Ha nem mondhatod el senkinek... mondd el hát mindenkinek! - A te írásod is megjelenhet a Családineten

A pszichológia, mint jogi fegyver!

Egykori tanítómesterem, a belgyógyászati tankönyv írója, Petrányi Gyula professzor gyakran mondta és tanította, hogy „az orvos soha nem lehet bíró”. Az orvos feladata a beteg panaszai és vizsgálati leletei alapján alaposan mérlegelt korrekt diagnózis és az ezt követő a kor szintjén álló gyógykezelés. Ez még akkor is igaz, ha a diagnózis gyógyíthatatlan betegséget jelez, hiszen ilyenkor sokszorosan meg kell fontolni, hogy miképpen közöljük a beteggel. Ne érezze azt, hogy esetleg ítéletet hall tőlünk, hanem segítő társat kaphat, aki hosszan, gyakran a haláláig elkíséri. Összegezve ”nyújtsunk segítséget az előttünk távozóknak!” Nagyon sok ilyen esetről írhatnék, de most egy aktuális kérdésre kívánom felhívni a figyelmet. Mindenek előtt le szeretném szögezni, hogy a soraim nem a pszichológia vagy a pszichiátria ellen irányulnak, hiszen mindenkor vallottam a test és a lélek holisztikus egységét, miként ezt a „Mindennapi Pszichológia” nevű folyóiratban leírt publikációim is jelzik. Az utóbbi években nem csupán az USA-ban, hanem hazánkban is terjed a pszichológiai és pszichiátria vélemények felhasználása az igazságügyi eljárásokban. Az talán már sokak számára ismert, hogy milyen kirakatperekre került sor Johnny Depp és felsége Amber Heard ügyében. Emlékszünk rá, hogy ez volt az a rágalmazási per volt 2022. április 11. és június 1. között, amelyben hatalmas kártérítés összegekről (50 millió dollárról döntöttek). A perben szexuális bántalmazás miatt ítélték el a színészt, majd később kiderült, hogy az egész rágalmazásnak bizonyult és a hatalmas kártérítési összeget a volt feleség nem kapta meg. Az ügy részleteire nem célszerű kitérni, de arra felhívta a figyelmet, hogy szexuális bántalmazás vagy vélt bántalmazás miatt lehetséges pereskedés a jelentős nyereség elérése érdekében. Ebben az esetben végül bizonyíték hiányában pszichiátriai vélemény alapján nem születhetett elmarasztaló ítélt. Több hasonló esetet idézhetnék fel. Ezek közül számomra legemlékesebb az volt, amikor Debrecenben korábbi ismerősömet, Balla Irmát brutálisan, lakásában megölték. A bűnténnyel fiát S.S.-t vádolták meg és a pszichológiai vélemény alapján 12 éve fegyházra ítélték, pedig a fia nem is volt a gyilkosság idején a városban! A bíró úgy indokolta a döntést, hogy „ ki más követhette el a gyilkosságot, ha nem ő?”.Később (2 év után !!!) az ártatlanul elítélt férfi szabadult, de életét érthető módon kettétörte ez a kíméletlen és igazságtalan eljárás. Az anyagyilkost a rabtársa sem kímélik!
Sajnos az egészségügyben sem jobb a helyzet. Talán tanulságos lehet az elmúlt évekből származó tragikus történet, amelyet „nem mondok el senkinek, elmondom hát mindenkinek”. A kollégámat évekkel ezelőtt egy kb.30 éves nő kereste fel meddőségi problémával, amelynek hátterében korábbi betegségei (endometriozis, ill. más hormonális zavar) állhattak. A szakszerű vizsgálat után (ebbe beletartozott a tejcsorgás miatt emlővizsgálat is) a felajánlott további vizsgálatokba viszont nem egyezett bele, az esetleges lombik programról pedig hallani sem akart. Ezt követően szexuális molesztálás miatt feljelentést tett. A molesztálásnak semmi bizonytéka nem volt, egyedül egy pszichológiai vélemény. Ez minden bizonnyal egyértelmű rágalmazás elegendőnek bizonyult jelen jogi rendszerünknek a vádemeléshez és az ítélethez. A bíróságon csak ugyanazon a pszichológusnő részletes álláspontját, diagnózisát véleményét vették alapul (a másik ezzel ellentétes véleményt nem vették figyelembe) és a kollégát szabadságvesztésre ítélték.
Érhető módon karaktergyilkosságot és az ítéletet el nem elfogadó kolléga stresszbe, majd depresszióba került és végül öngyilkosság gondolatával foglalkozott!
Később kiderült, hogy számos pszichológiai tesztet végeztek nála beleértve a Szondi-tesztet is. Jóllehet, hogy a Szondi-teszt nem állja ki a modern tudományosság próbáját. A legtöbb pszichológiai teszt – így a Szondi-teszt is – a személytől számos válasz adását követeli meg, és egy adott tulajdonságra a vizsgált személy több válaszából következtet. A pszichológiai tesztekkel szemben támasztott egyik tudományos követelmény, hogy ha a tesztet az adott (jelen esetben magyar) lakosságot jól reprezentáló mintán felveszik, akkor azok a tesztre adott válaszok, amelyek a teszt alkotói szerint azonos pszichológiai tulajdonságot tárnak fel, nagyjából azonosak legyenek. Például ha egy teszt tíz kérdéssel méri a társaságkedvelés pszichológiai tulajdonságát, akkor elvárható tőle, hogy az azt kitöltő egyes emberek nagyjából hasonlóan válaszoljanak mind a tíz kérdésre. Ha egy-egy ember összevissza válaszol a tesztfejlesztők szerint egy tulajdonságot mérő kérdéssora, akkor a kutatók azt a következtetést vonják le, hogy a kérdéssor nem mérhet valamilyen egységes tulajdonságot.
Számos klinikai pszichológus személyes benyomására hagyatkozva ennek ellenére úgy gondolja, hogy a teszt működik, hatékony segítségnek tartja (még kétprofilos változatában is) a diagnózis felállításában, a pályaválasztási tanácsadásban és a pszichoterápiás munka tervezésében. A bűnügyekben azonban nem használható fel.
Ebből számos dolog következhet:
• Dr. Szasz nemzetközileg elismert szerző, aki több mint 30 könyvet írt. Rendelkezik a kellő tapasztalattal és tekintéllyel ahhoz, hogy kijelentse, hogy a pszichiátriai szakma következetesen aláásta kultúránk alapjait: az egyéni felelősséget, a teljesítmény iránti elvárásokat, az oktatást és az igazságszolgáltatást. Szerinte a lényeg, hogy „...a pszichiáterek nagymértékben felelősek azoknak a problémáknak a megteremtéséért, amelyeket látszólag meg akartak oldani”.
• Igaza lehet Karl Menningernek: az utóbbi időben bíróságokon a megsokasodott a pszichiátriai szakvélemények igénybevétele az Egyesült Államokban, majd hamar elterjedt az egész világon. Ennek a trendnek az igazságszolgáltatásra kifejtett halmozódó hatása azóta is világszerte foglalkoztatja a jogtudósokat, kriminológusokat és a jogi közfelfogás szakértőit. Mindannyian egyetértenek, hogy ez a forradalmi hatás nagymértékben csökkentette az emberek bizalmát abban, hogy az igazságszolgáltatási rendszer képes gyors és méltányos igazságot szolgáltatni.
• Rees J.R. szemérmetlenül nyíltan jelentette ki: „A közélet, a politika és az ipar mind a befolyási körön [a pszichiátriáén] belül kell, hogy legyen. ... Ha be akarunk szivárogni más emberek szakmai és társadalmi tevékenységeibe, úgy gondolom, utánoznunk kell a totalitáriusokat, és szerveznünk kell valamilyen ötödik hadoszlopszerű tevékenységet! ... Legyünk tehát mindannyian nagy titokban »ötödik hadoszlopbeliek «!” Rees úgy tartotta, hogy a jog és az orvostudomány a „két legnehezebben megtámadható” terület.(The role of psychiatry and the social sciences in world affairs (J.R: Psychiatry . 1952 Feb;15(1):1-13. doi: 10.1080/00332747.1952.11022853).

Ezek után talán nem csoda, ha kollégáimnak erre a szomorú helyzetre felhívom a figyelmét. A tragikus az, hogy az egészségügyi ellátás (főleg a COVID óta) egyre személytelenebbé vált. A betegek joggal panaszkodnak, hogy telefonon sem tudják kezelő orvosaikat elérni. Ha sikerül, a vizsgálatok is személytelenné váltak, egy-egy laboratóriumi tesztre, Rtg-re szorítkoznak!. Ilyen elkeserítő körülmények között, hasonló eljárásoktól tartva sokan nem kívánok dolgozni, amikor a segítségre szoruló betegben a potenciális feljelentőt kell látni, akkor azt kell mondanom:ebből elég! Az (Egész)ségből elveszett az EGÉSZ , az (I)GAZSÁG-SZOLGÁLTATÁSBÓL pedig elveszett az I!

Prof. Dr. Balázs Csaba