A hallgatók nyílt levelet küldtek a dékánnak és petíciót is indítottak
A Budapesti Metropolitan Egyetem Újságírás Központjában egyszerre tíz oktató mondott fel - írja a Media1. A távozás okai között szerepel, hogy nem látják garantálva az egyetemi oktatói autonómiát, és veszélyben érzik a szakmaiságot. A lap szerint Kovács Attila dékántól csak zavaros válaszokat kaptak.
A felmondásól szóló levelet Szalay Dániel, Élő Anita, Ihász Ingrid, Marosi Gergely, Martin József, Pach Ferenc és Szabó Krisztián írták alá. Korábban pedig Jolsvai András, Réti Pál és Neizer Anita is a távozás mellett döntöttek.
"Tisztelt Dr. Kovács Attila dékán úr, tisztelt Dér Csaba Dezső intézetvezető úr,
Alulírottak, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) külsős oktatói jelezzük, hogy a 2023/2024-es tanév őszi szemeszterére nem kívánunk szerződést aláírni az Egyetemmel.
Szeptember elsején küldött levelünkben tiltakoztunk a Kommunikációtudományi Intézet vezetőjeként dolgozó, számunkra szakmai garanciát jelentő Dr. Murai András augusztus 31-i váratlan elbocsátása miatt. Kovács dékán úr válaszában jelezte:
»A szervezeti-személyi átalakítások lezárását követően a Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet valamennyi belsős és külsős kollégáját tájékoztatni fogjuk, ahogy tettük ezt eddig is.«
Tájékoztatást a mai napig nem kaptunk, mint ahogy érdemi válasz sem érkezett a szakmai munka folyamatosságával és oktatói szabadságunkkal kapcsolatban megfogalmazott aggályainkra. A szemeszterrel kapcsolatos információkat, szakmai elvárásokat, célokat nem ismertették velünk az első szemináriumi hét kezdetéig.
Ilyen körülmények között nem látunk garanciát munkánk minőségi és zavartalan folytatására, így nem kívánunk szerződést kötni az Egyetemmel, s távozunk az oktatók köréből. Az Egyetem döntéshozói viselik a felelősséget azért, hogy minderre a tanév kezdetekor kerül sor.
Üdvözlettel,
Élő Anita
Ihász Ingrid
Marosi Gergely
Martin József
Pach Ferenc
Szalay Dániel
Szabó Krisztián”
A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Kommunikáció- és Médiatudomány mesterszakos hallgatói az intézmény dékánjának nyílt levelet küldtek, valamint egy petíciót is indítottak, azok után, hogy kiderült, a dékán megvált Murai Andrástól, a Kommunikációtudományi Intézet és egyben az Újságírás Központ vezetőjétől - a félév kezdete előtt néhány nappal. Továbbá Gócza Anita újságíró és Gayer Zoltán főiskolai docens is elvesztette az állását.
A távozás mellett döntött oktatók levelére Kovács Attila dékán úgy reagált, hogy sajnálja, de elfogadja a döntésüket.
Indexkép: Juraj Varga képe a Pixabay-en
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)