"Ezt a félelmet nem szeretném tovább érezni, számomra ezt jelenti a szabadság"
Az idei Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elismerését Liebermann Márta, egy 70 éves nyugdíjas pedagógus vehette át szerda este.
A 70 éves nő 23 éve él HIV-vel, 2020-ban pedig megalapította a Retropajzs Egyesületet, aminek célja, hogy felszámolja a betegséggel kapcsolatos stigmákat. Mint mondta, a diagnózisát követően sok előítélettel találkozott - és azzal is szembesült, hogy sokan úgy érzik, inkább el kell titkolniuk a betegségüket.
Szerinte a "a félelem alapja a tudás hiánya”, ezért úgy gondolja, ahhoz, hogy az emberek elfogadóbbak legyenek, felvilágosítást kell kapniuk erről a betegségről. Éppen ezért tartott iskolákban foglalkozásokat, ahol a HIV-ről beszélt, és kifejtette a betegséggel kapcsolatos tévhiteket is.
Azt is elmondta, hogy amikor bemutatta a történetét, akkor még nem vállalta névvel és arccal a betegségét, és tart attól, hogy ismerősei hogy fognak majd viszonyulni hozzá.
"Ezt a félelmet nem szeretném tovább érezni, számomra ezt jelenti a szabadság" - fejezte be beszédét Liebermann Márta.
Idén egyébként ötödik alkalommal osztották ki a díjat, a közönségszavazás győztese pedig Zsiga Melinda világbajnoki bronzérmes kick-box bajnok lett. Melinda roma származású, állami gondozásban nőtt fel és mindenkinek szeretné megmutatni, hogy még a legkilátástalanabb helyzetből is van esély a kitörésre.
Most először díjaztak a 18-25 éves korosztályban: Pankotai Lilire esett a választás
Idén első alkalommal egy új kategóriában, a 18-25 évesek között is hirdettek győztest. Ebben a kategóriában Pankotai Lili nyert, aki az elmúlt év diáktüntetéseinek aktív szereplője és szervezője volt.
A TASZ szerint azért is fontos, hogy fiatalt is díjazzanak, mert szerintük ez a korosztály az, amelyik hitelesen tudja megszólítani a fiatalokat.
Lili a díj átvételekor megköszönte korábbi iskolájának, hogy megmutatták, milyen nem szeretne soha lenni.
A Telex információi szerint volt iskoláját be is perelte.
Kapronczay Stefánia, a TASZ stratégiai igazgatója a díjátadón azt mondta, hogy az idei jelöltek mind azt mutatják meg, hogy mire képes a közösség ereje akkor, amikor az elmagányosodás veszélyzeteti az embereket.
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)