Fatüzelés lenne az iskolákban - sok helyen nem megoldható
A kormány az új tervek szerint úgy tűnik, fával fűtené az iskolákat. A tankerületek feladata, hogy felmérjék, hol lehet lecserélni a gázkazánt cserépkályhára is.
Az RTL Híradó számolt be róla, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett a kereslet a cserépkályhák iránt. A kerámiaüzemeket csak úgy bombázzák az érdeklődők. Sokan félnek attól, hogy elzárják a gázt vagy a villanyt, és nem tudnak majd mivel fűteni. Ezért is keresnek alternatív megoldást.
A miniszterelnök bejelentette: dolgoznak a kályha- és kazánprogramon. Ez azt jelenti, hogy a rászorulók támogatást kaphatnának az eszközbeszerzésre. A minisztérium célja az is, hogy minél több család használjon hőszivattyút.
A Klubrádió szerezte meg a Belügyminisztérium levelét. Ebben a tankerületek segítségét kérik abban, hogy mérjék fel, hogyan lehetne az iskolákban a gázfűtést fatüzelésre cserélni.
Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az RTL Híradónak azt mondta, ez egy abszurd ötlet.
Egyrészt:
- a fa ára nagyobb ütemben emelkedik, mint a gázé
- másrészt ezeket a kazánokat nem is lehet most kapni.
Az pedig már külön kérdés, hogy az iskolákban mennyire kivitelezhető ez a megoldás.
Sok helyen egyáltalán nem. Vannak olyan iskolák ugyanis, ahol a kéményeket korábban már visszabontották, így ilyen fűtési megoldásra nincs lehetőség.
Szénszünet: télen plusz téliszünet lesz?
Télen plusz téli szünet jöhet: a szénszünet. Totyik Tamás alelnök beszélt arról, hogy "a kormány azon gondolkodik, hogy ha esetleg a gázellátásban problémák adódnának, akkor az oktatási intézményekben hogyan tudnak szénszünetet elrendelni – pontosan ebből kiindulva, hogy alternatív források után néznek az oktatási kormányzat részéről” - mondta.
Orbán Viktor pedig az állami rádióban arról beszélt, hogy egy program segítségével ösztönöznék arra az embereket, hogy minél többen álljanak át a gázról a fatüzelésre. A program részeként a rászorulók kapnának támogatást eszközbeszerzésre, a kazángyártók pedig arra, hogy bővítsék a kapacitásaikat.
A tankerületi központok megnövekedett rezsiköltségeit pedig a kormány kompenzálná.
A te gyereked iskolájában fognak tudni fával fűteni? Te mit szólsz ehhez a döntéshez? Amennyiben lesz plusz téli szünet, meg tudod oldani, hogy a szénszünetben valaki vigyázzon a gyerekedre?
Indexkép: Cole Stivers képe a Pixabay-en
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)