Az ausztrál édesanya egészséges ikreknek adott életet pár napja, így most már 10 gyermeket nevel a férjével, akik közül mindegyik 10 év alatti. Az anyuka, Annie Tupou már bőven a második trimeszterben járt, amikor kiderült a várandóssága, amit először el sem akart hinni.
„Nem szédültem, nem voltak tipikus, terhességre utaló jelek. Néha fáradt voltam, de igazából ennyi, a hasamon sem vettem észre semmilyen változást.” – mondta. Annie férje viszont aggódott a nejéért, ezért foglalt neki időpontot egy orvoshoz, aki azonnal megállapította, hogy a nő hat hónapos terhes.
Felocsúdni sem volt ideje az anyukának, ugyanis egy héttel a terhesség megállapítása után beindult a szülés. „Azt hittem, csak Braxton Hicks-féle összehúzódásaim vannak, nem is nagyon törődtem velük. Lefeküdtem aludni, de csak nem maradtak abba, így elmentem a mosdóba, ahol már éreztem, hogy szinte kint van a baba feje.” – nyilatkozta. Azonnal bekapcsoltak az ösztönei, volt annyi lélekjelenléte, hogy felhívja a mentőket, és pár törölközővel körbevette magát, hátha a baba megszületne, még mielőtt kiérnek.
Carly Waters által készített videóból a 9news.com.au oldalról
Szerencséjére az újszülött egészségesen világra jött, a mentők is időben megérkeztek, így a közeli kórházba szállították őket. Az anyukának erős fájdalmai voltak órákkal a kórházba érkezés után is, azt gondolta, hogy a placenta okozza őket. „Több szülésznő is odarohant hozzám, majd közölték, hogy nem a méhlepény miatt vannak még komoly fájásaim, hanem egy másik baba miatt.” – mondta Annie. Az újdonsült anyuka szinte sokkot kapott, azonban a második baba is egészégesen megszületett két órával a testvére után.
A gyors doktori reakcióknak köszönhetően mindkét kislány a körülményekhez képest jól van, azonban valószínűleg csak hónapok múlva hagyhatják el a kórházat. Annie szerint hosszú idő lesz számára is a felépülés mind testileg, mind lelkileg, ám a két kislányt Isten ajándékának tekinti.
Indexkép: Fallon Michael/Unsplash.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)