Kedves Éva! A 13,5 éves fiam tanulmányi eredménye az előző években kitűnő volt, azonban most, 7. osztályban nagyon sokat romlott. Önállóan készült az órákra - amikor készült - és én úgy gondoltam, ez elég. Már nincs szükség a lecke felkérdezésére. Tévedtem. A tanárok javaslatára, akik azt mondták, h. értelmes, jó eszű gyerek, nincs szükség korrepetítorra, naponta elkezdtem felkérdezni a tanulni valót. Ekkor javulás volt tapasztalható a tanulmányi eredményében. Abbahagytam a felkérdezést. Néha be-be csúszott egy rosszabb eredmény. Ekkor mindig elmondtam neki, hogy nagyon haragszom rá, mivel ideje és esze is lenne a tanuláshoz, de mindig kihangsúlyoztam, hogy ettől még ugyanúgy szeretem, mint eddig és örökre is fogom szeretni. Csak most haragszom rá, mivel ő is tudja, h. mennyire fontos a jó tanulmányi eredmény a továbbtanulás miatt. És itt jött a hideg zuhany, azt mondta, hogy őt nem érdekli a továbbtanulás és a tanulás sem. És azt sem tudja, hogy mi akar lenni és hová szeretne továbbtanulni.
Egyedül nevelem a fiamat. Amit tudok és úgy gondolok, hogy szükséges, megadom neki. De bizonyos dolgokban szigorú vagyok hozzá: első a tanulás; mindig mondja meg, ha valami baj történt - még ha ő csinálta is, mert akkor azonnal megpróbálhatjuk orvosolni; mindig tudjak róla, hogy hol van; nincs lófrálás a plázákban.
Megengedtem, hogy megnövessze a haját - kivéve ha nem lóg a szemébe; a neki tetsző ruhákat vesszük meg (amit a pénztárcám enged); biciklizni járhat a barátaival suli után; hétvégén számítógépezhet. Tudom, ebben is vannak azért tiltások.
Az édesapjával tartják a kapcsolatot, de ő egyáltalán nem veszi ki a részét a nevelésben. Soha nem kérdezi meg, hogy hogy van a fia, mi a helyzet vele az iskolában. Neki már van új családja, két kis gyereke. Sajnos soha nem volt egy felnőtt gondolkodású, bár én vártam, hogy felnő. Sajnos nem történt meg. De nem is lehet rá számítani, nem egy minta apakép a fia számára ( az alkohol problémák is hozzájárultak szerintem ehhez ).
Sajnos és vagyok egy személyben a szigor és az engedékenység is. Nagyon nehéz, de próbálkozom. Most azonban feladni látszom. Ma reggel a fiam elmondta, hogy elfelejtett szólni a pénteken kapott 1, és 3 jegyeiről. Miután megkérdeztem, h. biztos, h. elfelejtette vagy azért nem szólt, hogy ne tiltsam el a számítógéptől, igent mondott. Már többször megbeszéltük, hogy soha nem hazudunk egymásnak és őszinték vagyunk, mivel mi vagyunk egymásnak. És egy embernél nagyon fontos a becsületesség. Azt mondta, félt, hogy megint büntetésbe kerül - eltiltás a számítógéptől. De a lelkiismerete reggelre azt akarta, hogy szóljon. Nagyon leszidtam (sajnos v. sem, de sírtam is - a csalódottságtól). Viszont el kellett indulnunk dolgozni, suliba, nem volt idő a részletes megbeszélésre.
A kamaszkor neki is, nekem is nagyon nehéz. Próbálkozom, de mindig valami falba ütközöm. A nemi változást, ezzel kapcsolatos kérdéseit bátran felteszi, megbeszéljük.
Sajnos nem vagyunk az Ön közelében, hogy személyesen találkozhassunk.
Ön szerint mit csinálok rosszul, hogyan vehetem rá a tanulásra, az igazmondásra való visszatérésre.
Köszönettel: Andrea