Sajnos - ahogy az élet oly sok problémájára - nincsenek pontos, minden gyerekre alkalmazható válaszok ezekre a kérdésekre. Minden gyermek önálló, egyedi, ahogy minden család működése más és más. Bár nincs olyan kabát, mely mindenkire jó lenne, azért néhány tanács talán hasznos lesz az alábbiak közül.
Persze, mindenkiben ott a félelem – kicsit olyan ez az időszak, mint mikor gyerekkorunkban egy nagy levegővétel után mindkét kezünkkel elengedtük a kormányt és csak remélhettük, hogy tényleg egyenesen fog továbbmenni a járgány. Garancia itt sem lesz arra, hogy sikerül tartani az irányt, mivel az út nagyon rögös.
A fokozatosság elve
A kitűzött cél, hogy bevezesd a felnőtt létbe gyermeked. Amikor kicsiny, ez még igen egyszerű feladat, nagyon lesarkítva életben tartod azzal, hogy eteted és kész. Aztán ahogy cseperedik, egyrészt bonyolódik a helyzet, másrészt, ahogy az alapvető képességei fejlődnek, lekerülnek a válladról bizonyos dolgok. Óvodás korában már nem kell etetned és öltöztetned – vagy ha igen az elég baj –, de még mindig nem fogja tudni egyedül felmérni, milyen magas esés kell ahhoz, hogy összetörje magát.
Tizenéves korára egy gyerek már teljesen önellátó, eszik, öltözik, jön-megy, intézi saját dolgait, írja a leckéjét. Az a terület, ahol még fognod kell a kezét, a szociális képességek vonala. Kikben bízhat, kikkel ne álljon szóba, hogyan vigyázzon magára?
Ha végiggondolod, a láncolat nagyon világos és egyszerű. Ahogy nem szabad 18 évesen a szájába kanalaznod a pépes ételt, ugyanúgy nem szabad egy kisiskolástól elvárnod, hogy épségben érjen haza sötétedés után. A felnőtté váláshoz szükséges képességek nem egy éjszaka alatt fejlődnek ki. Egy épülő házhoz hasonlóan, minden képességnek megvan az alapja, amire lehet építkezni, s jó esetben egyetemista korában eléritek a tetőt.
Ne várj hát tőle olyasmit, amit azelőtt sosem kellett megoldania „kicsiben”, viszont amire már régóta biztosan képes, azt nyugodtan rábízhatod egy kicsit nehezebb kiadásban. Tekints rá úgy, mint egy, körülbelül hat év alatt elkészülő tervre, ahol muszáj messzebbre tekinteni, néha kissé a háttérbe húzódva figyelni az eseményeket. Ha nem sieted el a lépéseket és nem is késed le őket, a folyamat végén olyan felnőttet adsz a világnak, aki készen áll rá és boldogul benne.
A mérleg nyelve
Létezik egy finom egyensúly engedés és nem engedés között. Ezt persze leírni könnyű, megtalálni annál nehezebb. Egy tűzijáték megtervezéséhez és beindításához hasonló egy tinédzser „elindítása” is: inkább művészet, mint tudomány. Itt is lehetnek bakik, próbalövések, mindenki hibázik, te csak azért nem látod, mert nem mindenki ugyanakkor indít besült rakétát. Nyugi, nem kell tökéletes szülőnek lenned ahhoz, hogy sikeresen neveld fel a gyerekeidet.
Akkor mégis hogyan találj egyensúlyt? A válasz erre legalább egyszerű: egyszerre mindig csak egy kicsit. Egy kis engedmény, megfigyelés, ellenőrzés, visszacsatolás. Ha úgy látod, minden működik, legközelebb egy kis lépéssel többet engedj. És így tovább, addig, míg már nem szorul ellenőrzésre, vagy korrigálásra.
A megfelelő elvárások
Van egy ördögi hurok az elvárások rendszerében, amelybe sok család belegabalyodik. Íme: A szülők túl alacsony elvárásokkal rendelkeznek, kevés felelősséget adnak, nem elegendő önállóságot várnak. A kamasz nem igazán töri magát, hogy megugorja a szintet, mert a szülei úgysem engedik tovább. Ezt ő is tudja, így a felelősséget nem vállalja tetteiért, de erős függetlenségi kitörései lesznek. Viselkedése emiatt rebellissé, problémássá válik, szülei pedig válaszul több engedményt vonnak meg, így még kevesebb függetlenség és felelősség jut neki, vagyis még kevesebb elvárásnak kell megfelelnie és így tovább.
Sok oka lehet annak, ha egy szülő túl enyhe elvárásokkal fordul gyermeke felé. Nem tudja elfogadni, hogy csemetéje felcseperedik, esetleg ő maga túl görcsösen akar jó szülő lenni, ezért túlfélti a kamaszt. Az is lehet, hogy túlságosan fél a csalódástól, amit a lurkó okozhat, ha nem az elképzelteknek megfelelően viselkedik.
Ebből azonban ki kell törni, hiszen ha mindig kisgyermekként kezeled a majdnem felnőtt csemetét, aligha vetheted a szemére, hogy gyerekesen viselkedik. Légy igazságos és korrekt, nem fair azt várni tőle, hogy mosson magára, ha még a mosógép használatát sem mutattad meg neki.
Ráadásul, ha igazságtalan vagy, attól ő frusztrált és ideges lesz, így elkerülhetetlen, hogy vitatkozzatok, az pedig nem vezet sehova.
Ha úgy érzed belekerültetek a csapdába, tedd fel magadnak a kérdést: Miért nem megfelelők az elvárásaim? Miért nincsenek fedésben a gyermekem képességeivel? Ha megtaláltad a választ, tervezd újra a rendszereteket. És légy nyugodt, ha nem sikerül tökéletesen pontosra: lehet, hogy bukások is lesznek, ugyanakkor előfordulhat, hogy gyermeked meglep és magasabban teljesít, mint vártad.
Rugalmas határok
A határok kiszabása kifejezőeszköze az elvárásaidnak, ezért szorosan együtt él, együtt lélegzik azokkal. Ha megnöveled az elvárásaid, logikusan a gyerek határait is kiszélesíted, mert több szabadságra lesz szüksége, hogy elvégezhesse nehezebb feladatait. Itt is érvényes a fokozatosság és az egyensúly elve, a túl szűk keretek közé szorított kamasz lázadóvá és problémássá válik, míg ha egyáltalán nincs korlátozva, tanácstalanságában kezd helytelenül cselekedni.
A határok persze nincsenek kőbe vésve, elmozdíthatóak bármely irányba. Néhány szülő attól fél, hogy túl korán mozdítja el a vonalakat. Ne izgulj, próbálj bízni a gyerek értékítéletében. Ha megelőlegezed a bizalmat, ő is látni fogja, hogy érdemes megdolgoznia érte.
Ne mindent-vagy-semmit alapon oszd ki az engedményeket. Ha a gyermeked valamely területen megbízhatóbbnak mutatkozik, előfordulhat, hogy ott több szabadságot kap, mint mással kapcsolatban. Az, hogy BKV-val elengeded egyedül bulizni, nem jelenti, hogy ugyanezt kocsival is engedned kellene. A kisebb kockázatú dolgokkal kezdj. Például eldöntheti, mikor csinálja meg a házi feladatát, de azt még nem, meddig maradjon fenn este. Ha a kis felelősség kezelésében bizonyít, akkor elindulhattok azok felé a területek felé, melyek már nagyobb súllyal esnek a latba.
A tapasztalat a legjobb tanító
A kisebb téttel bíró dolgokban nyugodtan hagyhatod hibázni, hogy maga tanulja meg a leckét. Nem dől össze a világ, ha egyszer – a saját döntése következtében – elalszik és elkésik a suliból. Nem kell mindig beavatkoznod. Első alkalommal majdnem biztos, hogy bele is pottyan a hirtelen jön szabadság készítette kelepcébe. Fontos, hogy ne légy csalódott és ne támadd le. Másnap egy nyugodt beszélgetés keretében mondd el, miért nem örülsz, hogy így esett a dolog és hogy mi a tanácsod a jövőre nézve. Semmiképp ne vond vissza azonban az engedményt az első baki után, mivel ez pont az ellenkező irányba vezet. Ha megbeszélitek a dolgot és következetesen így kezelsz minden botlást, a hibák és az okozott csalódások minimálisra csökkenthetők.
A hiteles felajánlás
A gyerekek folyvást kérlelnek, ez pedig kamaszkorban csak sokasodik, ahogy próbálnak több és több szabadságot kivívni maguknak. A legtöbb engedmény ezért úgy szokott történni, hogy a csemete cakkosra rágja szülei fülét, hogy kimaradhasson esténként tovább, s amikor a szülők megunják, végül belemennek a dologba. Ez azonban rossz politika, azt sugallja, hogy erőszakossággal bármi elérhető és bárki megtörhető. Érettebb viselkedést eredményez, ha egy este bemész hozzá, leülsz az ágya szélére és azt mondod: „Édesapáddal úgy döntöttünk, hogy mostantól két hétig tovább maradhatsz ki esténként. Úgy látjuk, okosan fogod használni az ajándékba kapott időt, ezért megérdemled. Ha bebizonyítod, hogy igazunk van, a két hét több is lehet.”
Ez a forma kifinomultabb és sokkal motiválóbb. Rólad sem azt mutatja, hogy kitartó vitázással lenyomható vagy, és a gyerek is nagyobbnak, érettebbnek érzi majd magát attól, hogy nem kibalhézta, hanem kiérdemelte a jogot.
Ellenőrzőlista
Vagy más nyelven checklist. Ha kamasz gyermeket nevelsz és nem vagy benne biztos, hogy a fentieket mikor, hogyan, milyen sorrendben teheted, segíthet, ha az alábbi listán végigmész gondolatban:
- Hány éves?
- Mennyire érett gondolkodású?
- Mikor lesz törvényesen nagykorú?
- Milyen képességeket kellene erősíteni illetve „kinőni” felnőtté válásáig?
- Hogyan tudok neki segíteni ebben?
Ha ezeket észben tartod, kevesebb döccenő lesz az úton, amin haladtok, és végül elértek rajta a felnőttkor küszöbéig, ahol már a gyermekednek kell megtenni az utolsó lépéseket. Ha pedig úgy érzed, megosztanád a mérföldköveiteket másokkal, esetleg rákérdeznél, hogy ők is ugyanott akadtak-e el, ne habozz, írd le hozzászólásban, ti hogyan boldogultok!
Fotó: Unsplash/pixabay
.jpg){kind=small}
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)