Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a hét elején küldött egy járványügyi javaslatcsomagot a felsőoktatási intézményeknek a hét elején. Ennek részeként azt javasolták a felsőoktatási intézményeknek, hogy a kollégiumokat "lehetőség szerint" csak a beoltott hallgatók vehessék igénybe - az erre vonatkozó döntést azonban az egyetemek és főiskolák kezében hagyták.
Több intézmény vezetősége élt is a lehetőséggel, így vannak olyan kollégiumok, ahol az oltatlan tanulók nem kaptak férőhelyet - tudta meg az Eduline.
Van, ahol már biztosan nem kaphat szobát, aki nem védett
A SOTE már be is jelentette, hogy kollégiumi férőhelyeiket csak és kizárólag a beoltott hallgatók foglalhatják el: "Azok a hallgatók, akik nem rendelkeznek érvényes oltási igazolással, nem költözhetnek be a kollégiumba".
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem vezetősége is úgy döntött, hogy csak a védett hallgatóknak biztosít kollégiumi elhelyezést.
Az Óbudai Egyetemen nem feltétel, csak ajánlott a védettségi igazolvány
Az egyetem közzétette erre vonatkozó ajánlásait: itt nem kötelező a védettségi igazolvány felmutatása, azonban akik a beköltözés előtt három hónapig külföldön tartózkodtak, azoknak 5 napnál nem régebbi, negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk a beköltözés feltételeként, valamint vállalniuk kell, hogy 30 napon belül beoltatják magukat. Amennyiben ez nem történik meg, azonnal ki kell költözniük a kollégiumból.
Van, ahol biztosan fogadják az igazolvánnyal nem rendelkezőket is
Az ELTE honlapján található tájékoztatás szerint náluk nem feltétel a védettségi igazolvány megléte, azonban amelyik diáknál bármilyen eredetű légútibetegség-tünet jelenik meg, annak a betegszobát kell igénybe vennie.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kihangsúlyozta, hogy nem feltétel a beoltottság, de aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal, annak magával kell vinnie a kollégiumba.
A győri Széchenyi István Egyetem kollégiuma szintén fogadja azokat is, akik nem rendelkeznek igazolvánnyal, azonban éjszakai vendégfogadásra nem lesz lehetőségük a tanulóknak.
Megoszlanak a szülői vélemények
Sok szülő adott hangot véleményének a témával kapcsolatban: sokan helyeslik, mint mondják: nem szeretnék, ha a gyermekük mellé "beköltözne egy oltatlan". Mások a szűk határidőt kifogásolják: "Még jó, hogy időben szólnak, amikor a diák már ott áll az ajtóban a pakkjával."
Van, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltás állítólag nem kötelező, most mégis úgy érzi: rákényszerítik a tanulókat. Másoknak pedig az szúrt szemet, hogy a kollégiumokkal ellentétben a közelgő Eucharisztikus Kongresszuson való részvételnek nem feltétele a védettségi igazolvány, holott hatalmas érdeklődésre számítanak a világ minden tájáról.
Szakértők eközben szeptemberre jósolták a negyedik hullám megérkezését, így egyelőre kérdéses, meddig lesz jelenléti oktatás és meddig maradhatnak a kollégiumokban a tanulók.
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)