#cikkozepe900 .advert-text{display:none;}
A rejtélyes eltűnés
Jázmin február 12-én 19:15 körüli időben tűnt el. Az édesanyja elmondása szerint a gyermek a szemetet vitte le, de utána nem ment vissza a lakásba. Klaudia kezdetben azt gondolta, hogy a lánya a barátaival beszélget odakint, de amikor felhívta, a gyermek kinyomta a hívást. Nem sokkal később egy fotót küldött egy buszról, azzal az üzenettel, hogy ne aggódjanak a szülei.
Egy fiúhoz akart menni?
A család kétségbeesve kezdte keresni Jázmint, akinek a telefonja ekkor már nem volt elérhető. A rendőrség körözést adott ki, információik szerint a kislányt nem sokkal eltűnése után egy Tolnára tartó buszon látták, majd egy közeli ABC-nél szállt le.
Az édesanya szerint Jázmin már egy ideje tervezhette az eltűnését, mivel az utóbbi időben gyakran emlegetett egy fiút, akinek csak a keresztnevét ismerték. Klaudia azt is elmondta, hogy nem volt semmi előjele annak, hogy a gyermek el akarna szökni: "Nem volt vita, jó kedve volt, semmi különös nem történt sem itthon, sem az iskolában."
A megtalálás pillanata
A keresés több mint tíz órán át tartott, mígnem Klaudia hajnali beszélgetésünk során egyszer csak azt írta: "megtalálták". Később kiderült, hogy Jázmint egy boltban sikerült megtalálni, és épségben haza is vitték. - írja a teol.hu
A hatóságok egyelőre nem közöltek további részleteket az ügyről, de a lényeg, hogy a kislány biztonságban visszatért családjához.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)