Ahogy korábban megírtuk, holtan találtak egy hajdúszoboszlói családot hétfő este.
A nő holttestére egy társasházi lakásban bukkantak, majd a beszerzett információk alapján keresni kezdték a 45 éves férjét és 6 éves gyermeküket. Őket akiket néhány órával később Kaba és Hajdúszovát között, a Keleti-főcsatorna melletti erdős területen holtan találták meg - erősítette meg az MTI információját Plásztán-Kopcsa Kamilla rendőrségi sajtóreferens.
A halálesetek körülményeit igazságügyi orvosszakértő bevonásával vizsgálják - olvasható a közleményben.
Az MTI tudósítójának információi szerint a férfi az erdőben előbb mérget itatott a fiával, majd magával is végzett. Felesége otthonukban végzett magával, felvágta az ereit.
Az MTI úgy tudja, az asszony masszőrként dolgozott a helyi fürdőben, férje pedig 2014-ig a Tourinform-iroda munkatársa volt. Ismerősei szerint elbocsátását a férfi nem tudta feldolgozni, ez vezethetett szörnyű tettéhez, a család tragédiájához.
Figyelem! Ha úgy érzed, megoldhatatlan problémával küzdesz, keresd a Telefonos lelki segélyvonalat az ingyenesen, éjjel-nappal hívható 116-123-as telefonszámon!
Forrás: MTI
Képek: MTI fotó: Balázs Attila
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)