Ahogy gyermeked nő, úgy válik az élete egyre bonyolultabbá, és ebbe beletartoznak a barátságok is.
Barátkozni minden életkorban kihívást jelent, de a szülő kötelessége, hogy gyermekének segítsen az ezzel kapcsolatos problémák megoldásában.
Amikor kortársai kiközösítik, terrorizálják, vagy egy barátja manipulálni próbálja, a gyermek nem mindig tudja, mit tegyen, vagy hogyan reagáljon. A vágy, hogy a társadalom is elfogadja őt, csak tovább bonyolítja a helyzetet.
A tizenéveseknek hatalmas szükségük van barátokra, hiszen ők segítenek majd megoldani azokat a problémákat, amikkel a középiskolában találkozhatnak.
Felsorolunk néhány jól ismert problémát, ami előfordulhat egy középiskolás életében - és megmutatjuk a megoldást is, amely talán segítségedre lehet. Nagyon fontos, hogy segítségére legyél, ha baj van, különben szélsőséges esetben akár az öngyilkosságba is menekülhet.
Kiközösítés
Sok tizenéves számára a kiközösítés jelenti a legnagyobb félelmet. A kamaszok szeretnének valamilyen csoporthoz tartozni, enélkül elveszettnek érezhetik magukat. A helyzetet tovább nehezíti, hogy sok kamasz nehezen köt barátságokat a középiskolában, és közben egy-két barátot el is veszíthetnek. Ha gyermeked kiközösítik, próbálj meg rájönni, miért történt. Fejleszteni kéne a szociális készségein? Vagy talán más oka lehet annak, hogy a társai hátat fordítanak neki? Találkozz a nevelési tanácsadóval vagy a tanáraival, és beszéljétek meg a problémát, hátha nekik van valamilyen javaslatuk, ötletük, vagy esetleg hasznos információval szolgálhatnak.
Megfélemlítés
Beszélgess gyermekeddel az iskolai zaklatásról, és adj neki tanácsokat, hogyan lehet ezt kezelni, ha egyszer véletlenül ő kerülne ilyen helyzetbe. Azt is magyarázd el neki, hogy az igazi barátok nem terrorizálják őt és nem próbálnak másokat manipulálni. Az igazi barátai nem gyötrik őt. Ha rávezeted gyermeked arra, hogyan különböztesse meg a jó barátokat a rossz barátoktól, sokat segítesz neki a kamaszkor problémáinak legyőzésében.
A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Ha ejtik
Az elutasítást soha nem könnyű elviselni, főleg egy tizenévesnek. Néha sajnos mégis előfordul - akár egy régi barátságban is -, hogy "ejtik" őket egy sokkal népszerűbb diák miatt. Az is előfordulhat, hogy két jó barát útja kettéválik, mert az érdeklődési körük más irányban fejlődik tovább. Ha gyermekeddel nem áll szóba egy barátja, állj készen arra, hogy segíts neki. Tudatosítsd benne, hogy a barátságok nem tartanak örökké, és még mindig vannak olyan társai, akik mellette állnak. Segíts neki abban, hogy újabb barátokat szerezzen azáltal, hogy új érdeklődési kört talál vagy új, iskolán kívüli tevékenységekben vesz részt.
Amikor egy barát rossz útra téved
Néhány diák megváltozik a középiskolai évek alatt, így az is előfordulhat, hogy gyermekednek olyan barátja van, aki kipróbálta a drogot, alkoholt, vagy keveredett már bajba. Ezt leginkább úgy tudod megakadályozni, hogy megismered gyermeked barátait és gyakran beszélgetsz más szülőkkel. Így könnyebben kiszúrhatod, ha az egyik barát "veszélyes", és megelőzheted a további problémákat, mielőtt túl nagy lenne a gond.
Találd ki, hogyan foglald le gyermeked, hogy minél kevesebb időt tölthessen a veszélyesnek ítélt baráttal. Bátorítsd arra, hogy találja meg, mi érdekli, keressen új hobbit vagy iskolán kívüli tevékenységet, és így szerezhessen új barátokat. Bizonyosodj meg arról, hogy gyermeked tisztában van azzal, milyen elvárásaid vannak vele szemben, és milyen következményei lehetnek annak, ha eltér a családban felállított szabályoktól.
Tudj meg többet a témáról - olvasd el, miért nyúlhat droghoz gyermeked.
Ha manipulálják
Barátkozni nem könnyű, és még a legjobb barátságokban is vannak hullámvölgyek. Előfordulhat, hogy gyermeked olyan barátot szerez, aki manipulálja őt; segíts neki ezt kezelni. Magyarázd el neki, mi az a manipuláció, taníts meg neki kifejezéseket és válaszlehetőségeket, amik segíthetnek, hogy sikerrel lépjen fel ezzel a társával szemben. Ilyen lehet például a „Nem szeretem, ha manipulálnak, kérlek, fejezd be rögtön.” Azt is tanítsd meg neki, milyen egy igazi jó barát, és ő maga hogyan válhat azzá.
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértőnk, vagy ha egyszerűen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)