Egy ritkán látható, rendkívül izgalmas kortárs cirkuszi előadássorozattal találkozhatunk szeptemberben Veszprém terein. Négy ország cirkuszművészei alkotnak közösen négy köztéri előadást, négy napon, Veszprém négy különböző közterén. A program szervezője a budapesti Inspirál Cirkuszközpont csapata, akik kortárs cirkusz, az „újcirkusz" hazai terjesztése terén vállalnak már 20 éve kimagasló szerepet. „Annak idején azzal a küldetéssel hívtuk életre az Inspirál Cirkuszközpontot, hogy erős művészeti profil kialakításával igyekezzünk egy nyitott alkotótérrel, inspiráló előadások létrehozásával népszerűsíteni a kortárs cirkuszművészetet" – mondta Gallyas Veronika, a cirkuszközpont vezetője.
Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kiemelte: „A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat nagyon sok minden mellett azt is bebizonyította, hogy a művészet, a kultúra jóval több, mint időtöltés, jóval több, mint pusztán nyári, illetve őszi szórakozás. Az Inspirál Cirkuszközpont artistái talán az egyik legjobb példája annak, hogy egy szakma összetartása újabb közösségeket, újabb kapcsolatokat teremt az Európa Kulturális Fővárosa kezdeményezés negyvenéves történetében."
A veszprémi előadássorozat nemzetközi csapatában - a hazai művészek mellett – részt vesznek majd a Kijevi Cirkuszakadémia cirkuszművészei, valamint görög artisták a Monokyklo stúdió szervezésében. A művészeti munkát pedig a francia Albin Warette, a toulousi cirkuszegyetem dráma tanára, színész és színházi rendező vezeti. „A Together! cirkuszművészeti sorozatot nemrég nagy sikerrel mutattuk be a görögországi Elefsinaban, mely Veszprém mellett idén szintén és Európa Kulturális Fővárosa, így a két előadás egyfajta hidat képez a két főváros között" – tette hozzá az Inspirál Cirkuszközpont vezetője.
Fotó: Adolfné Marder Éva
A VEB2023 keretében már három éve zajló Cirkollektív elnevezésű programsorozat kifejezetten a cirkusz általi közösségi bevonásra koncentrál. Számos rendezvényen tanulhattak zsonglőrködést, akrobatikát Veszprém lakói, a helyi művészeti közösségekkel szoros munka zajlott, hogy a cirkuszművészet és a cirkuszpedagógia eszközeit a leginkább integrálhassák munkájukba. Ők most a Together! performanszaiban és programjaiban is helyet kapnak – tudtuk meg a főszervezőtől.
A szeptember 17-23-között zajló cirkuszünnep keretében lesz majd rendhagyó cirkuszi városnézés artistákkal, valamint faltánc a várfalon és a Függőkertben. Az eseménysorozat izgalmas produkciója a 'Circus Live Museum' lesz és 23-án érkezik a „nagy finálé" a közönség részvételével Veszprém belvárosában. „Az előadások köztéren kerülnek megrendezésre, nyilvános próbák majd esti fellépések formájában, amit a járókelőket bevonó aktivitások kísérnek. Így az odalátogatók tanúi és résztvevői lehetnek a művészi alkotásnak. A cirkuszi mozgás - a légi- és talajakrobatika, egyensúlyozás, zsonglőrködés – nyelvén szólunk, a különböző látványos függesztések, szerkezetek, szerelések és azokon bemutatott produkciók által mutatjuk meg magunkat" – mondta Gallyas Veronika.
Fotó: Adolf Mihály
A Together! projekt a Creative Europe európia program keretében is finanszírozásával valósul meg.
Website: www.inspiralcircus.hu
Nyitókép: Adolfné Marder Éva
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)