Előfordult, hogy a pácienseket egy másik intézménybe kellett átszállítani, mert nem volt az osztályon ügyeleti időben szülész-nőgyógyász
Az újbudai Szent Imre Kórházban olyan mértékű a szakorvoshiány, hogy már két válságtanácskozást is összehívtak. A Hvg360 írról írt, hogy olyan kevesen vannak a nőgyógyászaton, hogy már nem nagyon tudják ellátni az ügyeleteket.
A lap úgy tudja, az osztályon dolgozók többször is jelezték a problémát, megoldás azonban még nincs. A helyzet csak fokozódott a napokban: olyan is előfordult, hogy a pácienseket egy másik intézménybe kellett átszállítani, mert nem volt az osztályon ügyeleti időben szülész-nőgyógyász.
Az Országos Kórházi Főigazgatóság a lapnak azt a tájékoztatást adta, hogy az intézmény "lemondta az akut esetek felvételét”, a „betegutak szervezéséről” pedig az Országos Mentőszolgálat intézkedett a bejelentés után.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik."Az elmúlt hónapokban öt szülész-nőgyógyász szakorvos és hat rezidens egészségügyi szolgálati jogviszonya szűnt meg. Két szakorvos jelenleg a felmondási idejét tölti, két kollégánk pedig szülési szabadságra megy” - írta a lapnak az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Hozzátették, hogy "a budapesti vezető kórházak támogató együttműködésükről biztosították” a Szent Imre Kórházat. A problémát helyettesítő szakorvosok átirányításával oldanák meg.
A lap információi szerint hosszú távon nehéz lesz ezt megoldani, hiszen több kórház is küzd a szakorvoshiánnyal. Úgy tudják, felmerült az is, hogy a kórház kevesebb ügyeletet lásson el, a többi alkalommal pedig egy másik kórházba irányítsák a kismamákat.
Korábban arról írtunk, hogy tíz szülésznő mondott fel egyszerre a Szent Imre Kórházban. Távozásuk oka az volt, hogy az intézményben 2022. november elsejétől a választott szülésznők a beosztásukon kívül nem lehetnek jelen a szülésekkor.
Indexkép: Google Maps
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)