ZENE
A Fishing továbbra is a legjobb alternatív és underground élőzenei produkciók rendezvénye. A legfiatalabbaktól (Carson Coma, Krúbi, Esti Kornél, Blahalouisiana, Csaknekedkislány, Elefánt, Bohemian Betyars, Analog Balaton, Deva, Platon Karataev, Ricsárdgír) kezdve a régebb óta kedvelt produkciókon (30Y, hiperkarma, Vad Fruttik, Kiscsillag, Péterfy Bori & Love Band, Bëlga) át ott lesznek a legkedveltebb hip-hop előadók (Beton.Hofi, HOLI, 6363, De:Nash) is. Először lép fel a Fishingen a Szűcs, azaz Szűcs Krisztián, a HS7 frontemberének zenekara, a Mitsoura, a KFT, a Muzsikás, a Balaton (akik a Víziszínpadon is játszanak) és a Kontroll Csoport. Ez persze csak a jéghegy csúcsa, hiszen 4 nap alatt összesen több, mint 130 zenei produkciót, többek között különleges összeállásokat, más fesztiválon nem látható formációkat is megnézhet Orfűn a közönség, a részletes program itt tekinthető meg.
SEMMI TISZTÁS – az új helyszín
A Semmi tisztás a fesztivál feletti erdőben egy olyan új nem zenei helyszín, ahol nyugalom és csendesebb programok várják a közönséget. A nap jógával indul, mélyrelaxációval és handpan hangutazással folytatódik, majd a Szendrői Csaba (Elefánt) nevével fémjelzett közös olvasásra (Olvasni szabad!) invitálják a fesztiválozókat. Az érdeklődők kora délután izgalmas beszélgetéseket hallgathatnak meg a Dalfutár alkotóival, zeneipari háttérmunkásokkal vagy menő kliprendezőkkel. A fesztivál mozija is ide költözött, ahol a közönség sötétedéskor a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóinak rövidfilmjeiből láthat válogatásokat – minden este egy filmes és egy animációs blokkban.
FOO ALKOHOLSTRATÉGIA
A Fishing on Orfű az első könnyűzenei fesztivál, amely felelős alkoholfogyasztásra buzdítja vendégeit a FOO ALKOHOLSTRATÉGIA program segítségével - összhangban a Civil kitelepülők idei fő témájával, az addiktológiával. A FOO ALKOHOLSTRATÉGIA célja, hogy rávilágítson: a kontrollált és átgondolt alkoholfogyasztás hosszabb bulihoz, több élményhez és kellemesebb másnaphoz vezethet. A kezdeményezés kapcsán a fesztivál szórólapokkal és pultokba kihelyezett táblákkal segíti a látogatókat - a felelős alkoholfogyasztással kapcsolatos gyakorlati tippekkel. A Fishing célja, hogy vendégei a lehető legjobban érezhessék magukat Orfűn – alkoholfogyasztás mellett is!
MŰANYAGMENTESSÉG, KÖRNYEZETTUDATOSSÁG
A fesztivál folytatja törekvéseit, hogy a lehető legkisebb legyen ökológiai lábnyoma: idén már csak repoharakat, valamint 100%-ig lebomló PLA-ból készült feles- és borospoharakat használnak a rendezvényen. A melegkonyhás kitelepülők sem használhatnak műanyagot, helyette fa és papír eszközök segítségével étkezhetnek a vendégek. És természetesen továbbra is folyamatosan szedik, gyűjtik és helyben válogatják a fesztivál szemetét, amit szelektíven szállítanak el a helyszínről.
OFF-PROGRAMOK
A Fishing méltán népszerű szabadidőprogramjai közül már rengeteg betelt, aki a fellépőkkel túrázna, az a P.A.S.O.-val fröccsözhet, Varga Liviusszal, Szűcs Krisztiánnal, vagy Leskovics Gábor Lecsóval és Dióssy Ákos Dióval pedig sörtúrára indulhat. Az utolsó jegyek itt érhetők el.
CIVIL LIGET
A Fishing civil kitelepülőinek fő témája idén az addiktológia, azon belül az ártalomcsökkentés, a függőségekkel való küzdelem, a prevenció. A kibővített Civil Ligetben 7 szervezet (Bázis Addiktológiai Szolgálat, Bulisegély Drogambulancia (Menedék), Egészségliget, Ifjúsági Lelki Elsősegély, INDIT közalapítvány, Mensa, Társadalomklinika) képviselteti majd magát, akik napközben számos tartalmas programmal, beszélgetéssel és workshoppal készülnek a témában. A FOO ALKOHOLSTRATÉGIÁHOZ kapcsolódóan az alkohol történetével, veszélyeivel és kockázataival kapcsolatosan is itt tájékozódhatnak az érdeklődők. Minden további információ a Civil Ligetről ITT található meg.
GASZTRO
A Fishing híres gazdag borkínálatáról, változatos melegkonyhás kitelepülőiről, minőségi kávéfelhozataláról. 2022-ben 10 borászat és 30 gasztrokitelepülő kínálatából választhatnak a vendégek, a fesztivál pedig gondolt a vegán, lakto-vegetáriánus, laktóz intoleranciában szenvedő vagy esetleg gluténmentesen étkező vendégekre is. Reggeli idén már 4 kitelepülőnél is fogyasztható, míg minőségi kávéhoz már 6 helyen is hozzájuthatnak a vendégek. Bővebb információ a vendéglátásról ITT található meg.
A 14. Fishing on Orfű 2022.06.29-én délben nyitja meg kapuit. A rendezvénnyel kapcsolatban minden fontos információ megtalálható a www.fishingonorfu.hu weboldalon.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)