– Még nagyon pici vagyok, de a doktor bácsinak muszáj megvizsgálnia! – Akár ezt is mondhatná a Budapesti Állatkert nemrég született kis panda bébije, akiről csütörtökön tette közzé az első képeket a Fővárosi Állat- és Növénykert. A felvételek az ilyenkor esedékes állatorvosi vizsgálat során készültek, amelynek során azt is megállapították, hogy a kölyök hím ivarú.
A jövevény nemrég múlt egy hónapos, vagyis az ország állatkertjeiben élő kis pandák közül jelenleg ő a legfiatalabb, és így a legkisebb is. Noha még nem tartózkodik folyamatosan a kifutóban, időnként már előmerészkedik az odúból, s ilyenkor az Állatkert látogatói is megcsodálhatják.
A vörös panda, illetve vörös macskamedve néven is ismert kis panda (Ailurus fulgens) Ázsia szívében, a Himalájában és az attól keletre eső hegyvidékek erdőségeiben őshonos. Veszélyeztetett faj, melynek természetvédelmi célú állatkerti szaporítását nemzetközi tenyészprogram hangolja össze. A Fővárosi Állat- és Növénykert – Magyarországon elsőként – 1990 óta foglalkozik ezzel az állatfajjal, és a hazai állatkertek közül elsőként is sikerült szaporítani őket 1992-ben.
A most született kölyök anyja, a tízéves Auróra már tapasztalt szülőnek mondható, ám párja, a kétesztendős Bendegúz most először lett apuka. Figyelembe véve, hogy a kis pandák általában 18 hónaposan érik el az ivarérettséget, a vemhességi idő pedig 4-5 hónap szokott lenni, Bendegúznál fiatalabb apaállat nem is nagyon képzelhető el.
Az új kis panda kölyök mellett sok más kisállattal, illetve változatos programokkal készül az Állatkert a közelgő születésnapjára. A Fővárosi Állat- és Növénykertet ugyanis 1866. augusztus 9-én, a déli harangszóra nyitották meg, így idén már a megnyitás 155. évfordulóját ünnepli a világ egyik legrégebbi állatkertjének számító városligeti intézmény. A tulajdonképpeni születésnap, azaz augusztus 9-e hétfőre esik, de a születésnapi programok már a megelőző két hétvégi napon elkezdődnek, vagyis augusztus 7-túl 9-ig, szombattól hétfőig tartanak.
(a kép kattintásra nagyobb méretben nyíliik meg)
A részletes születésnapi programkínálat az Állatkert honlapján: https://zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/programnaptar/2021-08-07-155-eves-az-allatkert
Az Állatkertben a május elsejei újranyitás óta valóságos „baby boom” szemtanúi lehettek a látogatók, hiszen számos állatnál jöttek világra kölykök és fiókák. Közülük a legnépszerűbb továbbra is Samu, az április 24-én született kiselefánt, de sokan megcsodálják Rezsőt, a június 28-i születésű kistapírt és a júliusban kikelt 21 flamingófiókát is. Rajtuk kívül gyermekáldás volt még a Bennett-kenguruknál, a tatuk közé tartozó matakóknál, a lajhároknál, az éji majmoknál, a törpemongúzoknál, az ázsiai vadkutyáknál, a prérikutyáknál, a nagy maráknál, a vízidisznóknál, az üregi baglyoknál, a tarvarjaknál, a koronásdarvaknál, a rózsás és a borzas gödényeknél, a fekete hattyúknál és több más állatnál is.
Fotók: Bagosi Zoltán
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)