A BKK közleménye szerint az alábbiak változnak az elkövetkező időszakban:
Lejár az egészségügyi dolgozók díjmentes utazási jogosultsága
A veszélyhelyzet megszűnését követően a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Közlekedési Központ úgy döntött, egy rövid türelmi időt biztosít a zavartalan átállás érdekében, azonban július 1-től az egészségügyi dolgozók is újra csak érvényes jegy vagy bérlet birtokában vehetik igénybe a tömegközlekedést.
További fontos határidők
A lejárt, kedvezmények igénybevételére jogosító igazolványok és igazolások további felhasználhatósága a következők szerint alakul:
Diákigazolvány:
A diákok a 2019/2020-as tanév I. féléves matricájával érvényesített magyar diákigazolványokkal maximum 2020. december 15-ig, igazolhatják az utazási kedvezményre való jogosultságukat. Ezt követően csak az adott időszakra érvényes diákigazolványok használhatók akkor is, ha a bérlet érvényessége később jár csak le.
Nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványok
A veszélyhelyzet (2020. március 11 és június 17 között) lejárt igazolványok december 15-ig használhatók. A tulajdonosokat kérik, hogy legkésőbb eddig a dátumig gondoskodjanak új igazolvány kiállításáról bármelyik bérletpénztárnál vagy ügyfélközpontban.
Álláskeresők bérlete
Az álláskeresők bérletének kiváltására 2020. július 4-től, szombattól újra a veszélyhelyzetet megelőző szabályok vonatkoznak, amelyekről a bérlet leírásában, vagy a BKK korábbi közleményében lehet olvasni.
Megszűnik tehát az az átmeneti intézkedés, miszerint 30 napnál régebbi hatósági bizonyítvány alapján is lehet (akár több hónapban is) bérletet váltani. Azok, akik legkésőbb július 3-án váltottak bérletet az átmeneti szabályok szerint, a bérletüket annak érvényességi idejének végéig még jogszerűen használhatják, függetlenül attól, hogy mikori a hatósági bizonyítvány keltezése.
Egyéb okmányok
Azok a személyazonosító igazolványok, útlevelek és kártyaformájú vezetői engedélyek, amelyek érvényessége a veszélyhelyzet idején (március 11 és június 17 között) járt le, 2020. december 15-ig használhatók. Ugyanez vonatkozik a Magyar Államkincstár (vagy a 2015. április 1-2017. október 31. között az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság) által magasabb összegű családi pótlék, fogyatékossági támogatás vagy vakok személyi járadéka kapcsán kiállított hatósági igazolványra is.
A 2020. április 6- június 17. időszakban lejáró tartózkodási kártyák, állandó tartózkodási kártyák, letelepedési engedélyek, bevándorlási engedélyek 2020. augusztus 2-ig használhatók a szabad mozgás és tartózkodás jogának, illetve a letelepedett (vagy bevándorolt) jogállás igazolására.
Kapcsolódó cikkeink:
- Kötelező lesz a maszk viselése a BKK járatain, ismét lezárják a Margitszigetet
- Kitiltaná a BKK a babakocsival közlekedőket a metróból?
- Kisgyerekes bérlet
- Iskolai igazolással utazhatnak diákbérlettel az elsősök
Kép: Kozmaphoto / pixabay
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)