Olvasói kérdés
Kedves Andrea!
A következő kérdésem lenne. 15 hónapos a kisfiam imádjuk egymást, szuper gyerek. Amivel nehézségeim vannak, nekem és nem neki, az az alvása, illetve az a körüli szokásaink, és most nem tudom hogyan változtassak. Jellemzően este 9től alszik úgy5-6ig reggel. Az éjszakát legtöbbször már átalussza (ezt is módszeres "munkával, de kialakítottuk), de vannak kivételek. Normál esetben tehát amikor hajnalban felébred átviszem magunkhoz, ilyenkor kap tápszert ( már nem szoptatom) és még alszunk néhány órát. Este mostanában valamilyen pépet szoktunk adni neki, bízva, hogy ez elég lesz neki ahhoz, hogy jól aludjon. De nem is a reggeli etetéssel van a gondom, hanem, azzal, hogy miközben elalszik egyfolytában a hajamat babrálja. És ez engem borzasztóan idegesít. Napközben is sokszor belecsimpaszkodik, de sosem agresszív (olvastam, hogy sok gyereknél nagyobbaknál, ez lehet a magyarázat) ezt nem érzem. Inkább azt, hogy ez valamiféle megnyugtatás a számára, mint ahogyan a majom kölykök az anyjuk szőrébe csimpaszkodnak. Alváskor ilyenkor a kis kezét meg szoktam fogni, és ezt jó esetben tűri is. De sokszor helyette a másik kezével, folytatná, amit egyébként szopizik, de a többi ujjacskájával utánam fordul. Az a nehéz, hogy tényleg imádom, ha velem alszik, semmi bajom vele, imádom hogy hozzám bújik és mikor elkezdi a hajamat húzni, akkor meg húzódom el tőle. Ez elég ambivalens érzés, néha lelkiismeret furdalásom is van, hogy ha mérgesen szólok rá emiatt. Eddig senki nem tudott tanácsot adni, nem is igazán veszik komolyan...
Várom válaszát. Köszönöm.
A következő kérdésem lenne. 15 hónapos a kisfiam imádjuk egymást, szuper gyerek. Amivel nehézségeim vannak, nekem és nem neki, az az alvása, illetve az a körüli szokásaink, és most nem tudom hogyan változtassak. Jellemzően este 9től alszik úgy5-6ig reggel. Az éjszakát legtöbbször már átalussza (ezt is módszeres "munkával, de kialakítottuk), de vannak kivételek. Normál esetben tehát amikor hajnalban felébred átviszem magunkhoz, ilyenkor kap tápszert ( már nem szoptatom) és még alszunk néhány órát. Este mostanában valamilyen pépet szoktunk adni neki, bízva, hogy ez elég lesz neki ahhoz, hogy jól aludjon. De nem is a reggeli etetéssel van a gondom, hanem, azzal, hogy miközben elalszik egyfolytában a hajamat babrálja. És ez engem borzasztóan idegesít. Napközben is sokszor belecsimpaszkodik, de sosem agresszív (olvastam, hogy sok gyereknél nagyobbaknál, ez lehet a magyarázat) ezt nem érzem. Inkább azt, hogy ez valamiféle megnyugtatás a számára, mint ahogyan a majom kölykök az anyjuk szőrébe csimpaszkodnak. Alváskor ilyenkor a kis kezét meg szoktam fogni, és ezt jó esetben tűri is. De sokszor helyette a másik kezével, folytatná, amit egyébként szopizik, de a többi ujjacskájával utánam fordul. Az a nehéz, hogy tényleg imádom, ha velem alszik, semmi bajom vele, imádom hogy hozzám bújik és mikor elkezdi a hajamat húzni, akkor meg húzódom el tőle. Ez elég ambivalens érzés, néha lelkiismeret furdalásom is van, hogy ha mérgesen szólok rá emiatt. Eddig senki nem tudott tanácsot adni, nem is igazán veszik komolyan...
Várom válaszát. Köszönöm.
Szakértői válasz
Kedves Kérdező!
Andrea helyett én válaszolok Önnek, hozzám jött a kérdése..
Amit tapasztal, egyáltalán nem szokatlan jelenség. Nagyon nagyon gyakran találkozom ezzel a megnyilvánulással és nagyon tetszett a hasonlata, magam is azt gondolom, hogy köze van az ősi "szőrbe kapaszkodunk-biztonságban vagyunk" érzéshez. Tehát normális, amit csinál, azt érdemes megvizsgálni, hogy Önt ez miért idegesíti és mikor idegesíti? Minden alkalommal, vagy ha már Ön is fáradt? Maga a megnyilvánulási forma zavarja vagy pusztán rossz érzés a huzigatás és fájdalmas?
Lelkiismeret furdalása ne legyen semmiképp, érthetőek az Ön érzései is! Én a lassú utat választanám: minden egyes alkalommal elmondani, hogy nem, ez anyának nem jó és megsimizni, megfogni a kezét. Esetleg járható út lehet a hajpánt vagy kendő a hajára, esetleg rojtos, amit szintén birizgálhat, persze úgy, hogy ő is tudjon róla, hogy ez lesz. Vagy kicsit engedni a birizgálást, amíg ellazul, aztán már nem engedni, tehát kompromisszumos megoldásra gondolok, és mondani, hogy a simogatás jobb lenne, mert ez fáj anyának, ha húzza a haját. Szóval a kreativitásnak határt nem kell szabni, de talán az is segítség, ha tudja, hogy ez nagyon gyakori dolog és az Ön érzései is normálisak.
Mint mindenben, ebben is meg kell találni azt a módozatot, amelyben mindketten jól tudják érezni magukat: ő is el tudja érni a kellemes, laza, `biztonságban vagyok` állapotot és közben is nyugodt tud maradni. Hogy ehhez a kompromisszum vagy a türelem vagy valami kreatív út vezet, azt Önök fogják tudni megtalálni. Kívánom, hogy sikeres legyen az útkeresés ebben is!
Szeretettel:
Andrea helyett én válaszolok Önnek, hozzám jött a kérdése..
Amit tapasztal, egyáltalán nem szokatlan jelenség. Nagyon nagyon gyakran találkozom ezzel a megnyilvánulással és nagyon tetszett a hasonlata, magam is azt gondolom, hogy köze van az ősi "szőrbe kapaszkodunk-biztonságban vagyunk" érzéshez. Tehát normális, amit csinál, azt érdemes megvizsgálni, hogy Önt ez miért idegesíti és mikor idegesíti? Minden alkalommal, vagy ha már Ön is fáradt? Maga a megnyilvánulási forma zavarja vagy pusztán rossz érzés a huzigatás és fájdalmas?
Lelkiismeret furdalása ne legyen semmiképp, érthetőek az Ön érzései is! Én a lassú utat választanám: minden egyes alkalommal elmondani, hogy nem, ez anyának nem jó és megsimizni, megfogni a kezét. Esetleg járható út lehet a hajpánt vagy kendő a hajára, esetleg rojtos, amit szintén birizgálhat, persze úgy, hogy ő is tudjon róla, hogy ez lesz. Vagy kicsit engedni a birizgálást, amíg ellazul, aztán már nem engedni, tehát kompromisszumos megoldásra gondolok, és mondani, hogy a simogatás jobb lenne, mert ez fáj anyának, ha húzza a haját. Szóval a kreativitásnak határt nem kell szabni, de talán az is segítség, ha tudja, hogy ez nagyon gyakori dolog és az Ön érzései is normálisak.
Mint mindenben, ebben is meg kell találni azt a módozatot, amelyben mindketten jól tudják érezni magukat: ő is el tudja érni a kellemes, laza, `biztonságban vagyok` állapotot és közben is nyugodt tud maradni. Hogy ehhez a kompromisszum vagy a türelem vagy valami kreatív út vezet, azt Önök fogják tudni megtalálni. Kívánom, hogy sikeres legyen az útkeresés ebben is!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra