A minap egy kisebb méretű boltban cikáztam a polcok között kosarak akadályait legyűrve, egyikük „kilógott” a sorból. Megragadta tekintetemet a rakomány. Pár perc elteltével a pénztárnál várakozó házaspár tolta a telepakolt bevásárlókocsit, amin egy 2-3 év körüli kislány piciny kezével karmestert imitálva hevesen mutogatott édesanyjának. Az összeszámolhatatlan mennyiségű édesség és chips valamelyikét szerette volna minél hamarabb apró szájába tuszkolni. Édesapja ránézett és gyorsan kiugorva a sorból, egy újabb nassolni valót tett a kosárba. Javarészt egy-két apróság mellett „műkajákat” vásároltak. Nem kérdés, hogy nem akartak kárt okozni a szemük fényének. Felmerült bennem a kérdés, rendelkeztek-e megfelelő ismertetekkel a változatos és egészséges gyermekek számára elengedhetetlen táplálékokról? Tisztában vannak-e, milyen élelmiszereket vásároljanak, és melyek azok, amiket messze kerüljenek el, hogy a gyermekük több év után is olyan mosolygós legyen, mint azon a napon? Ennek a sokakat érintő témának jártam utána.
Minden gabonapehely egészséges?
A felnőttek számára is szemet gyönyörködtető, a trendi mesefigurák által díszített gabonapelyhek széles választéka kínálja magát a polcokon. A televízió reklámok tucatjai kérleli a szülőket, hogy azonnal ugorjanak le a közeli boltba és vegyenek a csemetének vitaminban, ásványi anyagban bővelkedő gabonapelyheket. Nehezen lehet ellenállni a „kísértésnek” a reggeli órákban a rengeteg teendő közepette legkényelmesebb egy mozdulattal felbontani és pillanatok alatt tálalni. A vásárlás közben érdemes áttanulmányozni a csomagolást, hiszen a gyártók hajlamosak kidomborítani a termék egészséges összetevőit, a kevésbé kedvező hatású „alkatrészek” közléséről könnyen megfeledkeznek. A szakértők a teljes kiőrlésű gabonából, búzából, zabból, kukoricalisztből készülteket ajánlják, mert ezek az emésztőrendszer számára fontos maghéjat, csírát is tartalmazzák, így megmaradnak benne a rostok, vitaminok, ásványi anyagok. Lehetőleg a finomított gabonákkal készültet ne részesítsük előnyben, kevesebb benne a hasznos alkotóelem, és a teljes kiőrlésűvel szemben magas a glikémiás indexük. A mesterséges színezékű gabonapelyheket messze kerüljük el, és árgus szemekkel nézzük a tápanyagtartalmat. Amy Gorin, az Amy Gorin Nutrition in New York tulajdonosa szerint ideális az, ha egy adag legalább 3 gramm rostot és 5 gramm fehérjét, illetve legfeljebb 4-6 gramm cukrot tartalmaz.
Íme egy recept
Szabadidőnkben, otthonunkban több napra is elkészíthető, a gyerkőcnek is remek időtöltést kínálhatunk. Pénztárcakímélő és egészséges házi gabonapelyhet lehet készíteni.
Házi készítésű gabonapehely
Hozzávalók 30g (egy adag) házi gabonapehelyhez
- 10 tk teljes kiőrlésű búzaliszt
- ¾ tk sütőpor
- 1 tk étolaj
- 4 ek víz
- étolaj a kenéshez
- 1 ek fahéj és nádcukor keveréke
Elkészítése
A lisztet alaposan összekeverjük a sütőporral, a vízhez hozzáadjuk az étolajat, majd beleöntjük a lisztes keverékhez az olajos vizet, és a kapott masszát alaposan több percen keresztül összegyúrjuk.
Ha mindezek ellenére nem áll össze a tészta, semmiképpen ne adjuk fel, öntsünk hozzá egy evőkanál vizet.
Egy nyújtódeszkán nyújtófával kinyújtjuk a masszát, amilyen vékonyra csak tudjuk, majd beletesszük a sütőpapírba bélelt tepsibe.
A tetejét vékonyan étolajjal bekenjük, megszórjuk őrölt fahéjjal és nádcukorral.
Előmelegített sütőben 170 fokon sütjük 12 percig. Ezután éles kés vagy pizza szeletelő segítségével felvágjuk kis téglalapokra.
Zsírszegény tejjel fogyasztva egészséges reggelit adhatunk gyermekeinknek. Bármilyen gyümölcsöt, zsírszegény tejet adhatunk hozzá.
Kép: Alexas_Fotos képe a Pixabay -en.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)