Kedves Éva!
Élettársam 20 hónapja előzetes letartóztatásban van! Gyermekünk 15 hónapos! Crohn-beteg vagyok! Anyagilag nagyon rosszul álluk,mivel csak GYES-t kapok és lakáshitelem is van! Jelenleg a nyugdíjas szüleim támogatnak minket! Mióta a párom bekerült pszichológushoz járok! Sokat segít,főleg a beszélgetések miatt,de sajnos csak ritkán tud fogadni! A környezetemben nem sok ember maradt,akivel megoszthatnám a gondolataimat,a családom pedig nem vevő az ilyen beszélgetésekre! Nagy szükségem lenne kiadni magamból a dühöm,haragom,amit a párom iránt érzek! Időközben kiderült,hogy amivel vádolják a párom nem ő követte el,de a bizonyítás nem sikerült eddig,első fok sem történt még meg! 1 éve hallgatom,hogy a következő tárgyaláson hazajöhet! Eddig 13 volt,mindegyiknél rákészültem,hogy újra együtt lesz a család,és mindegyik után összezuhantam hogy mégsem! A bizalom elvesztése,a bizonytalanság a jövőt illetően,a nehéz hétköznapok a gyereknevelésben,a szüleim elnyomása az anyagi támogatásuk miatt,a lakóhelyem megjegyzései felemésztenek! Minden napom azzal telik,hogy azon aggódom mi lesz velünk,a kislányommal,a betegségemmel? Megvárjam-e a párom vagy kezdjek új életet? Abban kérem segítségét,hogyan vészeljem át a hétköznapokat,hogyan maradjak kiegyensúlyozott? Van-e valami módszer,amit alkalmazhatnék? A sportolást már félig-meddig elkezdtem! :) Köszönettel:Sz Zs E