Beszélgetőkörrel indulnak a reggelek a szegedi iskolában
A szegedi Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium reggeli beszélgetőkörrel kezdi a tanítási napjait: ez a kedves hagyomány pedig már több mint három évtizedes múltra tekint vissza. A diákok minden reggel lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák egymással élményeiket, érzéseiket, vagy akár aggodalmaikat és örömeiket, így készülve a nap előttük álló kihívásaira.
A beszélgetések hatására bensőségesebb kapcsolat alakul ki a pedagógusok és a tanulók között, miközben a diákok megtanulják, hogyan fejezzék ki gondolataikat, és hogyan figyeljenek oda egymásra.
Mezeyné Szatmári Tímea, az iskola igazgatója elmondta:
„Amikor egy gyerek beér az iskolába, mindent hoz magával – nemcsak az iskolatáskáját, hanem azt is, ha álmos, ha feszült, ha a családjában problémák vannak. Azért építettük be a beszélgetőkört a reggeleinkbe, hogy legyen átmenet a megérkezés és az első óra között, így a gyerekek és a tanárok is rá tudnak hangolódni az előttük álló napra.”
A reggeli beszélgetőkör a reformpedagógiai irányzatokban is ismert eszköz: a Rogers-iskolák és más alternatív intézmények is alkalmazzák, hiszen a tapasztalatok szerint segít kialakítani egy bizalomra épülő, nyitott osztályközösséget. A szegedi iskola tanárai több mint három évtizede ismerkedtek meg ezzel a módszerrel a németországi Obermachtalban, és azóta minden tanítási napot reggeli beszélgetéssel indítanak.
A beszélgetőkört az osztályfőnökök és osztályfőnök-helyettesek vezetik, és mivel a iskola katolikus intézmény, minden alkalom közös imával kezdődik. Ezt követően a gyerekek lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák egymással a közösséget érintő témákat, saját élményeiket vagy akár félelmeiket.
A napindító 15 perc így egyfajta „szelepként” is szolgál, lehetőséget biztosítva a feszültség levezetésére.
„A téma mindennap más és más. Az osztályfőnökök meg szokták kérdezni a gyerekeket, hogyan telt az előző napjuk az iskolában, hogyan érzik aznap reggel magukat, van-e olyan dolog, ami miatt izgulnak, történt-e velük olyasmi, amit szívesen megosztanának. Van, hogy azt kérdezzük tőlük, olvastak-e olyan hírt, ami foglalkoztatja vagy akár aggasztja őket, így beszélgettünk nemrég az egyik osztályban például a klímaszorongásról. De olyan osztályok is vannak, ahol egy-egy bibliai részletből indul ki a beszélgetés” – mondta el Mezeyné Szatmári Tímea a Képmásnak.
EZ IS ÉRDEKELHET:
A reggeli beszélgetőkör nemcsak az iskolai közösségi élményt segíti elő, hanem a diákok érzelmi és szociális fejlődését. A legkisebbek, például az elsősök esetében különösen fontos, hiszen ők az iskola első hónapjaiban még sokkal érzékenyebbek, és ezek a beszélgetések segítenek nekik ráhangolódni a napi feladatokra. A nagyobb diákok, a gimnazisták számára is ugyanolyan fontos ez az eszköz, mivel lehetőséget ad arra, hogy tanáraikkal ne csupán iskolai kérdésekről, hanem saját érzéseikről és élményeikről is beszéljenek.
„Azt szoktuk mondani nekik, hogy bármilyen problémával megkereshetnek minket, és sokan ezzel élnek is. Megosztják velünk, milyen nehézséggel küzdenek, miben bizonytalanodtak el, mitől félnek”
– emeli ki az igazgató.
Az iskola tehát évtizedek óta sikeresen alkalmazza ezt a módszert, amely nemcsak a napi tanulásra készíti fel a gyerekeket, hanem segíti őket abban is, hogy jobb, empatikusabb közösségi tagokká váljanak.
A figyelmes, mély beszélgetésekre otthon is égető szükség lenne. Talán te is hallottál már róla, hogy felmérések szerint naponta 7 percet beszélget egymással egy szülő és a gyermeke. Ha pedig erre csak a fejed csóválod, mondván, nálatok ez nem így van, nyugodtan gondold végig az elmúlt napokat: mikor, mennyi ideig és miről beszélgettél a gyermekeddel?
OLVASS TOVÁBB:
Indexkép: Depositphotos.com
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)