Makay Zsuzsa

Kedves Zuzsa!
Kisfiam a nyáron lesz 4 éves. Az elmúl 1 évben sajnos háromszor is költöztünk családi problémák és betegségek miatt. A kisfiam ezeket a költözéseket nagyon jól viselte, nem volt semmi probléma. Az óvoda előtt végig otthon voltam vele, nagyon ritkán volt csak a nagyszülőkre bízva és csak az ovi előtti 4 hónapban járt bölcsödébe hosszabb-rövidebb időkre.3,5 éves koráig szoptattam(2011.nov)
A bölcsibe azonnal beilleszkedett, gondozónőkkel, dajka nénivel, az igazgatónővel és a társaival is nagyon jól megbarátkozott. 5 kisbarátját mai napig is emlegeti.Már a bölcsödében behívattak az igazgatónőhöz, mert szerintük Bence rendkívül értelmes, korát meghalladóan tudja kifejezni magát, nagy szókinccsel rendelkezik, barátságos, érdeklődő, stb, stb.Jelezték, hogy keressek neki speciális óvodát, de legalábbis olyat, ahol kisebb a csoport létszám, hogy többet tudjanak foglalkozni vele. Az óvodába szeptembertől jár, gyorsan beszokott. Nem panaszkodik,nem sír, ha oviba megyünk, de valami mégsincs rendben. A mai napig csak egyedül játszik, bepisil és bekakil, pedig már szobatiszta volt. A beszoktatás idején, mikor még csak délig hagytam az oviban 4 nagycsoportos bekerítette és csúnyán beszéltek vele illetve folytogatták. A 4 óvonő ezt nem vette észre tőle 3 méterre!!! Én láttam meg az utcáról és rohantam be segíteni neki. Az óvonők álláspontja az,hogy azért nem mutatják be a gyerekeket egymásnak mikor új emberke érkezik a csoportba,azért nem védik meg őket az ilyen támadásoktól, hogy “felkészítsék őket az életre” és “megtanúljanak egyedül érvényesülni”.Azóta nem szívesen viszem Bencét az oviba és ezt érzi is rajtam. Bevallom szívem szerint nem is vinném ezekután, de a családom szerint túl kritikus vagyok és máshol sem lenne ez másként.Nem tudom eldönteni, hogy azzal ártok-e a kisfiamnak,ha megint egy újabb változás elé állítom (óvoda váltás) vagy azzal,ha ide járatom. Szerintem úgyanis az nem normális, hogy egy kiegyensúlyozott, barátságos, mosolygós kisgyermek 7 hónap elteltével egyedül játszik a csoportjában és bepisil, bekakil szinte minden nap. Az óvónők nem értik. szerintük is Bence kimagaslóan értelmes és inteligens kisfiú. (remek a humora, a probléma megoldó készsége, min 200 verset és dalocskát ismer, a naprendszer kialakulásáról és a bolygókról órákat tud beszélni és modellezni őket!!!)DE: ő próbált barátkozni velük, puszit adni, megsimogatni őket, de elküldték!!! próbált játszani a gyerekekkel, de ők nem értik meg amit Bence mond nekik, illetve szétrombolták, amivel épp játszott. Bencus ezt jelezte az óvonéninek, aki azt válaszolta neki, hogy ne árulkodjon,menjen a helyére. Innetől kezdve nem kommunikál az óvonőkkel, csak, ha nagyon muszály. Nem néz az óvonők szemébe, elzárkozik a közös foglalkozásoktól, felesel, hazudik, és nem vállal felelősséget, azt mondja, hogy ő ott sem volt, nem is látta a kérdéses dolgott, stb, stb. Olyan érzésem van, mintha lelencbe adtam volna.
Ahová át tudnám vinni óviba, ott vegyes orosztályú csoportok vannak. Nem tudom, hogy ez megfelelő lenne-e számára. Mindennap kétségek közt vagyok, hogy elengedjem-e oviba és ezt már nem tudom palástolni előtte, lehet, hogy ettől is kialakulhatott benne ez az érzés az ovival kapcsolatban.
Kérem, egyen szíves tanácsot adni, hogyan kezeljem ezt a szituáiót az óvodával, és a bekakilással kapcsolatban? Az óvonők azt javasolták, hogy szidjam le és vele mosassm ki a piszkos alsóneműjét. (????)
Ön szerint megoldást jelentene az óvodaváltás? Mi a véleménye a vegyes korosztályú csoportokról? Javasolja-e, hogy gyerek-pszichológust is felkeressünk?

Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Üdvözlettel:
Anna


 

Kedves Zsuzsa!
Először is remélem hogy jó helyen teszem fel kérdésemet.
Kisfiam két és fél éves, és igazából alvás terén mindig akadt problémánk. Tulajdonképpen nem sok éjszaka volt ezidő alatt, amit át tudtunk volna mindannyian aludni.
Jelenleg is (születésétől fogva) egy szobában alszunk a kicsivel. Én már jóval előbb, a baba 3-4 hónapos korában szerettem volna külön szobába költözni a férjemmel, azt remélve, hogy így elejét vehetjük a kialvatlanságnak.
Sajnos férjemben ez a gondolat csak most lett érett.
Az eddigi alvásaink elég hervasztóan alakultak az utóbbi időben. A kicsi azt szokta meg, hogy a mi ágyunkon alszik el, majd onnan tettük be az ő ágyába amint elaludt.
Éjszakai ébredésekor derült ki számára hogy ott alszik. Ekkor ritkább esetben visszaalszik, de általában addig sivalkodik, amíg közénk nem jöhet az ágyba. Ekkor általában én a másik szobában a kanapén kötök ki, mert 3-an nem férünk el kényelmesen.
A kérdésem az, hogy hogyan kezdjünk hozzá ehhez - mármint a külön szobában való alváshoz - ?
Mert ha már egyszer is ott alszik velünk az új helyen, semmi értelme az egésznek.
A két szoba közt jelenleg nincs ajtó, és egymásba nyílnak. Szükséges-e egy ajtót feltenni?
Altatással kapcsolatban is nagy problémánk van még mindig, általában fél órát, de előfordult már az is, hogy egy órát kellett mellette feküdni míg elalszik. Ez rengeteg energiánkat elveszi, és gyakorlatilag az összes kettesben tölthető időnk elmegy ezzel. Félek, hogy ez előbb-utóbb még kapcsolati problémát is okozhat nekünk a férjemmel.
Ekkor is van olyan, hogy egy óra után sem akar aludni, és fent van velünk, míg mi le nem fekszünk.
Talán engedjük ezt meg neki, hogy akkor feküdjön? Bölcsibe jár, így nem vagyok biztos benne hogy ki tudja pihenni magát..
Egyedül egyáltalán nem tud elaludni. Hogy kezdjek hozzá hogy ezt megtanulja?
Ide fűződő kérdés még, hogy vajon miért úgy ébred fel általában, hogy legjobb esetben sír, vagy éktelenül visít?
Tudom hogy most van a dackorszak, és ő nagyon akaratos gyermek. Általában nem is fogad szót, illetve pont azt csinálja, ami meg van tiltva. Hogy tudnám őt jobban kezelni? Sajnos nyilvános helyen is így viselkedik, ráadásul az apukája nem egy türelmes ember, így gyakorlatilag két \"hisztis férfival\" kell megküzdenem...
Reménykedve várom bíztató szavait, tanácsait.

köszönettel:
Emi