Miután szélsebesen elterjedt az interneten Norbi eszmefuttatása arról, hogy a túlsúlyos nőket nem kívánja meg szexuálisan a férjük, ezért ők tehetnek róla, hogy felbomlik a családjuk, nők és férfiak százai keltek ki magukból. Mémek árasztották el a közösségi oldalakat, énekesek, újságírók, egyedülálló nők és családapák érezték úgy, hogy most nagyon oda kell mondaniuk Norbinak. A legnépszerűbb bejegyzésekből válogattunk:
„Nem azért mentünk szét a gyerekem apjával, mert kövér voltam, narancsbőrős vagy túl sovány, túl izmos. Azért mentünk szét, mert a legrosszabbat hoztuk ki egymásból. Mi ketten kellettünk hozzá. Hallod? Nem csak én belőle, és nem csak ő belőlem. Ketten voltunk hunyók, ahogy általában minden tönkrement kapcsolatban.” (Kőváry Anett, újságíró)
"Az, hogy a félárván maradt gyerekek (sic!) és a rengeteg válás Norbert szerint teljes mértékben a nők számlájára írandó, igazából meg se lep. Már ki se köpöm a kávét, hiszen hallottunk korábban a fitneszgurutól C-vitaminos rákgyógyításról szóló tanítást, vagy a kokain-cukor képletének boncolgatását, amin sírva-fetrengve röhögött volna az egész ország – ha nem lett volna brutálisan veszélyes is, amit hirdetett. Megvan! Ez az a szó, amit keresek: pusztító! Ez jut eszembe, amikor Norbertet olvasom." (Szentesi Éva, a WMN újságírója)
„Egy igazi férfi azt látja bennetek, hogy milyen erősek vagytok, hogy harcosok vagytok, és egy pillanatig ne érezzétek magatokat rosszul!” (Tóth Gabi, énekesnő)
„Schobert Norbert tegnapi butaság-vihara alapvetően nem több, mint egy kifejezetten színvonaltalan ember kísérlete, hogy médiafelületet foglaljon. Nem lenne érdemes vele foglalkozni, de az hogy elég sok ember van, aki ebben a mondásban az igazságot, egy nyilvánvaló tényt vagy egy karakán kiállást lát nagyon szomorú. Akinek ennyi egy közös gyermek vállalása és ennyire érzi át a család jelentőségét, az nem értem, hogy tud közben a tradicionális férfi szerepekről beszélni vagy bármilyen értékről.” (Ungár Péter, politikus)
„Szégyellje magát az, aki a külsőd miatt kritizál, vagy megszégyeníteni próbál. Ne hagyjuk, hogy bárki véleménye elvegye tőlünk a komfortérzetünk szabadságát! Kérted Norbi véleményét? Nem? Akkor szerintem ne idegesítsd vele magad, inkább tegyél rá magasról!” (Lakatos Levente, író)
Kisebb és nagyobb cégek is kifejezték véleményüket. A Coca-Cola zseniális reakciója a hallottakra:
A Fővárosi Állat- és Növénykert posztja a videóval kapcsolatban:
A Dove véleménye:
Kapcsolódó cikkeink:
- Schobert Norbi szerint az elhízott nők miatt mennek tönkre a házasságok
- "Imádom a nagy fenekedet és vastag combjaidat": bunkóság vagy romantikus szerelmi vallomás?
- Sokat mozogsz, de mégsem fogysz? Íme, a helyes sportolás titkai.
- Evés- és testképzavarok, diétázás, félelem a női szerepvállalástól
Kép: facebook
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)