt Kérdező!

Úgy érzem, kevés az információm. miért merül fel Önben, hogy probléma állhat háttérben, hogyan csinálja ezt a dolgot a kislánya, mennyiszer egy nap? Aktív életet él, vannak barátai, milyen a kedélye általában? Esténként olvasnak neki mesét?
Alapjában véve azt gondolom, egy 7 éves kislánynak is bőven belefér megnyugtató tevékenységet folytatni elalvás előtt, hiszen a felnőttek is tesznek ellazító cselekvéseket a nyugodt elalvás érdekében, pl. olvasnak pár sort a kedvenc könyvből, zenét hallgatnak, beszélgetnek, összebújnak, ha van rá lehetőség, stb. Egy takaró szimatolása, gyömöszölése beillhet egy ellazító, megnyugtató tevékenységnek, amivel nincs baj, ha amúgy a kislány egyéb tevékenységei, megnyilvánulásai nem mutatnak valami problémát. Beszélgessenek minél többet, legyenek közös programjaik, közös tevékenységeik, este kapjon esti mesét, legyen vele, mikor igényli Önt!
További információ birtokában, talán többre is juthatunk, de bízom benne, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Tisztelt Apa!

Még egy dolog jutott eszembe: ő vagy a kistesó nem született köldökzsinórral a nyakán, vagy valamikor a várandósság alatt nem volt ilyen jelenség tapasztalható?

És jelezheti a szeretet fojtogató módját is (nem rossz értelemben gondolom), amin most már osztoznia kell. Bármi érzelem, elfojtás is áll a háttérben, nagyon jó dolog, hogy ezt kijátsza magából, úgyhogy igen, hadd játsszon. És jó, ha megmarad Önök közt a kommunikáció, és lehet, hogy még egy ideig nem feltétlenül verbálisan, hanem játék-rajz-mese útján szabadul meg a feszültségeitől. Nem baj, támogassák ebben továbbra is!:-)

Szép napokat kívánok Önöknek!:-)

Szeretettel:

Tisztelt Apa!

A leírás alapján én sem gondolom, hogy bajt jelenthet, de azért pár kérdés felmerült bennem: mikor kezdődött, mióta tart? Milyen formában játsza ezt a játékot (pl. szépen eljátsza pl. egy ló kikötését a pajtánál, esetleg erőszakosabban, agresszívebben játszik). Mit jelent a megköt kifejezés? ( teljesen körbetekerés szorosan, egész testet ölelő megkötés, egy hurok áthúzása), tehát, hogy a kikötéssel, megkötéssel milyen pozícióba hozza az állatokat? A leggyakoribb játéka ez, vagy szívesen játszik mást is? De mivel Ön nem számolt be erőszakos megnyilvánulásokról, sem extrém elemeket nem említett, feltételezem, hogy valóban nincs semmi kóros a háttérben, pusztán így él ki valamit magából, ezzel a játékkal old fel egy esetleges konfliktust, vagy egyszerűen ezzel a játékkal szimplán jól érzi magát.
Lehet, hogy látott esetleg egy filmet vagy a barátnőivel találtak ki egy új mókát, nem tudom, de esetleg közelebb hozhatja a választ, ha megpróbál válaszolni a fenti kérdésekre.
Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Beus!

Az út, amire ráállt, nagyon jó! A hogyan továbbra a megoldás az, hogy ezt a fajta tudatosságot erősíti magában. Ha jön egy zavaró szituáció, akkor meg kellene próbálni kicsit kívül maradni, nem egyből belemenni az idegességbe és meglátni, mi is történik VALÓJÁBAN! Az biztos, hogy a kisfia tudja, hogy Ön nehezen viseli a sírást, de kihasználni ezt nem tudja, higgye el nekem! Egyrészt, ha amúgy is hajlamos a sírásokra, lehet szó veleszületett temperamentumról is és akkor őt ilyennek kell elfogadni és az ő személyiségtípusának megfelelően bánni vele, másrészt tudatosítsa magában, hogy a gyerekek (pláne ebben korban) nem direkt idegesítésből sírnak, hanem valamit közölni szeretnének, Vagy valami egyszerűbb dolgot (éhes vagyok, álmos vagyok, stb.) vagy valami belső frusztrációt (anya, érzem, hogy szomorú vagy, dühös vagy, stb., ezért én is az vagyok) vagy egyszerűen most jól esik neki sírni, esetleg érte valami csalódás (szeretett volna megtenni valamit, amit nem lehetett (megvizsgálni közelebbről egy szobanövényt). Egy egy éves gyerek már nagyon mozog és felfedez egyre több tiltással találkozik, ami megmutatja határait, amit még ő maga sem ismer, és ez nagyon zavaró tud lenni nekik. Az, hogy a sírásba ennyire belelöki magát és belepörög, hát ő ilyen ezek szerint. Tehát ez a kisfia "oldala", az Ön oldala az, hogyan reagál ezekre a sírásokra. Ha ideges lesz, nyilvánvalóan ott bujkál már felszínközelben valami Önnel kapcsolatban, eltemetett érzések, emlékek. Hagyhatja ezeket felszínre jönni, ez a lényege ennek! ha kicsit spirituálisabban nézzük, mindig olyan "típusú" gyereket kapunk, aki képes rávilágítani a bennünk található elfojtásokra, és hogy ne ismétlődhessenek a negatív családi minták, felszínre is hozzák ezt belőlünk (jó esetben, mert sok szülő, küzdelmes munkával ki tudja a gyermekből "irtani" ezt a remek képességet és ezt észre sem veszik, pusztán követett ő is egy mintát!)! Addig fogja csinálni azt a bizonyos viselkedést, míg a szülő fel nem ismeri a folyamatot és a saját belső világát, így van esély a régi sérelmek, fájdalmak feldolgozására, így a gyermek már egy új mintát fog kapni, egy letisztult, érzelmileg stabil, biztonságos mintát, melynek elemei családonként változnak. Önben már elkezdődött ez a felismerés, hagyja hát megtörténni ezt! Ha ideges lesz, figyelje saját magát (amellett, hogy persze válaszoljon a kisfia jelzésére), lásson és érezzen befelé!
Kifejezett gyakorlat arra, hogyan hallhatja meg a belső hangot? Tudatosság és lecsendesedés szükséges hozzá. Hogy tudjon kívül maradni egy-egy ilyen szituációban és ha nem sikerült, lássa be és próbálkozzon tovább. Káoszban nem lehet meghallani, de ha képes lecsendesedni, előbb-utóbb meghallhatja! Az elején a gondolatok csak úgy cikáznak, de némi gyakorlással és mindennapos befelé fordulással (pl. esténként), elérhető.
Nem tudom, Önnek mit jelent a jó anya fogalom. Ha a végtelenül türelmes, soha ki nem billenthető nőt, akkor ki kell ábrándítsam! :-) Nincs jó anya, "csak" elég jó anya van. Az elég jó anya pedig belátja, ha hibázik, megengedi magának a hibázási lehetőséget, elfogadja, hogy néha ő is kiborul és ezt megnyilvánítja (tehát ismeri saját korlátait és határait), a gyermekének azt tanítja (minta alapján), hogy érezni és azt az érzelmet tudni, megnyilvánítani jó és helyes dolog. Ilyen és ehhez hasonló elemekből tevődik össze az elég jó anya fogalma. Ez minden anyában meg van, de nagyon sok esetben (szerintem 90-95%-ban) rakódnak erre különböző rétegek (pl. otthonról hozott helytelen minta, vagy külső elbizonytalanító vélemények, tanácsok, stb,.), melyek ezt a tudást elhomályosítják, elhalkítják.
Az jó, hogy a testi kapcsolat sok Önök közt! Egy dolog még nagyon fontos: a kisfia mindig azt fogja érezni, ami Önben van és nem az számít, amit kívülről lát! Tehát, ha úgy öleli, hogy közben inkább sikítana, mert majd felrobban, de ezt próbálja rejteni, persze díjazza az ölelést, de érzi Önben a feszültséget, ezért nem fogja tudni megnyugtatni, csak nehezen! A gyerekek nagyon díjazzák a törekvést, és az őszinteséget, tehát vállalja magát, érzéseit bátran! Ha dühös, mondja meg neki, ha jogtalanul kiabált rá, legyen képes lehajolni hozzá és bocsánatot kérni, és így tovább. Ezek százszor többet érnek, mint egy hamis kép adása, amiről ráadásul mindketten tudják, hogy nem valós. Ha a valóságnak megfelelően létezik, ő is aszerint fog. A minta és a példa nagyon fontos! Egy jó mondás: "Olyan szülővé kell válnod, amilyen gyereket szeretnél"! Tehát nagyon-nagyon fontos az önismeret, a múlt felderítése gyerekkorból, és a válaszkészség elsajátítása. Nagyon jó úton haladnak, kisfia jó tanító, Ön is jó tanító és tanuló egyszerre! Nagyon szép kapcsolat ez! Ön felismerte, hogy valami mélyebb dolog rejtőzik az érzései mögött és ez nagyon jó! Most legyen éber és tudatos, figyeljen! A szituációkra, amikbe sodródik ismétlődően, és az érzéseire!

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Beus!

Tökéletesen írta le, miről is van szó valójában! Igen, mikor egy nőből anya lesz, óhatatlanul is azonosul a szüleivel, főképp édesanyjával, de átéli azt is, hogy egy hasonló szituációban a nő, mint gyerek, mit élt át. Tehát, ha Önt idegesíti a kisfia sírása, abban benne van az, hogy az ön sírására nem reagáltak, vagy nem helyesen és ezt a dühöt, negatív érzést felébresztette önben a kisfia, plusz benne van a megismételt minta is, amit édesanyjától hozott, tehát a reakciót egy ilyen szituációra, ami lehet tehetetlenség érzés, lehet düh érzése, és lehetne sorolni. Ha az Ön édesanyja nem reagált vagy nem jól (régi beidegződés: hagyd csak sírni, még jót is tesz neki!), sajnos abban a korban ez volt a módi, tehát ő is hozta ezt az ő édesanyjától, plusz akkor is voltak trendi nevelési elvek- melyek következményei most csapódnak le.
Szóval ez egy nagyon egymásra rakódó elemekből álló reakció és érzelem halmaz.
Nagyon jó, hogy Ön ezt felismerte és kutakodik ebben az irányban! Ezzel a felismeréssel és munkával megszüntetheti ezt a "hagyományt" a családban a nők, anyák részéről, hoyg a sírásra következetes "jó", válaszkész válasz érkezzen, és ne idegesítő hangforrásnak tűnjön az a sírás, hanem jelzésnek, figyelemfelhívásnak, kommunikáció egy formájának, amire jó, ha válaszolunk, mgfelelően. Hogy ide eljusson, felszínre kell jönnie a gyermekkori sérelmeknek, szituációknak, hogy meglássa az összefüggéseket a gyermeke viselkedése, reakciói és az ön gyermekkori történései közt! És hát igen, a kisfiától pont ezt kell megtanulnia: miket kell felszínre hoznia saját múltjából és feldolgoznia! Ő most egy tükröt tart Ön elé a saját gyermekkoráról, a mostani önmagáról, mint anya, amibe viszont a saját édesanyja reakciói is benne vannak.
Tehát amit tanácsolni tudok: mivel ilyen jól elkezdte ezt a belső munkát, ne hagyja abba, legyen nyitott a saját reakcióira továbbra is konfliktusos, idegesítő situációkban és keresse a múltbeli emlékeket, ott vannak, csak felfedezésre várnak! Ezt mgteheti egyedül is akár, de ha nem megy, akadozik, túlzottan fáj esetleg, ezért nem akarja folytatni, akkor szakember segítségével, aki támogatja és biztonságos érzelmi környezetet teremt Önnek.
Nagyon jó útra állt rá, most behelyezhet a családba egy teljesen új mintát, ami érzelmileg biztonságos, és nem konfliktusoktól mntes (hisz az élet sem az), hanem a konfliktusokat megoldhatóvá tevő, mindig válaszkész anyát jelent. Érzi a különbséget minta és minta közt?
Én nagyon örülök, hogy ennyire ráérzett a kiskapura, és higgye el, ez nem a hibáztatásról szól a saját édesanyja felé, hanem a megélt és újból megélendő múltbeli eseményekről, amik bizony teljesen befolyásolják a saját gyermekével való kapcsolatot, a feldolgozásról, hogy a jelen és a jövő már teljesen más lehessen: érzelmileg letisztult, saját, és egy olyan világ, ahol az érzelmeknek (negatívoknak is!) helye van és megélhető!

Ha további kérdése van, szívesen állok rendelkezésre!

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával!
Több dolog is átsejlett a leveléből, próbálok egyesével válaszolni!:-)

Az első, hogy nagyon nehéz gyereket nevelni segítség nélkül, ez biztos! Ha nincs meg az a lehetőség, hogy a nagyszülők vagy barátok segítségét igénybe lehetne venni, ember legyen a talpán, aki bírja a gyűrődést!:-) Megbeszélni próbálták ez ta nagyszülőkkel? Hogy mi az akadálya, hogy nem segítenek annyit, amennyit Önök szeretnék? Sokat szokott segíteni az ilyen problémák tisztázása.
Nagyon oda kell figyelni a személyes feltöltődésre a gyereknevelés során! Ha más nem tud segíteni, akkor a férjével kell megbeszélni, hogy Ön tudjon magára időt fordítani, egyedül! Ez lehet akár egy otthoni forró fürdő, bezárt ajtókkal és kér magának egy fél órát, hogy senki ne nyisson be semmivel, vagy elmehet egy masszázsra, jógaórára, ami Önnek kedves és feltöltéssel hathat Önre. De erre muszáj időt fordítani, egyszerűen nem lehet ezt az időt megspórolni, lecsalni magunktól, mert előbb-utóbb kihathat a gyerekekre, párkapcsolatra is. Szükség van anyára, de egy anya csak úgy tud működni, ha lemerült raktárai töltekezhetnek nőként és csajos barátnőként is akár.
És ki is éreztem soraiból a túlterheltséget, feszültséget, úgyhogy javaslom elmozdulni egy kicsit a saját irányába is.


A másik: 4 évesen még zajlik a dackorszak, ami különösen nagy türelmet igényel (és itt megint visszacsatolok az előző gondolataimhoz..). Pláne, ha a veleszületett temperamentuma is ilyen. :-) Szóval ebben a korban normálisnak mondhatók a hisztik. Itt még mindig működik az, hogy legyenek világos határok egy pár dologban és szabályok, de legyen sok minden, amiben ő dönthet, ő lehet az úr!:-) Legyenek választási lehetőségei, kössenek sok-sok kompromisszumot, és a dackorszak időszaka optimális esetben kb. 5 éves korra már lezajlik. Sok szeretet, türelem, nagy tér engedése szükséges az "átvészeléséhez". Az, hoyg délután nem alszik, önmagában nem probléma, sok gyereknek ilyenorra már nem igénye. Figyelje meg, kipihent-e, jókedvű-e, aktív, játszik? Ha igen, akkor neki ennyi az alvásigénye! Ha éjjel felébred, még normálisnak mondható ennyi idősen is. Ilyen korban sok a rémálom, minél több feladattal találkozik, megnyilvánulhat az alvásában és még mindig tarthatnak létszámellenőrzést is. Ha zaklatottan ébred, feszült, sokat sír, engedjék be a szülői hálóba. (ha lehetséges..) És bizony, ha stresszesek a nappalok, azok leszenk az éjszakák is! És a gyerekek visszatükrözik édesanyjuk lelkiállapotát, tehát ha önön sok a teher és ettől ideges, az kijöhet a gyerkőcökön is! Ha nem mondja nyíltan, akkor is.

Harmadik: jó lenne megbeszélni párjával, ki-mit gondol nevelési elvekről, mi az elképzelés a családi életről. A gyerekeknek biztonságot ad, ha a szülei ugyanazt kommunikálják feléjük! Tehát meg kell tudni egyezni a szülőknek bizonyos szabályokról. Ha a kamaszkorban elharapódzik, hogy a szülőket ki lehet játszani egymás ellen, az nem olyan jó dolog. Márpedig ha egyik szülő vmit tilt, a másik ugyanazt megengedi, abból előbb-utóbb kijátszás lesz. Amúyg az apák sokszor engedékenyebbek, hisz csak este találkozik a gyerekekkel, örül, ah játszhatnak, s ez így van jól! De legyen egy-két szabály, ami mindkettőjüknke fontos és abban ne engedjenek! Hadd érezzék a gyerekek, hogy a szülői döntés fix és a szüleik erős várat képeznek! Ezt pedig meg kell beszélniük és azt is, hhogy Ön szerint a párja nem veszi ki eléggé a részét!

Tehát kommunikáljon a család többi tagjával többet (pl. nagyszülők), párjával is, és lazítson, töltődjön, szeresse magát!:-)

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Gyönyörű a fotó!:-)

Teljesen normális, amiket leír! A szeparációs szorongás bizony erről szól: észrevette, hogy ő és a "legfontosabb Másik" nem egyek, egymástól külön léteznek és fél a szeretett személy elvesztésétől. Ezért, ha Édesanya kikerül a látótérből, nagyfokú félelem és szorongás lesz rajta úrrá. Abban a pillanatban úgy tűnik neki, hogy egyedül maradt a nagy világban és eltűnt, aki védi és szereti őt! Semmiképp nem tanácsolnám egyedül hagyni ezzel az érzéssel! Nem vezetne semmi jóra, ha rögzülne benne ez a fajta félelem. Tudom, hogy megterhelő és fárasztó az állandó jelenlét, de ez az állapot természetesen csitulni fog! Addig is be lehet vonni őt több mindenbe, pl. vigye magával, ha főzni megy, hagyja kicsit nyitva az ajtót, ha WC-re megy, stb. Tehát biztosítsa folyamatosan őt arról, hogy jelen van neki és figyel rá. Ezzel nem fogja őt elrontani, sőt! (Hordozókendő bevetésén esetleg gondolkodott már vagy használják? Nagy segítség szokott lenni az otthoni hordozás ebben az esetben, főleg, ha a házimunnkát is el kell végezni)

A hajtépésről az jutott eszembe, hogy vágyik valami nyugtató mozdulatsorra, nyugtatásra, az ujjszopás is a szopómozgás kiváltásával ezt a célt szolgálja. Ő szopizik még? Ha igen, bátran adjon neki többször cicit, ha nem, akkor több testkontaktussal, ritmikus mozgással, ringatással, tánccal nyugtassa őt meg. Szerintem ezek jobb választások, mint a plüss figurák. Bújjanak össze, és legyen neki Ön az, aki hozzásegíti az álomba merüléshez, lecsendesedéshez. Ezzel sem rontja el, sőt!! :-) És ha ezeket megtette, válasszon valami tevékenységet, mellyel ad saját magának is! Szóval ne feledkezzen el magáról, főleg ebben az embertpróbáló időszakban!

Remélem, tudtam segíteni! Ha esetleg felmerül még egyéb kérdés, írjon bátran! és szívesen veszek visszajelzést is!

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Én egyrészről érzem veleszületett karaktervonások miatti viselkedést, pl. az, hogy egyedül játszik, visszahúzódik emberektől, nem feltétlenül jelent kórosat, hanem ő ilyen típus (is lehet). Új közösség, tanulás, beilleszkedés, e zegy folyamat. Természetes, hogy otthon, a megszokott környezetben oldottabb és az jó jel, hogy kommunikál, elmeséli a napját. 4 éves korban igen erősen érződik az önállósodott megnyilvánulás, hogy könyörögni kell az elpakolásért, nem tudom, nem akarom ismétlése, stb. Be lehet vezetni új ötleteket, kompromisszumokat, hogy Önnek se kelljen idegesnek lennie és a kisfia is úgy pakoljon el, hogy ne érezze kötelező feladatnak, hanem lássa egy jó mókának, vagy hasson rá valami ösztönző erő, legyen motiváció.
A nem köszönés hasonló probléma. Ha nem teszi, nem azt jelenti, hogy udvariatlan és neveletlen, hanem vagy kötelező mivoltja miatt nem akarja(pl. oviban), vagy nem érzi, hogy egy idegen néninek valahol köszönnie kéne, hiszen visszahúzódó típus idegenek közt. Azt gondolom, ezzel a jelenséggel elég annyit foglalkozni, hogy ha Önök köszönnek valakinek, említsék meg neki, hogy tegye ő is, de ha nem teszi, cska annyit mondjaak, hogy majd legközelebb. És várjanak türelemmel, míg készen áll rá. Lehet, hogy ha nem érzi, hogy ez elvárás és ő eldöntheti, mikor kezdi el, könnyebben fog ráérezni a lényegre. De ne szidják érte, ne mondják, mennyire udvariatlan. Elég, ha látja a mintát, ő is követni fogja.
Lehet, hogy másik kisfia teljesen más karakter és esetleg nehezebb elfogadni egy ilyen típust? Ez gyakran előfordul, nincs ezzel semmi baj! Főleg, ha a családban sem a szülők, sem a többi gyerek nem olyan típust képvisel! Tehát, ha aggódik a viselkedés miatt, elviheti kisfiát egy gyermekpszichológushoz egy "felmérő" beszélgetésre, vagy beszélhet az óvónénikkel, védőnővel, akiben megbízik, mi az ő meglátásuk és ha senki nem talált semmi kórosat, akkor csak azt tudja tenni, hogy ehhez a személyiségtípushoz alkalmazkodik és elfogadja, hogy ő ilyen.
Ez persze nem azt jelenti, hogy korlátoktól és határoktól mentes nevelést kell folytatni, csak nem kell rendelleneset látni egy olyan dologban, ami nem hiba következménye, hanem veleszületett tulajdonság, plusz a fejlődés sajátos lépcsőit járja.
Tehát amit tehet, hogy türelmesen, szeretettel, alkalmazkodva áll hozzá és úgy állít fel határokat, hoyg beleveszi az ő sajátos reakcióit. Csodás kisfiából így nagy korára csodás, nyitott, elfogadó felnőtt lesz!

Az még esetleg érdekes lehet, hogy a születése kisfiának rendben zajlott-e és a vele való várandósság alatt minden rendben volt-e? Ez még adhat támpontot.

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Köszönöm a visszajelzést, emlékszem Önökre!:-) Örülök, hogy a cumi-kérdéssel jól alakultak a dolgok, ügyesen csinálták!

Az evéssel kapcsolatban:
szuper, hogy volt az a kis hízás, legalább megnyugodott egy kicsit Ön.:-) Látja, evés témakörben is hullámzó tendenciát mutatnak a gyerekek, hol esznek, hol nem, hol alsznka, hol nem és sorolhatnám. MOst is fenn tartom, hogy ha az egészsége rendben van, kiegyensúlyozott, vidám és aktív, akkor fogadja el azt, hogy neki egy elég egy akkora adag, amitől egy egér is éhenhalna. Nem biztos, hogy jó az út a "becsempészett" falatokkal és különböző trükközésekkel, bár tudom, hogy a jószándék és aggódás vezérli. Viszont így kislánya nem a jóhangulatú, kedves élményeket raktározza és köti az étkezéshez, hanem az aggódást, félelmet, rosszkedvet, stb. Nincs olyan gyerek, aki ne enne, mikor már tényleg fontos, higgye el! Lehet, hogy ő már most más ételeket kedvelő gyerek! Nem kell minden étkezés alkalmával öt- félével kínálni, de próbáljon merőben más ételeket, mint eddig, és nézze meg, arra hogyan reagál. Vagy próbálja meg, mi történik, ha eltelik úgy egy nap vagy kettő vagy még több, ha egyáltalán nem próbálja koordinálni az evést. Üljenek le együtt az asztalhoz, az egész család, egyetlen kérdéssel tegye elé a tányért, kívánjon jó étvágyat, majd ha nem eszik, akkor egy kedves mosoly keretében vegye el előle, és fűzze hozzá, hogy ő várja meg, míg mindenki befejezi. És ne legyen ideges, ne aggódjon, hogy mi lesz. És kislánya nézze, hogy Ön/Önök jóízűen falatoznak. Ha nem kér, nem kér. Ha éhes maradt, később majd jelentkezik és következő evésnél fog enni. Ha akkor sem, várhatnak még. Szinte biztosra veszem, hogy ha így tesznek és a legkisebb jelét sem érzi a kislánya annak, hogy neki az asztalnál teljesítenie kell, idővel enni fog.
De az is lehet, hogy eleve kisebb evésigényű a gyermek, és soha nem lesz egy nagy falatozó.
Teheti a "körítést" is változtosabbá, egy általa választott tányérral, pohárral, csak neki szóló terítési formával, amibe ő is beleszólhat.
De én azt gondolom, hogy inkább arra figyeljen, hogy milyen a kislány kedélyállapota, nyitottsága, aktivitása, széklet-vizelet rendben legyen. Ha ezek rendben vannak, nincs hiba és most megint egy ilyen időszak van.

Remélem, tudtam segíteni! Szívesen veszek újabb visszajelzést is!

Ui.: köszönöm a kedves szavait a másik hozzászólással kapcsolatban, jól esett!:-)

Szeretettel:

Kedves Anyuka!

Köszönöm, hogy hozzám fordult!

Levele alapján azt gondolom, hogy a kislánya újra felfedezte a szopómozgás okozta örömöt és újra szívesen éli át. Nagyon jó, hogy hosszú ideig szopizott, nem tudom a befejezés hogy alakult (ő magától hagyta-e abba, vagy megbeszélés alapján nem kapott többet, vagy fokozatos elválasztással), de biztos, hogy a szopómozgás iránti igény kielégítésével komfortérzetet biztosít. Akár egy újra felfedezett örömforrásról is lehet szó- mint fentebb írtam- akár arról is, hogy látja öcsin ezt a tevékenységet és ő is akarja csinálni. Az is lehet a háttérben, hogy újra "babának" érzi magát ilyenkor, vagy szeretné visszahozni a babakort, amiben öcsi is olyan jól érzi magát és ő is jól érezte benne magát akkor.
Még ha jól is fogadta az újabb baba jelenlétét, természetes, hogy megingott az ő addigi pozíciója (ő így érezheti) és erre mutat az is, hoyg elvette öcsitől a cumit, hogy az az övé (megmutatta, ki a főnök), de ezek teljesen normális reakciók és természetesek! Sok gyerek tesó születésekor a szobatisztaságban vagy beszédben visszacsúszik átmenetileg egy lépcsőt, de mikor újra biztonságban érzi magát, visszatér minden a régi kerékvágásba. Ehhez hasonló az ujjszopás újbóli megléte is.
Ha nem lett túlzottan magába forduló és az ujjszopás nem veszi el az időt a játéktól és kifelé fordulástól, akkor szerintem hagyja nyugodtan csinálni! Ha aktív, jókedvű, magabiztos és nyitott kislány maradt, nincs gond, engedje, hogy ezt a fajta biztonságérzetet, "nyugalom-szigetet" megteremthesse magának!
Ezzel együtt viszont javaslom, hogy minél többet beszélgessen vele és kérdezze meg nyugodtan az ujjszopásról is: mit érez, miért teszi, stb? Beszélgessenek öcsiről is, és engedje, hadd legyen "újra kislány"!
Ha nem tiltja az ujjszopást és még beszélgetnek is (erről is) jó sokat, érzi, hogy korának megfelelően bánnak vele, de az sem baj, ha néha újra lehet ő is "kicsi", azt gondolom, abba fogja hagyni, mikor stabilnak érzi magát, a helyzetét (újra) a családban! Friss még a pici születése és ellentmondásos érzésekkel jár az mindenkiben, még ő is a feldolgozás állapotában van. Hagyják kibontakozni és biztosítsák arról, hogy nagyon szeretik (bár kétségkívül a tanácsom nélkül is ezt teszik:-))
Így fog abbamaradni önmagától ez a szopizás, szopómozgás utáni vágy fokozatosan.

Remélem, tudtam segíteni!

Szeretettel: