|
Dr. Tidrenczel ZsoltFőorvos, szülész- nőgyógyász és klinikai genetikus szakorvosElérhetőségeim: E-mail: info@drtidrenczelzsolt.hu Honlap: http://www.drtidrenczelzsolt.hu |
Kérdezz-felelek
22 hetes kismama vagyok. A hüvelyben égő érzésem volt, folyás minimális.
Háziorvos írt fel nekem Macmiror kúpot és krémet. Először a kúpot használtam, most a krémet, de az égő érzés maradt, folyás minimális van. Felhívtam, azt mondta mást nem ír. Menjek kenetvételre. Igen,
de, akihez járok, két hétig nincs. Az sztk-s orvoshoz időpont kell, amit ma kérni akartam, de nem lehetett elérni. Valamint ki tudja mikorra adnak.
Addig is mit csináljak? Nem lesz baja a babának? Valamint a kenetvételről azt hallottam, hogy veszélyes és nem minden orvos csinálja.
Köszönöm!
A tünetei alapján hüvelyfolyása, gyulladása van. A háziorvosnak igaza van. Nőgyógyászati szakvizsgálatra, szükség szerint hüvelykenet vagy hüvelytenyésztés vizsgálat indokolt. Az eredmény határozza meg milyen kezelésre lesz szüksége.
de így nemtudom, hogy elkezdjem e a 3. havi adagot. Köszönöm a válaszát
Új tabletta szedése esetén az várható, hogy kb. 3 hónap alatt hozzászokik a szervezet és szabályos vérzések jelentkeznek.
3 hónapon túl ritka a menszesz probléma. Ilyen esetben érdemes vizsgálatot végezni, illetve gyógyszerváltáson gondolkodni.
Az utóbbi időben többször is tapasztaltam szeretkezés utáni kontaktvérzést. Nőgyógyász az éves rákszűrés alkalmával mindent rendben talált. Tegnap az aktus kezdetén élénk piros vérzés jelentkezett és eléggé megijedtem. Mi okozhatja? Lehet, hogy a méhszájsebem miatt van?
Válaszát köszönöm!
Ha ilyen jellegű, ismétlődő panasza van, érdemes a nőgyógyászához fordulni. Méhszáj elváltozás, gyulladás, polipus, nem megfelelően nedves hüvely is okozhatja a tünetet az együttlét kapcsán.
41 éves vagyok. 2020 februárjában missed ab. volt sajnos a baba nem fejlődött és a 11. héten vérezni kezdtem. Jelenleg ismét babát várok úgy a 6.héten vagyok. Ismét vérzés, sajnos.Tegnap bementünk az ügyeletre ahol megvizsgáltak és csináltak ultrahangot. A méh száj zárt és szivhang is volt. Progeszteron exeltis 200 mg gyógyszert kaptam és rutascorbint. Szájon át szedem 2x1. Olvastam olyat, hogy hüvelyben hatásosabb. Igaz ez?
Ma egészen estig nem volt vérzésem viszont este megindult, szigorúan fekszem! Mondták, hogy vérezhetek még pár napig is akár. Többen panaszkodtak erre a gyógyszerre, hogy van ennél hatásosabb is fenyegető vetélésre. Elég jó ez a készítmény?
A progeszteron (sárgatest hormon) különböző formái használatosak a fenyegető vetélés kezelésére és csökkentik a vetélés kockázatát. 3x1- 3x2 tabletta napi dózisban alkalmazható és szájon vagy hüvelyen keresztül is hatékony. Az első trimeszterben (12. hétig) mindenképpen érdemes használni.
26+6 hetes kismama vagyok, ma voltam terhesgondozáson. Az Ultrahang vizsgálaton a baba haskörfogatát kisebbnek mérték, az alapján 25+3 hetesnek felel meg (AC 20,77, BPD 6,78, HC 24,15, FL 5,02)
Aggódom a kisebb méret miatt, és az orvos sem nyugtatott meg. A 20 hetes genetikai vizsgálaton nem volt eltérés.
33 éves vagyok, Hashimoto miatt napi 13mcg Syntroxine-t szedek, mellette normálisak a pajzsmirigy értékek, nincs egyéb panaszom vagy eltérés.
Tudok valamit tenni, hogy "behozzuk" a súlyt? Egyáltalán lehetséges? Mekkora aggodalomra ad okot egy ekkora eltérés?
Köszönöm előre is!
A magzat közvetlen növesztésére nincsen lehetőség.
Ahhoz, hogy meg lehessen mondani azt, hogy mennyire kell aggódni, további vizsgálatok szükségesek. 2-3 hét múlva indokolt a magzat méretét ellenőrizni.
Tüneteim és leleteim alapján ösztrogén dominanciát állapítottak meg nálam.49 éves vagyok a klimax közepén.Van menzeszem de össze-vissza jön meg ,hangulatingadozásaim nagyon durvák az izületeim fájnak ,fejem fáj......
trisequens nevü gyógyszert kaptam hormon pótlásra. Olvasva a gyógyszerről meglepődtem,hogy ösztrogént is tartalmaz.Nem értem ha elegendő vagy sok ösztrogénem van akkor miért nem csak a progeszteront pótolják?
Ezzel nem lesz még nagyobb az ösztrogén dominancia?
Köszönöm válaszát!
49 évesen mindenkinek ösztrogén dominanciája van, hiszen ebben az életkorban, a menopauza környékén ez mindig így van. Ez egy normális élettani jelenség.
A menopauza tüneteinek enyhítésére hormonpótló kezelést alkalmazunk (pl. a Trisequenst), mely mindig tartalmaz ösztrogén és progeszteron komponenst is.
Véleményét szeretném kérni. 23 hetes várandós vagyok. Kerti munkák során néhány kerti bútort lecsiszoltam és lelakkoztam az elmúlt héten, kinn az udvaron. Utólag jutott sajnos csak eszembe, hogy nem-e ártottam esetleg a babának vele. Néhány órás tevékenység volt a szabad levegőn, de mégis aggódom a lakk miatt. Köszönöm válaszát előre is!
Nagyon kicsi annak az esélye, hogy bármilyen ártalmat tetszett volna okozni a kisbabának.
Tisztelettel: Judit
Az Ön panaszai igen szerteágazóak, több szakterületet érintenek. Sajnos vizsgálat nélkül nem lehet meghatározni az okát.
A hugyúti panaszok miatt urológus szakorvost, a véres folyás miatt nőgyógyász szakorvost érdemes lenne meglátogatni.
A sápadtság, fokozott fáradékonyság, fogyás és emésztési panaszok miatt laborvizsgálat, hasi ultrahang és belgyógyászati vizsgálat is erősen meggondolandó (pl. gasztroenterológus).
TANÁCSÁT SZERETNÉM KÉRNI. 1 ÉVE RENDETLENKEDIK A MENZESZEM HOL 24 HOL PEDIG 35 NAPRA JÖN MEG.FÁJDALMAS DARABOS VÉRZÉS.
49 ÉVES VAGYOK TEHÁT TISZTÁBAN VAGYOK VELE HOGY EZ A KLIMAX KEZDETE.
SAJNOS AMI A NAGYOBB PROBLÉMÁM AZ AZ EZT KISÉRŐ TÜNETEK.SZORONGÁS,BELSŐ FESZÜLTSÉG,IZÜLETI FÁJDALMAK.SZORONGÁSRA ÉVEK ÓTA GYOGYSZERT SZEDEK AMI MOST NEM HAT.ORVOSOM JAVASOLTA HOGY NÉZESSEM MEG A HORMONJAIMAT MERT A KLIMAX MEGPROVOKÁLHATJA A SZORONGÁSOMAT .TÖBB HORMONVÉRVÉTELEN IS VOLTAM AZ ELMULT ÉVBEN 21.NAPON DE A CIKLUSOK MIVEL NEM RENDSZERESEK VOLT HOGY 35 NAPOS CIKLUS 21.NAPJÁN VOLT HOGY 25 NAPOS CIKLUS 21.NAPJÁN.
AZ EREDMÉNY MINDIG HASONLÓ LETT. ÖSZTRADIOL 360 KÖRÜL PROGESZTERON 2.7 2,9 KÖRÜL.
SZERETNÉM KÉRDEZNI JÓL GONDOLOM HOGY EZ A KLIMAX ELŐTTI ÖSZTROGÉN DOMINANCIA? MERT AZ ÖSZT.DOM. MINDEN TÜNETE EGYEZIK AZ ENYÉMMEL.ŐN SZERINT A PROGESZTERON HORMON PÓTLÁSA MEGOLDANÁ A PROBLÉMÁMAT?
KÖSZÖNÖM!!!LIZOKA
A változókor időszaka az ösztrogén dominanciáról szól. Nem szükséges ilyenkor ösztrogén szintet mérni, mert ab ovo a menopauza egyenlő az ösztrogén túlsúllyal. A változókor hormonális meghatározásához egyébként a ciklus 3-5. napján az FSH szint mérése szolgál. Ez alapján lehet meghatározni, hogy az adott nő a menopauza melyik időszakában jár.
A menopauzális tünetek, legyen az vérzészavar, avagy az egyéb társuló objektív és szubjektív tünetek, kezelhetőek. A pontos hormonális vagy nem hormonális kezelést nőgyógyász kolléga fogja tudni beállítani, az ön egyéni adottságaira szabva.
Kiderült, hogy magas vérnyomásom van. A háziorvos Dopegytet írt fel, mert mondtam, hogy babát szeretnénk. Azt mondta, akkor más lehetőség nincs. Legutóbb mikor ki akartam váltani, hiánycikk lett. Rendelni nem tudtak és nem is találtam egyik gyógyszertárban sem. Így mivel elfogyott kellett helyette más. Amlodipint kaptam, és azt mondta a háziorvos, hogy még ezt szedem, védekezzünk. Kardiológushoz nem küldött a háziorvos. Tényleg nincs babtervezés idejére csak a Dopegyt?
Ha esetleg mégis terhes leszek (mert a Dopegytet ciklus 2. felében hagytam abba, , akkor veszélyt jelent, hogy ezt szedem? Köszönöm!
Virág
A terhesség alatti magasvérnyomás kezelésre a legideálisabb a Dopegyt szedése. Amennyiben ez nem áll rendelkezésre, más gyógyszerek is szóba jöhetnek, mint pl. Corinfar vagy a Betaloc. Az amlodipine szedése nem javasolt. Mivel Önnek eleve magas vérnyomása van, úgy érdemes gyermeket vállalni, hogy előtte a megfelelő kardiológiai beálltás megtörténik.
Olyan problémával fordultam Önhöz,hogy a fogamzásgátló mellett nincs megvonásos vérzés immáron a második egymást követő hónapban.
Ezt a készítményt lassan két éve szedem ami egy négyfázisú fogamzásgátló.A szedésének első szakaszában jellemző volt a köztes vérzés.
30 éves nő vagyok és az előzményeim,hogy a húszas éveim eleje óta nincs saját menstruációm, illetve PCO szerkezetű petefészkek.
A terhesség kizárva.(Párom van)
Kérdéseim:
1,Doktor Úr szerint ez normálisnak mondható,hogy nem jelentkezik/jelentkezett a megvonásos vérzés?
2,Hosszú távon egészségkárosodáshoz vezethet?
3,Érdemes lenne váltani más készítményre?
Válaszát előre köszönöm.
Tisztelettel:
H.Adina
A megvonásos vérzés elmaradhat a tabletta szedése mellett. Ez nem ritka jelenség. Nem vezet egészség károsodáshoz. Egyenlőre nem érdemes váltani tablettát, tessék még várni vele.
Tisztelt Doktor Úr!
Dienille fogamzásgátlót írtak fel számomra, mely magas vérnyomás problémát okozott.
A tabletta szedése előtt sosem volt ilyen problémám. Alapvetően 110/70 a vérnyomásom.
Fogamzásgátló mellett heti szinten többször is 150-170-re is kiugrott, ezért abbahagytam 3 hónap után.
Szeretném megkérdezni, hogy ha ösztrogénmentes tablettát szednék, akkor azzal elkerülhetőek lennének e a vérnyomás panaszok. Úgy tudom, hogy az ösztrogén tartalom lehet a felelős a vérnyomás emelkedéséért. Sajnos migrénes fejfájásaim is szoktak lenni. Esetemben milyen összetételű tablettát javasolna..?
Köszönöm a válaszát!
A fogamzásgátló tablettának sajnos lehet ilyen mellékhatása, a migrénes fejfájás is előfordulhat. Inkább az ösztrogén komponens felelős ezekért a hatásokért.
Érdemes megpróbálni az ösztrogénmentes, csak progeszteron tartalmú készítményeket. A hatékonyságuk megfelelő és kevésbé várhatóak az ilyen tünetek.
2019 augusztusba és 2020 januárban missed ab műtétem volt. Minkét terhességnél nem fejlődött normálisan a magzat, nem találtak szívhangot.
Második műtét után szövettanra küldték. Ma kaptam meg a leletet. Orvossal nem tudtam még beszélni. Mit jelent ami a leleten áll. Válaszát előre is köszönöm.
Összeségében diónyi, lemezes, ill. szivacsos puha tapintású szürkésfehér szövet.
A mintából származó metszetekben necrobioticus terhességi decidua, helyenként hypersecretios jellegű endometrium részletek mellett tercier chorionboholy fragmentumokat is azonosíthatunk, amelyek bőséges mesenchimájában egy-egy centrális érátmetszet feltűnik, a felszínen pedig cytoid syncytiotrophoblastok egy-egy rétege található. A mintában malignitásra utaló jelek nincsenek.
Ez a szövettani lelet a műszeres befejezésnek megfelelő normál eredmény.
Terhességem előtt gyakran, ha mondjuk 3. kávémat ittam, éreztem, hogy a szívem már ezt az adagot is sokallja. Vagypéldául kissebb családi viták után is éreztem hogy enyhén zsibbad a szívem- néha a bal kezem. Jelenleg a terhességem 20. hetében vagyok. Voltam 12 hetesen EKG vizsgálaton és minden rendben volt a szívemmel. Az is leheteséges, hogy enyhe pánikbeteg vagyok ugyanis tömegben rosszul érzem magam, szédülök.
Eddig minden rendben volt a szívem már nem is emlékszem mikor fájt utoljára tegnap viszont a férjemmel kissé összevesztunk és aztán egész délutan zsibbadt a szívem. Azóta csak arra tudok gondolni, ha császármetszést kellene végezni rajtam, kibírná -e a szívem? Szóljak erről az orvosomnak? Néhány évvel ezelőtt többféleképp kivizsgáltattam a szívemet mert majd mindennap fájt de akkor a szívorvos azt mondta a szívem rendben van csak sokat stresszelek. Mit tegyek
A leírása alapján az Ön szíve egészséges. A tüneteit valószínűleg pszichés okok váltják ki és ez egy pszichoszomatikus tünetcsoport. Feltétlenül tessék tájékoztatni a terhességet gondozó szülész orvosát is. Szükség szerint pedig kardiológussal és ha a pánikbetegség tünetei is fellépnek, akkor pszichiáterrel is tessék konzultálni.
Pusztán ennyi információ alapján nem lehet megmondani a cysta eredetét. Sokkal több információt adna egy tapasztalt nőgyógyász- ultrahangos véleménye hüvelyi ultrahang vizsgálattal. Ott eldönthető, hogy bevérzett cysta, endometrioma, dermoid vagy egyéb petefészek daganat-e ez a képlet.
Olyan kérdésem lenne Önhöz, hogy négy hetes terhesen voltam egy fogászati digitális ct vizsgálaton mert sajnos akkor még nem tudtam, hogy várandós vagyok és ez okozhat e bármi gondot a babánál? Mindenképp elszeretnék menni egy genetikai vizsgálatra hogy megnyugodjak.
Előre is köszönöm a válaszát!
A korrekt válaszhoz pontosan ismerni kell az utolsó menszeszt, fogantatás időpontját, a CT pontos idejét, típusát, időtartamát.
Hüvelyi ultrahanggal lehetséges jó közelítéssel megállapítani a terhesség korát és genetikai tanácsadásra érdemes elmennie ezen adatokkal.
12 hetes várandós vagyok. Az egyik szememen tegnapra kissé feldagadt a szemhéjam, pislogásra fáj, árpa van kialakulóban. Épp túl vagyok egy vírusferzőzésen, sokszor előfordul velem utána ilyen, amit kamillával és Septosyl kenőccsel szoktam kezelni.
A Septosyl kenőcsöt használhatom most is, nem árt a babának?
A tájékoztató szerint nem szívódik fel, de a háziorvosom a várandósságom alatt semmilyen nem mer javasolni nőgyógyász beleegyezése nélkül.
Köszönöm segítségét előre is!
Igen, a kenőcs helyi használata engedélyezett, nem okoz problémát a magzatnak.
Cytológiai leletemen vegyes hüvelyflóra került kimutatásra.
Az orvos telefonon Lactofeel gél használatát javasolta.
A vizsgálat, mintavétel előtt, panaszaim nem voltak.
Ön szerint is elegendő a probiotikus gél kúraszerű alkalmazása, vagy indokolt lehet további kezelés is.
Köszönöm szíves válaszát!
A hüvelyi probiotikus kezelés általában elegendő az ilyen típusú hüvelyflóra problémákra.
Jelenleg 18hetes terhes vagyok van egy hàrom èves fiam. Ma dèlutàn jàtszottunk ès a hasamon volt egy plüss ès ahogy vette le a màsik kezèvel vagyis tenyerèvel kicsit megnyomta a hasam. Rajta volt a kezem a,hasamom igy nem tudta nagyon megnyomni. Nem fàjt a babàm is mocorog, de azóta ezen agyalok hogy mekkora ütès àrthat a babàmnak. Illetve ennyitől màr megrepedhet a magzatburok?
Köszönettel: Agnes
Ennyiből nem tud megrepedni a magzatburok. Nem érdemes izgulnia.
37 éves vagyok, sosem voltam terhes. Menstruációm eddig rendszeres, szabályos volt. Az utóbbi két hónapban kezdett 2-3 napos késéssel kezdődni. Fogamzásgátló készítményeket (tabletta, spirál) nem használok. 5 éve hagytam abba a fogamzásgátló tablettát hüvelyszárazsaág miatt. Egy éve szingli vagyok. Nincsenek betegségeim, normál testalkatú vagyok, káros szenvedélyektől mentesen élek, igyekszem egészségesen táplálkozni.
December 20-n ultrahang vizsgálaton voltam, mert hasi fájdalmaim voltak. A vizsgálat egy 6 cm átmérőjű cisztát állapított meg az egyik petefészkemben. Két éve voltam utoljára nőgyógyászati szűrővizsgálaton. Akkor a doktornő pár, egy-egy centiméter átmérőjű cisztát látott. Ezek valamelyike lett ilyen hatalmas. Kérem Önt, hogy írja meg nekem ilyenkor mi a teendő! Meg vagyok szeppenve. Műtötre lesz szükségem?
Köszönöm az idejét és a figyelmét.
Zsuzsanna
Először egy ultrahang diagnosztikában jártas Nogyogyasz szakemberhez kell fordulni, aki pontosan leírja a cysta típusát. A további teendők a pontos ultrahangos leírás függvényében határozhatóak meg.