Hogy gyakrabban ejtek el dolgokat másoknál, sűrűbben török össze ezt-azt, az már nem újdonság. Az viszont, hogy a gyerekek számára kialakított balatoni pancsoló öböl mellett is képes voltam olyan balesetet szenvedni, aminek fekvőgipsz lett a vége, az már engem is meglepett - s mivel velem így történt 30 éves létemre, bármikor előfordulhat a gyerekekkel is, ha egy picit elkalandozik a figyelmetek.
Veszélyes pancsoló öblök - sziklarakás a víz alatt
A balatoni szabad strandok nagy részét sziklás part szegélyezi, a vízbe általában hosszabb vagy rövidebb stégeken juthatunk. Ilyenkor a szikláknak a közelébe sem kerülünk, és ha megtanítottuk a kicsiknek, hogy ne merészkedjenek az éles kőrakásokhoz, akkor nem kell emiatt aggódnunk. Azonban könnyedén előfordulhat, hogy zátonyra futunk, ha egy kicsit figyelmetlenek vagyunk.
A partmenti sziklarakás egy része alig látható a víz sötét színe miatt
Itt nincs lépcső, és a homokozós bejáratot kivéve minden irányban sziklák övezik a partot. Nekem úgy sikerült beleborulnom, hogy kifelé igyekeztem, miközben hátrafelé néztem: a homokos öblöt céloztam meg, de a vízi játék hevében 1-2 méterrel arrébb indultam el, épp a sziklák irányába. Egy pillanat alatt botlottam bele az egyikbe, majd estem bele a következőbe, az éles kő pedig 2 cm mélyen vágta át a talpamat - távoli sebészet (ezúton is köszönöm a szomszédunknak, hogy kórházba vitt!), másfél órás sebtisztítás, inak összevarrása, 2 hét fekvőgipsz, majd több heti mankózás lett a vége.
Szerencsémre a parton tartózkodtak a Magyar Vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatának önkéntesei, akik a helyszínen ellátták a sebet, amiből szó szerint ömlött a vér. A Balaton "tisztasága" miatt ilyen sérülések esetén fokozottan fennáll a fertőzés veszélye, ezért minél hamarabb orvosi segítségre van szükség.
Elég egy vízi fogócska, egy önfeledt, labda utáni rohanás, vagy egy kicsi figyelmetlenség - és pillanatok alatt súlyos, veszélyes sérülést szenvedhet gyermekünk, vagy akár mi magunk is. A vízmagasság minden évben változik - akkor épp különösen magas volt, ilyenkor pedig a víz alatti sziklák egyáltalán nem is látszanak. A nem látható kövek miatt tényleg messziről el kell kerülni a partszéleket!
Hasonló sérülést lehet szenvedni kagyló által is. 20 éve még lépten-nyomon kagylóba botlottunk a Balatonban, aztán évről évre egyre kevesebbel találkoztunk, szinte teljesen eltűntek a partokról - a tavalyi nyár óta azonban újra rengeteg példánnyal futhatunk össze a vízfenéken. Az önkéntesek elmondása szerint a kagyló okozta vágás az egyik leggyakoribb sérülés a nyári szezonban.
Úszócipőt mindenkire!
Mezítláb járni egészséges és fejlesztő hatású - nem véletlen, hogy egyre népszerűbbek a mezítlábas parkok is. A víz azonban egy kicsit veszélyesebb terep, főleg a Balaton, ahol semmit nem látunk abból, mibe készülünk belelépni. A növekvő kagyló populáció, a vízfenéken található kisebb-nagyobb kövek, és a parti sziklák miatt ajánlatos beszerezni egy-egy úszócipőt a család minden tagja számára.
A cipő megvéd attól is, hogy fűben rejtőző darázsra lépjünk - allergia esetén ez különösen veszélyes lehet. A rovarcsípésekkel méreganyag kerül a szervezetbe, ez pedig minden esetben kisebb-nagyobb helyi reakciót, akut gyulladást vált ki, ami gyerekek esetében még látványosabb lehet.
Egy felénk tartó darázzsal szemben még van lehetőségünk védekezni, azonban ha a fűben szaladgálunk, esélyünk sincs észrevenni a rovart. Darázsra lépni pedig különösen fájdalmas élmény - ezt is tavalyi tapasztalat alapján mondom (nem az én évem volt…), sokkal kellemetlenebb, mint egy egyszerű csípés más testrészen.
Ha mégis megtörténik a baj, őket keressétek:
Kép: G Péter Gardy / Wikimedia
A piros vagy fehér színű elsősegély jelzés könnyen észrevehető, de jobb, ha a strandolás elején megkeresitek őket, így vészhelyzet esetén már tudni fogjátok, merre induljatok. Az önkéntesek 12 balatoni település 19 strandján vannak jelen.
Nagyon figyeljetek a kicsikre, és ha lehet, szerezzétek be az úszócipőket - így csökkenthetitek az esélyt arra, hogy az önfeledt nyaralás rémálommá váljon.
Indexkép: MTI Fotó: Varga György
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)