Rohamtempóban készült el a legújabb Nemzeti Alaptantervnek megfelelő új ötödikes és kilencedikes történelemkönyv, ami nagyban meg is látszik a minőségén – állítja a Történelemtanárok Egylete, (TTE) amely a legnagyobb, történelemtanárokat tömörítő szervezet. A TTE elnöke, Miklósi László szerint a könyv módszertanilag néhol több évtizedes visszalépést jelent - írja a 24.hu.
Az új ötödikes tananyag már nem tartalmazza az őskort és Mezopotámiát, néhány oldalon letudja Egyiptomot, Hellászt és Rómát, a magyar történelemmel kapcsolatban pedig ellentmondásos elméleteket mutat be tényként. Az őstörténeti legendákat anélkül ismerteti meg, hogy a valós eseményekkel összevetné őket, tényként mutatja be a László Gyula által felvetett, de bizonyítást sose nyert kettős honfoglalás elméletét, miközben azt a benyomást kelti, hogy a finnugor rokonság csak egy 19. századi elmélet, és inkább a magyarság hun eredetét valószínűsíti.
A gyerekeket a tartalmi pontatlanságoknál valószínűleg jobban fogja zavarni, hogy a bírálók szerint a könyv „szövege nehezebb lett több helyen, sokszor olyan ismereteket tartalmaz, ami ebben az életkorban még nem elsajátítható.”
A Köznevelésért Felelős Államtitkárság szerint a kritikáknak valójában politikai okuk van: „a módosított Nemzeti Alaptanterv vállaltan hazafias, ezért a baloldal kezdettől támadja azt, ahogy most a tankönyveket is. A módosított Nemzeti Alaptanterv szerint készült tankönyveket az Oktatási Hivatal által felkért 130 szakember, szaktanár fejlesztette ki a kerettantervnek megfelelően.”
Kapcsolódó cikkeink:
- "Se nem nemzeti, se nem alaptanterv" - tiltakozik az új NAT ellen a Magyartanárok Egyesülete
- Pálinkafőzésről tanulhatnak az általános iskolások kémiaórán
- Hogyan tanul tőled a gyerek? - 6 fontos dolog Jocó bácsi tollából, amivel példát mutathatsz
- 7 kérdés, amit feltétlenül át kell beszélned a gyerekkel most, hogy elkezdődött az iskola
Borítókép: Munkácsy Mihály: Honfoglalás
Kép forrása: wikipedia
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)