"Mi ez a fekete kör?"
Egy édesanya az Instagram oldalán osztotta meg a történetüket. 2021. június 23. volt az a nap, ami örökre megváltoztatta az életét. Éppen a 12. heti ultrahang vizsgálaton vett részt, amikor egy fekete foltra lett figyelmes a monitoron.
Azonnal meg is kérdezte az orvost, hogy mi az a fekete kör, és közben a szíve majd' kiugrott a helyéről.
Az orvos először azt a választ adta, hogy az ott a fia hólyagja. Az anya azonban érezte, hogy valami nem stimmel vele, ezért rákérdezett, hogy miért olyan nagy, és további magyarázatra várt.
Kiderült: a baba az alsó húgyutak elzáródásától szenvedett, problémái voltak az ürítéssel, és ez károsította a veséjét.
A magzat emiatt nem tudott megfelelően fejlődni, ugyanis a veséi nem termeltek vizeletet, ami egyébként a magzatvíz természetes összetevője.
Az egyetlen megoldás a várandósság alatti műtét volt
Az orvosok közölték az anyával, hogy ha meg szeretné menteni a babája életét, akkor az egyetlen megoldás a műtét. A nő egy úgynevezett amnioinfúzión esett át: ez azt jelenti, hogy a magzatvízbe sóoldatot és glükózoldatot juttattak, ez pedig javított a magzat állapotán.
Az anya azt mondta: "a magzatvíz-infúziós sebészeti hegeim örökre emlékeztetnek majd arra, hogy megmentettem a gyermekem életét, és hogy ezek után mi ketten már tényleg bármit elérhetünk!"
A kisfiú már egy éves, transzpantációra vár
A szülés után a kisfiú katétert kapott dialízis miatt. A mai napig szüksége van rá, mert a veséi most sem működnek jól, ezért jelenleg transzplantációra vár. Már elmúlt egy éves.
"Ahogy Josiah-t a karomban tartom és látom, hogy milyen jól van, arra gondolok, hogy milyen hálás vagyok mindenért. Lehet, hogy sokat aggódtam, de egy dologban sohasem kételkedtem, hogy Josiah meg tudja csinálni!" - mondta az édesanya.
Indexkép: MedicalPrudens képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)